Újabb miniszter mondott le plágiumvádak miatt – Csehországban

0
713

Ezúttal a munkaügyi és népjóléti miniszter mondott le, miután meggyanúsították azzal, hogy plágiumot követett el egyetemi diplomamunkájában. A múlt héten az igazságügyi miniszternek kellett ugyanezért lemondania.

A Seznam.cz hírportál szerint Petr Krčál munkaügyi és népjóléti miniszter diplomamunkájának legalább 14 százaléka mutat teljes vagy lényeges egyezést egy hasonló témájú korábbi diplomamunkával. A miniszter újságíróknak azt mondta: sokat dolgozott diplomamunkáján, és ha hibázott, azt „nem szándékosan” tette, de nem akar terhére lenni sem a kormánynak, sem pártjának, ezért lemond hivataláról.

Petr Krčál az Andrej Babis vezette új cseh kormány második minisztere, akinek plágiumvádak miatt le kell mondania. A múlt héten Taťána Malá igazságügyminiszter járt ugyanígy, ő mindössze 13 napot töltött hivatalában, Krčál egy héttel többet. Ő Babis pártjának, az ANO-nak a tagja, míg Krčál a vele szövetséges szociáldemokraták képviselője.

Plágiumbotrányok miatt több országban kellett már minisztereknek lemondani.

Az egyik legismertebb ilyen ügy Karl-Theodor zu Guttenberg volt német védelmi miniszteré, aki doktori disszertációjában forrásmegjelölés nélkül használta fel mások írásait és előadásait. Ő előbb tiltakozott, majd kérte doktori címe visszavonását és lemondott. Ugyancsak lemondott a német oktatási miniszter, Annette Schavan is, miután kiderült, hogy plagizált, amikor megírta doktori dolgozatát. Tőle az egyetem vette el a doktori címet.

Szintén lemondott Klavdija Markez szlovén oktatási miniszter, miután a szlovén sajtó kiderítette, hogy kisdoktori dolgozatában plagizált. Ő

mindössze két napig volt miniszter.

Romániában nem feltétlenül kellett lemondania annak, akit plágiumon kaptak. Victor Ponta akkori miniszterelnök például csak a doktori címéről mondott le, miután lebukott (sokáig ő is tagadta a vádat). Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettesnek és belügyminiszternek is ugyanezért vették el a doktori címét.

Bukása előtt Viktor Janukovics egykori ukrán elnök is plágiumbotrányba keveredett. Neki nem doktori címe volt, hanem könyvet írt, amelynek viszont egyes része folyóirat-cikkekből, parlamenti beszédekből és egy szakdolgozatból származtak. Itt végül a fordító vállalta a felelősséget, azt állítva, hogy tévedésből törölték a lábjegyzeteket.

Magyarországon Schmitt Pál plágiumbotránya a legismertebb ilyen ügy.

Róla az derült ki, hogy nagyrészt más kutatóktól másolta doktori disszertációját. Az akkori köztársasági elnök tagadta ezt, Orbán Viktor akkori szóvivője, Szijjártó Péter „bulvárkacsának” nevezte az ügyet, a Semmelweis Egyetem azonban vizsgálatot indított, amely lezárása után az egyetem szenátusa megfosztotta Schmitt Pált doktori címétől.

Ő tiltakozott ellen, sőt, azt mondta, kész megszerezni egy új PhD-t (amihez egyébként több éves tanulásra, kutatómunkára, publikációkra van szükség), majd végül, felelősséget továbbra sem elismerve, lemondott az elnöki tisztségről.

Schmitt Pál
MTI Fotó: Mohai Balázs

Két évvel később már arról beszélt, hogy mégse szerez PhD-t, inkább könyvet ír – ez azonban azóta sem készült el. A Fidesz kegyeiből azonban nem került ki, azóta is rendszeresen megjelenik a rendezvényeiken, de családjának sem engedték el a kezét.

Rajta kívül a vezető magyar politikusok közül 2012-ben az akkor még erősen kormánypárti Magyar Nemzet Gyurcsány Ferencről írta azt, hogy plagizált szakdolgozatában – a volt miniszterelnök erről később helyreigazítási pert nyert.

Semjén Zsoltról pedig a HVG előbb azt derítette ki, hogy a Pázmányon írt disszertációja több szó szerinti átvételt tartalmaz más művekből, utána pedig azt, hogy az ELTE-n írt szakdolgozata jelentős átfedéseket mutat a disszertációval és konzulense más munkáival. Az ELTE vizsgálata szerint Semjén súlyos szakmai-etikai vétséget követett el, de a törvények szerint nem lehet hivatalos eljárást indítani. Semjén előbb mindent tagadott, majd azt mondta, jóhiszeműen járt el. Lemondása nem merült fel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .