Új középkor hajnalán – Déli kávé Szele Tamással

0
1979
A kisinyovi rendezvény egyik előadása erről szólt: Soros és a halál kultúrája

Kérem, érdekes dolgok zajlanak a háttérben, érdekesek és kicsit sem vidítóak. Lehet, hogy ártatlanul hangzik a magyar részvétel a Családok Világkongresszusán, de nagyon nem az. A feltűnés kerülésével ugyan, de a magyar kormányzat bizony Európa és a világ legsötétebb figuráival, erőivel barátkozik, holott még szóba sem lenn szabad állniuk ezekkel.

A hír ártatlanul hangzik: Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára meghívott vendégként részt vesz a Családok 13. Világkongresszusán, Veronában, melyet idén március utolsó hétvégéjén tartanak. Tavaly Kisinyovban tartották, szeptember 14. és 16. között, egyszóval a szervezőknél ha nem is három nap, de hat hónap egy esztendő, nagyon siethetnek, hogy félévente kongresszusolnak, ki se várják az egy évet. De ez még nem volna baj, mondjuk, hogy idén így alakult. Hát tavalyelőtt? Tavalyelőtt, kérem, Budapesten rendezték meg ugyanezt, természetesen zárt körben, a Családok Budapesti Világtalálkozója nevű programsorozat része volt, az eseményt Orbán Viktor nyitotta meg, beszédet mondott Novák Katalin nevében Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emmi felelős helyettes államtitkára, és az akkor még emberminiszter Balog Zoltán is.

Szép kis lajstrom, de még ez sem volna baj. Viszont kik vesznek rajta részt idén? A 444 tudomása szerint:

„A rendezvényen részt vesz Olaszország szélsőjobboldali belügyminisztere, Matteo Salvini és Lorenzo Fontana családügyi miniszter is. Utóbbi azzal szerzett magának nemzetközi hírnevet, hogy el akarta töröltetni a rasszizmusellenes törvényt Olaszországban. Részt vesz még a programon a nyíltan idegengyűlölő kormányzó, Luca Zaia, és az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke, a bevándorlásellenes Giorgia Meloni.”

Jó, hát ők olaszok, otthon vannak, nem lehet őket kitiltani a buliból. És még?

„Ugyanitt beszédet mond Dmitrij Szmirnov orosz ortodox esperes is, aki korábban kannibáloknak nevezte az abortuszon átesett nőket. Ő a 2017-es budapesti kongresszuson azt mondta, a nők „igáslóvá tétele” – ez azt jelenti, hogy dolgoznak – valami ördögi terv része. Fontos tétele még, hogy a nők és a férfiak nem egyenlőek, és hogy semmiképp sem kéne hagyni, hogy a meleg és leszbikus párok örökbe fogadhassanak.

Az előadók között van Alekszej Komov (aki a magyarországi kongresszus eredeti programjában is szerepelt, de a beszámolókban nem volt nyoma, hogy valóban eljött volna), aki a hírek szerint a szervezet és az azt pénzelő orosz oligarchák között tartja a kapcsolatot, illetve a szervezet elnöke, társalapítója, Brian Brown, aki a hazánkban is egyre jobban nyomuló, a kormányközeli média támogatását élvező abortuszellenes CitizenGo kuratóriumi tagja. Brown úgy tartja, a homoszexuálisok életstílusa egészségtelen, illetve hogy az orosz iskolákban tartott szexuális felvilágosító órák Soros György tervének részei. Novák Katalinon kívül még egy nő tart előadást a kongresszuson, a nigériai Theresa Okafor, aki az egyik legnagyobb támogatója volt annak a 2014-ben elfogadott nigériai törvénynek, mely szerint a homoszexuális embereket akár 14 éves börtönbüntetésre lehet ítélni pusztán szexuális orientációjuk miatt. Emellett ellenzi a fogamzásgátló tabletta és az óvszer használatát is.” (444)

Nocsak. Ez már érdekesebben hangzik, ez nem családbarát kongresszusnak néz ki, hanem Lebensborn-közgyűlésnek. A résztvevők személye garantálja, hogy nem babázásról lesz szó – és hát igen, nekünk ezt tudni kell, hiszen mi már rendeztünk ilyen találkozót itthon, két éve.

Sőt.

Sőt, nekem történetesen elég pontos adataim vannak a tavalyi, kisinyovi rendezvényről, ugyanis jól értek románul (is), és alkalmam volt elolvasni annak idején a Casa Jurnalistului című, kiváló oknyomozó portál tudósítását. Amitől kilelt a hideg. Azért készítem ezt a kivonatot – mely semmiképp sem fordítás! – hogy a mi közönségünk is ismerhesse meg. Hihetetlen ereje van az eredeti szövegnek, főként, mivel rövid, pontos mondatokat olvashatunk, mintha csak jegyzetek volnának – de ezek a kongresszuson elhangzott fő irányelvek.

Hát akkor lássuk az elhangzottakat – csak röviden, majdhogynem tőmondatokban.

Azokat a bizonyos vezérelveket.

A kivonatot a továbbiakban kurzívval szedem.

A nyitóbeszédben Dodon moldáviai elnök hangsúlyozta: hazája ki fog állni az erkölcstelenség ellen, főként, mivel a lakosság egyharmada kivándorolt, és az otthon maradt gyermekek a homoszexuálisok áldozataivá válhatnak.

A résztvevők tételei következnek.

Az Apokalipszisről

A Halál kultúrája támadt ránk. A társadalom és a kereszténység elkorcsosul. A fehér embereknek már nem születnek gyermekeik, ha mégis, azokat elragadja a gender-ideológia. A szexuális felvilágosítás és nevelés megrontja és nemiség-függővé teszi gyermekeinket. Épp ezért még nyári táborba sem szabad őket elengedni. Egyesek így próbálnak Új Emberi Fajt létrehozni, mely könnyebben utazik, bárkivel könnyen veszi fel a kapcsolatot, és ezért bármit megtehetnek vele (?). Ezek az egyesek forradalmat akarnak, az LMBTQ, a válás és a gender-elmélet pusztán az eszközük az Új Világrend megvalósításához. Soros visszahozza a kommunizmust.

Soros hálózatáról

Kik a család ellenségei? Nem a hétköznapi emberek, nem az önszerveződő kezdeményezések. Nem. A valódi ellenség: Soros György.

Ő olyan szervezetek képviselője, melyekhez a Rotschild-család is tartozik. Ideológiája a nyitott társadalom harca a szerves társadalom ellen. Kötelezővé kívánja tenni a védőoltásokat, engedélyezni a szervátültetést és az eutanáziát. Legnagyobb terve, hogy egymillió iszlamista menekültet hozzon. Hova? Mindenhova! Ki finanszírozza ezeket? Ha követjük Soros pénzének útját, Soroshoz jutunk, amennyiben elfogadjuk, hogy a pénz az övé.

A családok hálózata

Világos, hogy a dekadens Nyugat jogokat követel a homoszexuálisoknak Keleten a nyitott határokért cserébe. Ezzel csak a világ konzervatív szervezeteinek hálózata szállhat szembe, mintegy „népszavazás-készleteket” alkalmazva eszközként. A konzervatív szervezetek direkt finanszírozása politikusok által nem szükséges, de az, hogy a világ „legerősebb vezetői” közös célt adjanak nekik, világideológiát, az mindenképpen. Az eszmeiség stílusa amerikai kisegyházakra vall, ám voltaképpen orosz szervezetektől, ukrán szeparatistáktól, euroszkeptikusoktól, a Brexit híveitől, oltásellenes szervetektől és európai szélsőjobboldali pártoktól származik. Mint a Családok XII. Világkongresszusán elhangzott:

„Hadsereget állítunk minden nagyvárosban.”

A kongresszus egyes résztvevői különben az Egyesült Államokból, más résztvevői az Európai Unióból voltak kitiltva, így elmondható, hogy egyensúly alakult ki. Közéjük tartozik Jelena Mizulina orosz szenátornő, aki be sem léphet az Európai Unió területére. Ő törvényjavaslatot terjesztett volt be a családon belüli erőszak engedélyezése céljából – bár nem ezért áll tilalom alatt. Hanem bizonyos korrupciós ügyek okából.

Mint a kongresszus amerikai szervezője elmondta: „A hagyományos értékekért vívott harcot könnyebb Keleten vívni ez idő szerint, mint Nyugaton. A peremvidékeken kell kezdenünk, és utána törünk a központok felé. Eddig nehéz volt nyíltan beszélni erről, de most végre támogat minket az Egyesült Államok elnöke.”

A győzelem után

Mi történik majd, ha győznek a hagyományos, családi értékek és leráztuk Brüsszel igáját? Visszatérünk falvainkba. A városok megölik a normalitást, az emberek betonketrecekben élnek, ahol nem tudni, ki a férfi és ki a nő, falun minden egyszerűbb. Egy gyermek egy munkás kézzel többet jelent.

Az államot – orosz elvek alapján – egyfajta teokrácia vezeti majd, erős vezetővel az élén, akit körülvesznek az Egyház emberei. Ez alól csak az Egyesült Államok képez majd kivételt, ahol a Soros-ellenes hálózat veszi át a hatalmat, és Franciaország, ahol restaurálják a Bourbon-dinasztiát.

És helyreáll a „természet rendje”.

Idáig a tudósítás. Rövid, éles, pontos.

Ha az eszmék ismerősek a magyar politikából, vagy a Szent Inkvizíció korából, arról én nem tehetek. Híven kivonatoltam Vlad Ursulean és Ștefania Matache tudósítását.

Hölgyeim, uraim: ez vár ránk.

Ennek a rendezvénynek adott otthont tavalyelőtt Budapest, tavaly Kisinyov, idén Verona.

Ez színtiszta fasizmus, amit megtűrni sem volna szabad, nemhogy még részt is venni rajta, ebben a társaságban képviselteti magát a magyar kormány Novák Katalin államtitkár révén.

Ebből állna tehát a magyar kormány családtámogatási akcióterve, ide vezet? Ezt takarja a „családbarát” politika?

Pincér, ez még nekem is sok volt, hozza a kávémat. És mellé egy whiskyt is. Duplát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .