Trump puccs kísérlete?

0
1783
Pinterest

Paul Krugman Nobel díjas közgazdász szerint a Capitolium elleni támadása nem volt más mint egy fasiszta puccskísérlet, mellyel Donald Trump megpróbálta megsemmisíteni a választások eredményét, és bebiztosítani uralmát a Fehér Házban.

„Rettenetes belegondolni abba, hogy mi vár még ránk a következő 12 napban” – írta a New York Timesban- arra utalva, hogy a hatalom átadása hagyományosan január 20-án történik meg az Egyesült Államokban. Trump elnök ugyanakkor közölte: szabályosan átadja a hatalmat január 20-án Joe Biden-nek. A demokrata elnökjelölt hétmillió szavazattal szerzett többet mint Donald Trump, de az USA elnöke csak most ismerte el azt, hogy veszített. Ez számára azért sem volt könnyű, mert ő is több mint 70 millió szavazatot kapott vagyis minden republikánus rekordot megdöntött.

Búcsú a republikánusoktól

A Capitolium ostroma végképp szakadást idézett elő a republikánusok és Trump között. Annál is inkább, mert Georgia államban mindkét szenátori helyet elbukták a republikánusok, akik ezért Trumpot hibáztatták. A vereség ugyanis azt jelenti, hogy a demokraták – ha minimális mértékben is – de többségbe kerültek a szenátusban is. Mindkét pártnak 50-50 szenátora van, és ilyenkor az alkotmány értelmében az alelnök dönt. Ő pedig a demokrata Kamala Harris, aki máris jelezte, hogy maximálisan élni kíván ezzel a jogával. Ez azt jelenti, hogy Biden döntéseit nem vétózhatja  meg a szenátus vagyis az új adminisztráció zöld utat kap elképzeléseinek megvalósítására.

Közben Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnökasszonya jelezte: javasolja az impeachment eljárást Trump ellen nehogy az elnök az utolsó 12 napban még valami rendkívüli akcióval vétesse észre magát – lerombolva az amerikai demokrácia presztízsét.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .