Tíz éve történt – Meghalt Kosáry Domokos

0
1099

2007. november 15-én a többi között arról írt a Független Hírügynökség, hogy 95 éves korában elhunyt Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az Akadémia rendes tagja.

Kosáry Domokos  az 1956-os forradalom idején a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke volt, ezért 1957-ben letartóztatták, és 1958-ban négy év börtönre elítélték.

A börtönben írta meg a Széchenyi Döblingben című könyvét, amely 1981-ben jelent meg. 1960-ban amnesztiával szabadult.

1968-1989-ig az Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, tudományos tanácsadója volt nyugdíjba vonulásáig. 1982-1985 között az MTA levelező, 1985-től rendes tagja, a Történettudományi Bizottság elnöke.

1990-1996-ig két cikluson keresztül volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. 1991-től a Teleki László-alapítvány kuratóriumának elnöke, majd a Magyar Külügyi Társaság elnöke lett. A Magyar Történelmi Társulat 2000-ben elnökévé választotta. Több külföldi akadémiának is tagja volt.

- Hirdetés -

A történelemtudományon belül mindenekelőtt

az új- és legújabb kori magyar történelem kérdéseivel foglalkozott.

A tudós munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1988-ban Állami Díjat, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést,1995-ben Széchenyi-nagydíjat, 1997-ben Akadémiai Aranyérmet, 2003-ban Nagy Imre-érdemrendet, 2004-ben Prima Primissima Díjat, 2006-ban Széchenyi-aranyérmet kapott. Idén több évtizedes munkásságát Hemingway életmű-díjjal jutalmazták.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .