Elter Violetta 19 éves modell, de már New Yorkban, Párizsban, Milánóban, Isztambulban, Szingapúrban, Londonban egyaránt dolgozott. 14 éves volt, amikor Siófokon sétálgatott, és megszólította egy ügynök. Azt mondja általában nem szokták szeretni, ha egy lány túlságosan szexuális, mert akkor elvonja a figyelmet a ruháról.
– Véletlenül vagy szántszándékkal lettél manöken?
– Tizennégy évesen Siófokon sétálgattam az utcán, és leszólított egy ügynök.
– És mit mondott?
– Megkérdezte, hogy van-e kedvem modellkedni, én pedig természetesen nagyon fellelkesedtem az ajánlattól, és igent mondtam.
– Minek alapján szúrhatott ki téged? 
– Tizennégy évesen is már magas voltam, és nem voltak problémák a méreteimmel. A stílusom még nem olyan volt, mint ma, nyilván látszott, hogy még inkább gyerek vagyok, de ez sok esetben nem szokott probléma lenni.
– Milyen méretekre van szükség, muszáj nagyon vékonynak lenni?
– Vannak szabályok, a csípő nem lehet több kilencven, a derék hatvan centinél. Az ügynökségek általában hetente lemérik a lányokat.
– Mi történik, ha valaki néhány centivel túllépi az előírt méreteket?
– Hát akkor ugye megy az ejnye-bejnye az ügynökségen, hogy tessék szépen fogyni vagy éppen hízni, mert nem feltétlenül igaz, hogy a modelleknek minél vékonyabbaknak kell lenniük. Nekem inkább mindig egy picit fel kellett szednem, mert ma már nem tolerálják a túlságosan vékony lányokat, mert azt gondolják, hogy betegek.
– Te nem vagy túlságosan vékony?
– Én nem vagyok beteg, tehát ez valószínűleg genetika. És az egészséges életmódban hiszek, próbálok sportolni, odafigyelni az étkezésre.
– Salátát eszel natúr sült csirkével?
– Abban hiszek, hogy mindenből kell enni, mértékkel. 
– Pörkölt is lehet nokedlivel?
– Jöhet.
– És meg is eszed?
– Én tényleg megeszem. Jó, nem mindennap, de abban hiszek, hogy változatosan kell étkezni.
– Hogyan kezdtél hozzá a szakmához?
– Végül nem ahhoz mentem, aki Siófokon leszólított, ő egyébként nő volt. Felhívtam a nagybátyámat, aki modell, és sok itthoni divatszakmabelit ismert. Az ő egyik barátja ajánlotta Kajdi Csabát, aki nekem a mostani ügynököm. Hozzá mentem el egy válogatásra, hogy felvesz-e az ügynökség. Velük vagyok már öt éve.
– Mi történik egy ilyen válogatáson?
– Először is megkérdezik, hogy beszélek-e angolul, mert, ha elkezd egy lány utazni, az elengedhetetlen.
– Gondolom, először inkább csak megnéznek…
– Igen, először megnéznek. Le kell szedni a sminket, megnézik, hogy az arcunk összességében milyen, fürdőruhában megnézik az alakunkat is, meg a járásunkat. Kérdeznek pár dolgot.
– Te akkor már tudtál angolul?
– Nem igazán. Szerintem az angol nagyon rá tud ragadni az emberre, főleg akkor, ha utazik.
– Szabályos arcra van szükség?
– Nem. Vannak azok a lányok, akiket a kifutókon látunk, magasak, vékonyak, náluk nagyon szigorúan veszik a megadott méreteket.
– A mellméret számít?
– Az nem szokott annyira számítani, mint a csípőméret és a magasság, de a kifutóra hátrány, ha valakinek túl nagy melle van.
– Mert akkor inkább azt nézik, mint a ruhát?
– Igen.
– Milyenek a másik típusú modellek?
– Ők azok, akiket inkább reklámfilmekben látunk, ők a klasszikusabb szépségek, rajtuk lehet pár kiló felesleg.
– Nem csak szép, fiatal nők vesznek ruhát. Nem lennének jobbak az olyan divatbemutatók, amelyeken középkorúak, idősek, kövérek, alacsonyak, netán még csúnyák is fellépnek? Hiszen nekik is megfelelő ruhákat kell maguknak találniuk. Többször láttam már olyan divatszínházat, aminek a produkciójában táncoltak, énekeltek is a manökenek. Ez számomra sokkal élvezetesebb volt, mint amikor csak flangálnak a kifutón.
– Sajnos nem én döntöm el, kit szerepeltetek a bemutatón.
– Na, de, ha például egy mély kivágású ruhát kell bemutatni, az valószínűleg a legjobban éppen egy nagy mellű nőnek áll.
– A bemutatók rendezői szerint pedig a ruhák általában jobban mutatnak a magas, vékony lányokon.
– Egy hatvanöt éves nőnek nem akarnak eladni semmit? Miért nem jöhet ki egy ilyen korú hölgy a kifutóra?
– Én már hallottam ilyenről. Például Carmen Dell’ Orefice már elmúlt nyolcvan éves, és még mindig dolgozik a szakmában. Hiszen másmilyen embereknek adják el a ruhát, mint amilyenek megjelennek a kifutón. És ez többekben rossz érzést kelthet, hogy de basszus, én nem így nézek ki. Párizsban például be kellett vezetni azt a szabályt, hogy nem szabad kórosan sovány modelleket vonultatni a kifutón, mert eltorzítja, főleg a fiatal lányok testképét. Mindenáron olyanok akarnak majd lenni, mint ezek a manökenek.
– Próbababa vagy, vagy lehetsz egyéniség, akár erotikus is a kifutón?
– Főleg az elmúlt két évben elkezdték keresni az egyéniségeket, egyre több karakteresebb lány van, akár kopaszok vagy tetováltak. Cara Delevingne például divatba hozta a vastag szemöldököt, és nagyon laza, vicces személyisége van, ami miatt híres lett.
– Nálad hogy van ez?
– Én a visszafogottabb kategória vagyok, nem szeretem azt, ami túlzás. Szeretem az egyszerűséget.
– Akkor általában ilyen ruhákat is mutatsz be?
– Ez változó. Azért is kedvelem ezt a szakmát, mert azt érzem, hogy minden egyes fotózáson kicsit más karakterbe bújok bele.
– Részt vettél már olyan divatbemutatókon, amelyeken énekelni és táncolni is kellett?
– Még nem volt ilyen jellegű munkám.
– És szeretnéd, hogy legyen?
– Igen, igen. Szívesen kipróbálnám. Vannak például olyan reklámok, amikbe keresnek olyan lányokat, akik tudnak gitározni vagy énekelni.
– Nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy lehetsz-e a kifutón erotikus? 
– Nem lehetek.
– A ruhára kell bevadulni, nem rád?
– Igen. Általában nem szokták szeretni, ha egy lány túlságosan szexuális, mert akkor elvonja a figyelmet.
– Ha bemutatsz egy felvágott miniszoknyát, akkor sem lehetsz szexi?
– Mielőtt elutazunk, dolgozni kezdünk, meg szokták nekünk mondani, hogyan kell kinézni, viselkedni, általában természetesnek kell maradni.
– Egy New Yorkban élő ügynök honnan tudja, hogy téged innen Budapestről hívni kell?
– Az ügynökségek megbízottai idejönnek Magyarországra. Kiválasztják azokat a lányokat, akikkel a jövőben szeretnének dolgozni. Megnéznek minket élőben, és megmutatjuk a modellkönyvünket, amiben a portfóliónk van. Ezek alapján hívnak minket. Én már dolgoztam New Yorkban, Párizsban, Milánóban, Isztambulban, Szingapúrban, Londonban, és most megyek Barcelonába.
– Van különbség a közönség között?
– Párizs a legelegánsabb, legelitebb hely, ahol valaha jártam. Az ottani ügynökség szigorú volt, nem éreztem azt a baromi nagy babusgatást, mint például Isztambulban. Ott van sofőrünk, elkísérnek mindenhová, Párizsban ilyen nincs. Ott mindig mindent magadnak kell intézni.
– Mit szeretnél később csinálni?
– A pszichológia érdekel. Szívesen lennék couch. De ez a jövő zenéje, egyelőre még jól megy a modellkedés.
