Szól a rádió

1
4648

Már megint nem történt semmi. Vagyis semmi különös. Legyünk pontosabbak: semmi meglepő. Mert hát mi meglepő van azon, ha megszűnik egy rádióadó és indul egy másik? Felületes és nyugati megfigyelő azt mondaná: lám csak, pezseg a médiapiac, micsoda élet van minálunk, és mennyire zajlik! Hát, az biztos, hogy zajlik.

Most is épp zajlás tapasztalható. Az egy dolog, hogy csütörtökön éjfélkor elhallgat a Music FM, ugyanis a Médiatanács nem hosszabbította meg a rádió hét éves médiaszolgáltatási jogosultságát az FM 89,5 MHz-es frekvenciára. Úgy van ez a frekvenciákkal, hogy a Music FM üzemeltetője 2012 februárjában kötötte meg a szerződést a műsorszolgáltatásról, ám ezek az engedélyek csak 7 évre szólnak, viszont további 5 évre meghosszabbíthatók. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa most úgy döntött, hogy nem járul hozzá a hosszabbításhoz. Azóta a Music FM 89,5 rádiót működtető Prodo Voice Zrt rövid időn belül kétszer is tulajdonost váltott.

A rádió most szívhez szóló sorokkal búcsúzik a hallgatóságtól a Facebookon:

„Az utolsó pillanatig bíztunk abban, hogy ez elkerülhető, hiszen tudtuk, a Music FM rengeteg hallgatónak jelentett biztos pontot a mindennapokban. Együtt ébredtünk, együtt autóztunk, együtt buliztunk és sokszor együtt sírtunk. Evidens volt, hogy vagyunk egymásnak, mi nektek, ti nekünk.

Hét éven át szórakoztattunk és közben segítettünk, ahol csak tudtunk. Veletek elképesztő sikereket értünk el, díjak tucatjait nyertük és felépítettük Magyarország legnagyobb rádiós Facebook közösségét. A szemünk láttára nőtt fel a rádió kutyája, Music Málna, aki most sok szomorú arccal találkozik a munkahelyén.

A Music Fm tulajdonosa és vezetése erőn felül, mindent megtettek azért, hogy valamilyen formában az éterben maradhasson ez a fantasztikus és erős brand, de sajnos nem jártak sikerrel”

Nem bizony – de nem mindenki ennyire peches.

Van, akinek útját áldás kíséri, sőt, manna hull, amerre jár. Most kivételesen nem marháskodok: malaszttal lesz teljes a Manna FM adása. A főváros 80 kilométeres körzetében fogható csatorna szlogenje az „Örömre hangol!”. Ők a RadioCafé helyén lesznek foghatók, a 98,6 MHz-en.

De miféle csodálatos műsor várható náluk!

Mennyei lesz, annyit mondhatok. Saját meghatározásuk szerint a Manna FM pozitív pszichológiával, önfejlesztéssel foglalkozó tematikus műsorokat sugároz majd. Elsődleges célja a közlés szerint a szórakoztatva informálás (infotainment), nem a vallási tartalom a meghatározó, vagyis elsősorban nem a hívő, hanem a világi, sőt akár az ateista, de pozitív tartalomra fogékony hallgatókat szeretnék megszólítani. Reggel nem Bumeráng lesz benne, hanem a fantáziadús című Reggeli Mannát hallgathatja, aki akarja. „A könnyed témákkal és közélettel foglalkozó műsor tudatosan dolgoz fel komolyabb kérdéseket is, hogy a szórakoztatás mellett elgondolkodtató, inspiráló tartalmakat is adjon napindításként a hallgatóknak” – írják közleményükben.

Hát ez így elég nagy katyvasznak tűnik, pontosabban semmit sem mond, bármit jelenthet, pedig a lényeget még nem is tudjuk. Azt ugyanis, hogy ez a csatorna a Felház rádiója lesz.

A Reggeli Mannát is három műsorvezetőre bízták (copyright by Bumeráng), Kaldenecker Antalra, Péter Petrára és Prekopa Donátra.

„Kaldenecker Antal rádiós veterán, mostanáig a Sláger FM Sláger Reggel című műsorának volt a főszerkesztője, előtte volt a Danubius Rádiónál, az MTVA-nál, a Z+ és VIVA+ tévéknél és a Rádió Bridge-nél is. Péter Petra dettó ismert rádiós, és ő is a Sláger FM-től ment át a Mannához, előtte a Roxy Rádióban, az EstFM Rádióban, a Klubrádióban, a Rádió Caféban, a Juventus rádióban, a Jazzy Rádióban és a Danubius Rádióban is dolgozott – utóbbiban Kaldenecker Antallal párban. Ő is tévézett, az RTL Klub reggeli műsorában szerepelt egy ideig. Prekopa Donát szakmai háttere nem ilyen impozáns, elsősorban tévés vagy inkább mozgóképes műsorokban dolgozott az MTVA-nak és a DTK Show mellett, de volt a Petőfi Rádió és az Origo munkatársa is. Az ő neve inkább onnan lehet ismerős, hogy Orbán Gáspár mellett a Felház keresztény karizmatikus megújulási mozgalom egyik alapítója volt” – olvashatjuk az Indexen, és ettől minden a helyére kerül.

Akkor már érthető, hogy azt mondják:

„A rádió a küldetésének tekinti, hogy kreatív és releváns módon segítsen az emberi – családi és baráti – kapcsolatok ápolásában, valamint erősítse azokat a közösségeket, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a társadalom boldogságához.”

Hiszen a kormány egyebet sem tesz, mint ápolja és gazdagítja családi és baráti kapcsolatait. Erősít egyes közösségeket. Más kérdés, hogy a társadalom boldogságával bajok vannak, az még nem megy nekik, nem is fog, de a többi stimmel.

Ez a Manna FM az Államegyház Hangja lesz, akárki meglássa – megtudtam pár műsor címét.

Mindennapi
Jelenések
Gyerekjáték
Popzenés áhítat
Mannaszedegető

A Popzenés áhítatra valószínűleg milliónyi fiatal fog csápolni. Ja, nem. A Jelenések vad asszociációkra ad lehetőséget, a hitbéli ügyektől az utazásig a hallucinogének világába és tovább. A Mannaszedegetőről még nem tudom elképzelni, mi lehet: majd kiderül.

Hát kérem, mondom, hogy voltaképpen nem történt semmi, nincs itt semmi látnivaló.

Egy rádió megszűnt, egy született, ha minőségi cseréről nem is beszélhetünk, inkább az ellentétéről, akkor is, a magyar rádiós médiumok létszáma változatlan.

Szól a rádió.

1 hozzászólás

  1. Basszák ezek meg az anyjukat – ennyi a kulturált megszólalásom !
    A kretén geci rádiót gründol a fiacskájának !!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .