Salzburg- Felcsút 17-1

0
5380
Media1

A szépreményű magyar futball utánpótlás ékessége, a Puskás Akadémia három korcsoportos csapata látogatott el Salzburgba, ahol csak 2014 óta működik a futball akadémia, de ebből a városból indult el Szoboszlai Dominik is nem pedig Felcsútról, ahova a futball rajongó magyar miniszterelnök önti a pénzt, de az eredmények egyelőre nem jönnek.

A nemzeti együttműködés rendszerének látlelete: ahol a teljesítmény számít és nem a kapcsolati háló ott a siker távolról sem garantált. Salzburgban három vereség érte a magyar fiatalokat, a gólarány 17-1 az osztrákok javára.

“Hasznos mérkőzést játszottunk bár az eredmény nem néz ki jól”

Az U 19 FC Salzburg – Felcsút 2-0

A vezető edző, Babó Levente szerint: “Kiváló mérkőzésen léphettünk pályára. Az ellenfél intenzív mérkőzést kerekített a találkozóból. Erre az intenzitásra kellett reagálnunk, ehhez szükség volt 10-15 percre. Adódtak lehetőségeink, kiegyenlített mérkőzést láttunk.”

Magyarán: az osztrák ifik sokkal jobbak voltak, simán kikaptunk, mert nem vagyunk szokva ilyen erős mérkőzésekhez.

U 16 FC Salzburg – Felcsút 9-0

- Hirdetés -

Ez bizony méretes zakó. A vezető edző, Arany Dávid értékelése: ”A második félidőre fizikálisan elfogytunk, olyan nagy tempót diktált a Red Bull. Felőröltek minket. Mi még a felkészülés elején járunk, náluk viszont egy hét múlva kezdődik a bajnokság.”

Magyarán az osztrák csapat lemosta a pályáról ellenfelét. Kapusunk többször nyúl maga mögé a kapuba, mint ahány épkézláb támadást vezetett csapatunk. 

U 15 FC Salzburg – Felcsút 6-1

Lednitzky András vezető edző véleménye: ”Hasznos mérkőzést játszottunk bár az eredmény nem néz ki jól. Komoly nyomást helyezett ránk az ellenfél, és mire felvettük a ritmust, a számszerű kérdések eldőltek.”

Magyarán az osztrák ifik félgőzzel is könnyedén győztek. Ennyit a magyar futball versenyképességéről. Igaz, hogy Orbán Viktor se lett futballista hanem inkább miniszterelnök. Ott kevésbé tűnik fel, ha valaki gyengén teljesít…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .