Reggeli

Olvassa az ember az újságokat, írogatja a véleményét, és bizony sokszor történik meg, hogy az a vélemény a másokéval nem vág egybe pontosan. Sőt, nem csak pontosan nem, hanem nagyon nem, és többször előfordul az is, hogy sehogy.

Itt van például az EU – USA vámügyi megállapodás. Én egyetértek az EU bizottsági elnökével, hogy ez a megállapodás stabilitást hoz a világkereskedelembe, és nehezebbé teszi ugyan az európai áruk exportját, de nem lehetetleníti el, ha pedig valaki Trumpot ismeri, akkor még fel is sóhajt elégedettségében, hogy ezt sikerült elérni a vele való tárgyaláson. Lásd itt.

Ugyanakkor olvasom mások erről szóló írásait is, és bizony sok ilyenből az sugárzik Szerző sommás véleményeként, hogy von der Leyen totálisan elbarmolta a dolgokat. Ezek a vélemények engem nem zavarnak annyira, hiszen kies hazánkban a NER propaganda részleg tartja kezében a dolgokat, azaz előre tudunk mindent. Így ha „Brüsszelről” lenne szó, bármilyen témát tekintve, az csak rossz lehet. Azonban sajnos van pár ún. független újság, amelyek esetében már szomorú az ember, ha olyasmiket olvas bennük, hogy „a megállapodás feltételrendszere és az abban vállalt kötelezettségek valóban azt sugallják, hogy az alku elsősorban az amerikai érdekek érvényesítését szolgálja, sőt, közben csendesen Kínának is kedvez”, ebből ugyanis az átlagolvasó azt a következtetést vonja le, hogy ezek szerint a Bizottság elnökasszonya tényleg rossz üzletet kötött. Ha már a függetlenek is azt írják…

Mellőzve az olyan dilettáns politikusi megnyilvánulásokat, mint amilyen a szerencsétlen miniszterelnökünké ( lásd itt )  valamint a még szerencsétlenebb külügy- és külgazdasági miniszterünké, plusz figyelmen kívül hagyva a kifejezetten propagandisztikus, érzelmekre hatni akaró ökörségeket, amilyent például az NKE John Lukacs Intézet rendkívül és felettébb tudományos munkatársa jegyez („Óriási kudarc és megaláztatás”), a megállapodásról a következők mondhatók:

1. Az Egyesült Államok hatalmas piac. Nem csak mennyiségileg az, mert ott az embereknek van pénze, és nem kevés, sok a tehetős ember, igénylik a minőséget, ráadásul hajlandók fizetni is érte. Egy ilyen piacért sok mindent el kell viselni az exportőröknek, mert a Földön nincs másik belőle. Ez főleg Európa, azaz leginkább az EU exportőreire érvényes, amely gazdasági szövetség minőségi és nem olcsó, vagyis Afrikában meg Indiában eladhatatlan termékeket állít elő. Aki azt mondja, hogy Európának nincs szüksége a jól bejáratott, régóta ismert, az értékesítési technikákat illetően magához hasonló, és hivatalos nyelvét tekintve sem problémás amerikai piacra, az adja vissza az oklevelét. Már ha van neki bármiből egyáltalán.
2. Az Egyesült Államok és az EU közötti kereskedelem értéke összesen 1684 milliárd EUR, a két ország egymás legfontosabb partnere. Az EU export 20,6 százaléka irányul az Egyesült Államokba, és az EU import 13,7 százaléka érkezik onnan. Ebből következően a két óriás közötti kereskedelem leállása az EU gazdaságának kibocsátását azonnal durván csökkentené (máshová nem lehetne eladni az Amerikába szánt árukat), valamint további kivédhetetlen csökkenés következne be az onnan várt import áruk és szolgáltatások be nem érkezése miatt. Az Egyesült Államoknak 40 százalékkal nagyobb a GDP-je és 35 százalékkal kisebb az exportja az EU-ba, ezért őket messze nem érintené ilyen súlyosan a teljes leállás, annál is inkább, mert ők nem annyira árukat, mint inkább szolgáltatásokat exportálnak, amelyeket az európai polgárok, még jóval drágább ár esetében is hajlandók lennének megfizetni. Egy kölcsönösen magas vámmal (pl. 30 százalék) az amerikaiak sokkal jobban járnának, mint Európa, amely olyan zuhanást szenvedne el gazdaságilag, hogy azonnal megbukna az összes kormány, és előjönnének mindenütt a patrióták, melynek következtében az együttműködő gazdasági államszövetség pillanatok alatt egymással és mindenki mással is marakodó, végtelenül önző, ezért sikertelen és az igazán nagyokhoz képest törpe nemzetállamokra esne szét. Lásd például Magyarország, amely már ma ilyen. Néhány ostoba persze még várja is az ilyen változást, de nem javaslom senkinek.
3. Eddig az európai exportot 2,5 százalékos vám terhelte odaát, míg ugyanakkor az Egyesült Államokból az EU által importált árukat és szolgáltatásokat 10 százalék. Ez nyilván nem maradhatott így tovább, és ezzel mindenki tisztában is volt.
4. Ha ez nem lenne elég, további EU hendikepnek ott van még Trump is az üzletember, aki úgy taktikázik fontos gazdasági paraméterekkel, mint aki még nem vette észre, hogy már nem a kis sarki szatócsboltjában van, hanem ő az Egyesült Államok elnöke. Elképesztő szerencséje, hogy mögötte az Egyesült Államok áll a teljes gazdasági politikai és katonai erejével, ezért az összes hülyeségét komolyan kell venni, mert ha valamivel felbosszantják, őrült dolgokra képes.
5. Trump az EU-t illetően 30 százalékkal kezdett, és 350 milliárdos amerikai hátrányról beszélt, ami persze pont olyan hablaty, mint egy szokásos Orbán szöveg, ugyanis Európa áruexport-importban 148 milliárdos többletet tud felmutatni, viszont a szolgáltatások terén az USA van 100 milliárdos előnyben, azaz a rényleges érték csak kb. 50 milliárd. Ez persze az amerikai elnököt nem érdekelte, és úgy tárgyalt, mintha igaz lenne, amit mond.
6. Európa 10 százalékot ajánlott mindkét oldalnak, mégpedig nyilvánosan, hogy legyen miből engednie, és Trump úgy érezhesse, győzött. A tárgyalások során meg is egyeztek 15 százalékban, amely érték tényleg hatszorosa a korábbi 2,5 százaléknak, de figyelembe véve az amerikaiak vásárlóerejét, még elfogadható. Az emelkedés így 12,5 százalék. Aki BMW-t vagy Mercedest vesz, úgysem a kisfizetésű réteg, amelyiknek sohasem volt és nem is lesz német csúcsjárgánya.
7. Az EU pluszként egyrészt azt vállalta, hogy három évig évente 250 milliárd dollár értékben vásárolt cseppfolyós földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőelemeket az Egyesült Államoktól, másrészt azt, hogy 600 milliárd dollár értékben fektetnek majd be az európai cégek az Egyesült Államokban. Ezek nagyon ravasz vállalások ám. Az elsőt tekintve az EU amúgy is le akar válni az orosz energiahordozókról, azaz azt ígérte meg, amit úgyis megtett volna, Trumpék ezzel pluszként nem nyernek semmit, a 600 milliárd dolláros európai beruházások pedig, amelyekhez nincsen időtartam hozzárendelve, előbb-utóbb biztosan bekövetkeznek majd a magasabb, immár 15 százalékos vám miatt. Az EU cégek, függetlenül bármilyen megállapodástól, maguktól is átteszik a termelésük egy részét a tengerentúlra, ha úgy olcsóbb nekik. Ez sem jelent az EU-nak egyelőre plusz terhelést.

A fenti megállapodást, mivel a japán termékeket ugyanúgy 15 százalékos vám sújtja az Egyesült Államokban, mint az európai árukat, Kína viszont 55 százalékot kapott a nyakába, India meg 25 százalékot, a lehető legjobbnak kell tekinteni. Sőt, talán még annál is jobbnak. Ha a korlátokat, a lehetőségeket, a következményeket és a tárgyalópartnert is belekalkuláljuk, Európa ugyan nem nyert, de minimálisat vesztett ahhoz képesz, mint amennyit veszthetett.

Jól járt az Egyesült Államok? Igen, jól, ugyanis másképp nem történhetett. Európa kárára járt jól? Igen, de itt is igaz, hogy másképp nem történhetett. Az tehát, hogy az alku „elsősorban az amerikai érdekek érvényesítését szolgálja” egyértelmű, de hogy sokkal többet is veszthettünk volna, abszolút bizonyos, az a kijelentés viszont, hogy „közben csendesen Kínának is kedvez”, az EU 15 százalékos valamint Kína 55 százalékos vámtételeinek ismeretében… khm… fogalmazzunk talán úgy, hogy nem látszik megalapozottnak.

A hülyeségből, rosszindulatból és a politikai haszonszerzés érdekében való hazudozásból álló írásokat a helyükön kell kezelni, és lehet, hogy Donald tényleg azt hiszi, megette Ursulát reggelire, de az csak a tegnapi maradék, amelyet úgy is ki kellett volna dobni. Veszteség, persze, veszteség, de sokkal jobb, mintha leégett volna az étterem, amire szintén volt esély.

Jó lenne mindezt elmondani a népnek. Sajnos az ellenoldalon van sokkal több jelentkező.