Rakéta óriásüzlet – ezúttal is ellentételezés nélkül

0
11619
Súlyos döntés. Forrás: military.com

Az amerikai külügy jóváhagyta 180 darab légiharc-rakéta eladását Magyarországnak mintegy 150 milliárd forint értékben. Az egyelőre csak tervezett ügyletről az illetékes hivatal kiemeli: nincs szó ellentételezési eljárásról.

Az amerikai külügyminisztérium úgy határozott, hogy jóváhagyja száznyolcvan darab AIM-120C-7 közepes hatótávolságú levegő-levegő osztályú (vagyis légiharc-) rakéta (AMRAAM) lehetséges külföldi katonai értékesítését 500 millió dollár (mai árfolyamon 148,5 milliárd forint) becsült értékben Magyarországnak – tudatta közleményben a Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA). Erről levélben értesítették a Kongresszust. Ezt törvény írja elő, és nem jelenti azt, hogy az eladást befejezték – teszik hozzá.

Ennek a rakétának volt előzménye nálunk. A magyar Gripenekhez 2004-ben 40 darab AIM–120C–5-ös rakétát (ezek darabára 530 ezer dollár volt) és 10 darab gyakoroló CATM–120-ast (ára 32 328 dollár) vásároltak, a szerződés összértéke 25 389 904 dollár volt. (Most az egy darabra jutó kiadás 2,8 millió dollár, ami azonban a rengeteg kiegészítéssel együtt így torzít.)

Teljes rendszert veszünk

A közleményből ugyanis kiderül, hogy a 180 darab AIM-120C-7 mellé négy tartalékot, hat gyakorló rakétát is venne Magyarország a Gripenekhez. Ezek mellett a csomag része rakétakonténerek, szoftver a fedélzeti radar számára, pótalkatrészek, kriptográfiai és kommunikációs biztonsági eszközök, precíziós navigációs berendezések, egyéb szoftverek, helyszíni felmérések, fegyverrendszer-felszerelések és számítógépes szoftverek támogatása, kiadványok és műszaki dokumentáció, közös lőszer és tesztfelszerelés, javítási és visszaküldési szolgáltatások és felszerelések, személyzet kiképzése, továbbá amerikai mérnöki, műszaki és logisztikai támogató szolgáltatások is.

- Hirdetés -

Vagyis teljes fegyverrendszert vásárolunk tokkal-vonóval a Gripenekhez.

Mégpedig a jelenlegi legkorszerűbb típusból. Ami azért sokat mondó, mert 2026-ban lejár a hatályos lízingszerződés. Ezután dönteni kell: meghosszabbítjuk, vagy visszaadjuk a gépeket és más típust veszünk.

Csomagüzletnek látszik

A fővállalkozó és az integrátor a Raytheon Missile Systems, a világ egyik vezető fegyvergyártója, amely azokat a légvédelmi rakétakomplexumokat (NASAM2) is készíti, amelyek beszerzése ugyancsak tervbe van véve – és amelyek a most veendő AIM-120-as rakétákra épülnek. Az amerikaiakkal szóba került haditechnikai vásárlásokról és a korábban bejelentett – horribilis végösszegű – egyéb, főként német-francia katonai üzletekről itt írtunk összefoglalót pár hónapja.

Lemondunk a lehetséges haszonról

Ami kiemelendő a DSCA közleményéből, az az a félmondat, amely szerint e potenciális eladással kapcsolatban nem ismertek ellentételezési megállapodások. Vagyis, ahogyan ez a korábban megkötött és a tervbe vett – összességében akár 2000-3000 milliárdra is rúgható – ügyleteknél is tudható vagy sejthető volt, nem alkalmazzák azt az egyébként minden hadieszköz-beszerzésre érvényes előírást, hogy

gazdasági ügyletekkel teljes körűen ellentételezni kell a vételárat.

A 90-es években bevezetett úgynevezett offszet azt jelenti, hogy a szállító kötelezettséget vállal közvetlen befektetésre, magyar áruk exportjának elősegítésére 100 százalék értéken. Ezt az előírást alkalmazták Orbán első kormányzása idején is, amikor döntöttek a 14 darab svéd-brit Gripen vásárlásáról. A szállító 110 százalékos ellentételezést vállalt. S noha ebben – a rendszerváltás utáni legköltségesebb fegyverzeti beszerzésben – sok kétség vetődött fel az offszet valóságosságával szemben (mert hogy a svéd konszernhez tartozó civil cégek, például az Eletrolux nagy valószínűséggel amúgy is végrehajtották volna ezeket a befektetéseket), de legalább némi átláthatóságot lehetővé tesz a tervbe vett ügyletek értékéről.

Ráadásul 2001. szeptemberében a szűk körben – még az illetékes honvédelmi minisztert is kihagyva – meghozott döntés indoka éppen az volt, hogy

a mindenki által favorizált F-16-oshoz az amerikaiak nem kínáltak ellentételezést.

Most már tehát biztosra vehető, hogy még részleges hasznot se takarít be az ország ezekből a horribilis vásárlásokból.

A hintapolitika eszközei?

Amelyekről tökéletesen rejtve, rendszerint utólag, vagy éppen – mint most – a másik fél közléséből, netán elejtett nyilatkozatokból értesül az ország. Erről januárban írtunk. A beszerzések megalapozottságának kétségességét pedig itt elemeztük. Az mindenesetre jól körvonalazódik, hogy amíg korábban a páncélosok, önjáró lövegek és repülőgépek-helikopterek esetében (pont az éleződő uniós viták közepette) a német vonalra esett a kormány választása, most (az európai-USA-kapcsolatok romlása idején) az amerikai kapcsolatok megerősítése zajlik.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .