Prigozsin, a moszkvai Mór

0
1278
wikipedia commons

A Mór megtette kötelességét, a Mór mehet – írta Shakespeare Othelloról és a hálátlan megbízókról Velencében. Putyin hasonlóképp gondolkodhat Prigozsinról, a Wagner sereg uráról, aki magának követeli az oroszok katonai győzelmét – Szoledar elfoglalását.

“Prigozsint likvidálják amint vége lesz a harcoknak” – jósolta Andrej Malgin publicista, akinek a véleményére Nemes Gábor, a Magyar Rádió egykori moszkvai tudósítója figyelt fel. Ő könyvet is publikált Putyin elnökről, és jóval az ukrajnai katonai konfliktus kitörése előtt megjósolta: háború lesz! Ő jobban ismerte Putyint, aki épp azért hozta létre a Wagner sereget, hogy az ilyen különleges hadműveletekben elvigye a balhét. A legbrutálisabb akciókat ők hajtják végre: a polgári lakosság megfélemlítése az egyik legfőbb feladatuk. Mellesleg pedig az ágyútöltelék szerepét is ők játszák. A Wagner sereg katonáinak fele már fűbeharapott Ukrajnában. Prigozsin a börtönökben toboroz utánpótlást miközben igyekszik megnyugtatni az orosz közvéleményt: bár szabadságot ígért a bűnözőknek, de olyan helyekre küldi őket, ahol a túlélési esély minimális.

Putyin a hadseregtől vár eredményt Ukrajnában

Ezért nevezte ki nemrégiben Geraszimov tábornokot az ukrajnai hadműveletek irányítására holott korábban Prigozsin és más szélsőségesek bírálták a veterán vezérkari főnököt. Még ennél is jobban mutatja, hogy Prigozsin kegyvesztett lett Moszkvában: az általa bírált Alekszandr Lapin tábornokot Putyin kinevezte a szárazföldi hadsereg élére.

Prigozsin és a hadsereg viszálya régi: Putyintól ő kapta meg a katonai élelmezési részleget, ahol régi jó orosz szokás szerint a katonák adagjának jórészét ellopták. Prigozsin milliárdos lett, és leszerelt katonákból megszervezte a Wagner sereget Putyinnak. A fáma szerint a neonáci tisztikar először Hitler nevét akarta felvenni, sok tisztnek van horogkeresztes tetoválása, de Putyin leintette őket. Az orosz neonácik szimpatizálhatnak Hitler faji programjával és antiszemitizmusával, de nyíltan nem vállalhatják azt fel, mert a második világháborús győzelem a náci Németország ellen Putyin nacionalista narratívájának alapja. Ezért aztán Putyin zsoldos hadserege a Wagner nevet vette fel mondván: ő volt a Führer kedvenc zeneszerzője, és operálnak részletei gyakran felcsendültek a nácik haláltáboraiban is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .