Pintér Sándortól pár napja tudjuk, mennyire jó nekünk, hogy ő van: „az egész ország jól járt velem, megjelent a rend, a biztonság, a következetesség”.
Mintha Orbán mondta volna magáról: ugyanaz a rendszer, ugyanaz a gondolkodás. Teljesen igaza van, Bástya elvtárs is megmondta a Tanú filmben:
„Szerénység! Ne tömjénezze magát Virág! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység”
A dolog itt nem ér véget, mert a Kulturális Bizottság keddi meghallgatásán azt is mondta, hogy a drogoknak egyes alkotásokban, művekben való említését is korlátozni fogja a kormány:
„A reklámozásra is kitérünk. Hamarosan új törvény fog vagy jogszabály megjelenni a reklámozás különféle szintjére, hogy tiltani, sőt bizonyos művekben való megjelenését is tiltani fogjuk, egyelőre nem a Büntető Törvénykönyv keretei között, más elképzelésünk van, hamarosan tudomást szereznek róla.”
Hát ez óriási, megint ott vagyunk, hogy nem megelőzni, hanem büntetni, tiltani és fenyegetni készülnek.
Csekély kriminológiai és büntetőjogi tapasztalatom alapján is egészen határozottan állítom, hogy ilyen szempontokból nincs értelme annak, hogy a „drog” szó vagy drogok nevei ki legyenek tiltva irodalmi vagy művészeti alkotásokból. Sőt, ez több szempontból is káros lehet.
A tabusítás soha sehol nem csökkentette még a káros szerek használatát, szemben a megbízható és hiteles információk átadásával, valamint az életszerű, személyre szabott prevenció által, amelyek erősítik a kritikus gondolkodást. Az ilyen lépések mindig is növelték a kíváncsiságot (a szer kipróbálására), csökkentették a fiatalok bizalmát a kábító hatású anyagokkal foglalkozó intézményekben, szakemberekben, és jelentősen akadályozták a valós kockázatok megismerését.
Az újabb ötlet tipikus rendőrállami gondolkodásra utal: a szépirodalom és művészet nem reklámozza a szerfogyasztást, hanem értelmezi, megérteti a jelenséget, teszi ezt egyértelműen kritikai célból. Ezáltal nem a szenvedélybetegségek elterjedéséhez, hanem azok megértéséhez vezetnek.
Szinte fáj, hogy nekem, a partvonalról túlról kell bekiabálnom a miniszternek: a bűnüldözés nem irodalmi szövegek alapján működik, a nyomozati munkák forrásai nem műidézetek, hanem valódi tények és adatok, illetve a nem kozmetikázott egészségügyi statisztikák.
A drognevek kitiltása művekből egy pillanat alatt azt eredményezi, hogy új neveket találnak ki, mélyebb lesz a megértési kódrendszer: csak nehezebbé válik minden. Egy ilyen lépés egyáltalán nem tudja akadályozni a terjesztők, kereskedők és fogyasztók kommunikációját: az illegális piac mindig alkalmazkodik, ennek legismertebb példája az egykori amerikai alkoholtilalom és annak következményei Al Caponéval (1899-1947) dúsítva.
Ha már nem segít egy ilyen intézkedés, mi lehet a hatása?
Egyértelműen szűkülni fog a társadalmi párbeszéd, mert annak egyik motorja a művészet. Ha valami tiltott, akkor annak hatásairól, nehézségeiről sem fognak beszélgetni az emberek. Gyengülhet az oktatás és prevenció, hiszen ha az irodalom vagy a filmművészet nem használható ilyen célra, akkor megint ott vagyunk, hogy csak a sötétbe lökjük az érintetteket.
Két dologra viszont jó ez a pintéri cenzúra: egyrészt a választók meggyőzése a rendpártiságról, keménykedésről, politikai virtusról, másrészt előkészíti a rendszer által szabadon levadászni kívánt értelmiségiek, ellenzékiek elleni eljárásokat, mindenki gondolja végig, milyen aggályok mondatják ezt velem.
