A járvány után Kína szerepe növekedni fog

0
8209
pinterest

Míg a nyugati világ még küszködik a korona vírus járvánnyal, Kína már túljutott a nehezén, és a kialakuló új globális világrendben nagyobb szerephez jut mint eddig – állítja a Global Times portál, amely általában a pekingi vezetés véleményét tükrözi.

Az alaphír, hogy Wuhanból mára egyetlen új beteget sem jelentettek az egészségügy hatóságok.

Öt okot sorol föl amiért Kína előnyösebb helyzetbe kerül mint nyugati vetélytársai:

1. A kínai az egyetlen piac, amely hatalmas méretei miatt képes az autarchiára, (önellétásra). Ez kiderült a koronavírus járvány idején amikor leállt a külkereskedelmi forgalom, és ennek ellenére hazai forrásból a kínaiak el tudták látni az 1,4 milliárdos hazai piacot. Míg az USA és az EU azzal küszködik, hogy gyakran van hiány fontos gyógyszerekből és egészségügyi berendezésekből, sőt olykor közszükségleti cikkekből is.

2. A kínaiak egészségügyi rendszere jól vizsgázott a járvány idején míg ugyanez gyengén muzsikál az USA-ban és az Európai Unióban.

3. A kínaiak határvédelmi rendszere hatékonyan szűri ki a vírusfertőzötteket, ezért nem fenyeget az, hogy a koronavírus járvány külföldről térjen vissza Kínába.

4. Pekingnek megvannak azok a gazdasági eszközei, melyek lehetővé teszik az újraindulást míg az USA és az EU vagy Japán nem bővelkedik ezekben. Sem pénzügyi, sem adóügyi eszközöket nemigen alkalmazhatnak, mert a lehetőségeket már fölélték eddig.

5. Kína válság kezelése pozitív hatást váltott ki külföldön. Különösen olyan helyeken mint Olaszország vagy Pakisztán, ahol a kínaiak tapasztalatai és segítsége kedvezően befolyásolta a nem épp könnyű helyzetet.

„Kína javította globális helyzetét az 1997-es és a 2008-as pénzügyi válság idején, most ugyanerre kerülhet sor: megerősödhet Peking pénzügyi pozíciója a globális gazdaságban” – hangsúlyozza a Kínában megjelenő angol nyelvű Global Times.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .