Palkovics miniszter a Fudan alapítvány elnöke

1
985
goabroadchina.com

A törvény szerint ez az alapítvány tartja fenn a sanghaji Fudan budapesti egyetemét. Az alapítványnak átadtak 26 hektár területet, melyet eredetileg a Diákváros helyszínének szántak. Az ellenzéki pártok tiltakoznak a Fudan terv ellen, melynek a finanszírozása is kicsapta a biztosítékot.

A Direkt 36 szerint ugyanis bár a magyar állam veszi fel a hitelt, de a munkálatokat kizárólag Kína és a világ legnagyobb építőipari cége végzi majd. A magyar kormány elképzelése az, hogy olyan tempóban hajtsa végre a Fudan tervet, hogy a jövő évi választások eredményétől függetlenül azt már ne lehessen leállítani.

A Fudan egyetem elsősorban pénzes diákokra számít: a tandíj magasabb lesz mint a prágai közgazdasági egyetemen, de csak fele annyiba kerül majd mint a London School of Economics.

2024-re tervezik a nyitást

Az első évben a bevétel a tandíjból és a kollégiumi díjakból mintegy 20,5 milliárd forint lenne miközben az éves működési költség valamivel több mint 50 milliárd dollár. A különbözetet részben a magyar részben a kínai félnek kell állnia, de nem világos, hogy milyen arányban.

Csak fizetős magyar hallgatók lehetnek

A Direkt 36 által megszerzett kormány dokumentumokból az derül ki, hogy az Orbán kormány egyetlenegy diák tanulását sem kívánja államilag finanszírozni a Fudan egyetemen. A magyar diákok csakis magán ösztöndíjakra számíthatnak amiből esetleg fedezni tudnák a tandíjat illetve a kollégiumi költségeket.

Az első évben az alapszakos diákok tandíja 2,5 millió forint körül lesz évente, de ez az infláció függvényében gyorsan emelkedhetne, és elérhetné a 3 millió forintot. Mesterszakon kezdetben 3,7 millió forintos tandíjat irányoznak elő, de ez hamarosan felmenne 4,4 millióra.

Ez persze a hivatalos minisztériumi számítás 2021-ben, melyet a galoppozó infláció mindenképp felülírna.  A magyar fizetésekhez képest ezek magas tandíjak, melyekhez még kollégiumi díjak is társulhatnak, ha a diák vidéki.

Kérdés, hogy ér-e ennyit a Fudan diplomája?

Kína egyik legjobb egyeteméről van szó, melyet még jezsuita atyák alapítottak meg a XX-ik században. Ma egyertelműen a kommunista párt irányítása alatt áll. Az első megállapodást a Fudan magyarországi telepítéséről az egyetem párttitkára írta alá Matolcsy Györggyel, a Nemzeti Bank elnökével.

Az amerikai nagykövetség szerint kínai tanácsadók dolgoznak a Magyar Nemzeti Bankban, tehát a Fudan egyetem közgazdász diplomásai is szép karrier elé nézhetnek e tekintetben.

Más kérdés, hogy a megszerzett információk mennyire maradnak meg Budapesten hiszen a kiválóan működő kínai hírszerzés minden lehetőséget felhasznál arra, hogy pontosan tájékozódjon egy uniós tagállamban.

1 hozzászólás

  1. Szomorú, hogy ez a hazug frfáter. ez a palkovics levezényel egy ekkora disznóságot. Schmittmária lealázza Boris Johnsont, a kishülye szíjgyártó meg visszapofázik a világszövetségnek …..Nem csodálkozhatunk, ha ki velünk minden kulturált társaságból, unióból, mindenhonnan !

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .