Kezdőlap Keresés

Juncker - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Hogy került az izraeli Pegasus kém szoftver Magyarországra?

Kész kémregény a Pegasus sztori, melyet egy nemzetközi újságíró csapat leplezett le, melyben Magyarországot a Direkt36 képviselte. Az engedélyt a legfelső szinten adták ki: Orbán Viktor kérését Czukor József akkori hírszerző főnök terjesztette  elő személyesen Benjamin Netanjahunak, aki akkor Izrael miniszterelnöke volt. Az engedély birtokában azután felmerült a kérdés: hogy juttassák el úgy Magyarországra az izraeli kémszoftvert, hogy lehetőség szerint azt senki se vegye észre?

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nem közvetlenül az izraeli NSO-tól vásárolta meg a kém szoftvert. Vásárlás Luxemburgban az európai adó paradicsomban történt meg – melyet még Jean Claude Juncker teremtett meg – oly módon, hogy az NSO több céget is bejegyeztetett. A magyar vevő a Communication Technologies Kft. volt.

Milyen cég ez?

A Direkt 36 szerint magasrangú egykori belügyesek is vannak a vezetésben. Többi között Tasnádi László tábornok. Akit Pintér Sándor kinevezett egyik helyettesének, de kénytelen volt leváltani, mert Lázár János akkori kancellária miniszter bírálta ezt. Lázár akkor felügyelte a titkosszolgálatok egy részét is. A nevető harmadik, Rogán Antal elhelyezett egy kis hírt a kormánypárti lapokban arról, hogy Tasnádi László vezényelte a kirendelt nemzetbiztonságot Nagy Imre temetésén, ahol Orbán Viktor híres beszédét elmondta az orosz csapatok kivonásáról. Pintér, Lázár  és Rogán akkoriban elszántan küzdöttek azért, hogy ki felügyelje a titkosszolgálatokat. Végülis Rogán nyert, mert az idei választások után Orbán neki adta a felügyeletet.

A Pegasus akkoriban 6 millió euróba került. A Communication Technologies Kft. tulajdonos – ügyvezetője, Neuman Péter fizette ki a pénzt. Ki ő? Neuman, aki az USA-ban végzett el kiber biztonsági tanfolyamot, melyet az amerikai belügy szervezett, jelenleg Nagy Britanniában él. Korábban állítólag részt vett választási kampányokban is mint tanácsadó. Minden bizonnyal tisztje a titkosszolgálatnak hiszen az USA belügyi tanfolyamára az ő ajánlásuk nélkül aligha kerülhetett volna be. Neuman Köves Slomó rabbi egyik tanácsadója is.

Hetényi László is a Communication Technologies Kft. vezetői közé tartozik. Róla a Direkt36 azt írja, hogy belügyi állományban volt a rendszerváltás előtt, és azóta is Pintér Sándor bizalmasai közé tartozik.

Ma is használják a Pegasust

Bár kirobbant a botrány, és európai szintű vizsgálat indult, de Magyarországon meglepő gyorsasággal le is zárult. Az derült ki, hogy minden tökéletesen rendben volt. Ezek után a titkosszolgálatok újra használni kezdték a Pegasust, amely az okosteiefonok lehallgatására kiváló bár azóta vannak még hatékonyabb kémszoftverek is. Magyarországnak nincs a Pegasusnál hatékonyabb eszköze a lehallgatásra – tájékoztatta a Direkt36-ot a magát megnevezni nem kívánó forrás. Az izraeli NSO korábban jelezte, hogy két uniós tagállamot ideiglenesen felfüggesztettek, mert meg nemengedett módon használták a Pegasust belpolitikai célból. A két tagállamot nem nevezték meg, de mindenki Magyarországra és Lengyelországra gondolt bár hasonló botrányok Spanyolországban és Görögországban is voltak.

Búcsú S. Balogh Évától – Az oroszbarátság nem menő Washingtonban

Ezzel a 2018-ban készített interjúval búcsúzik a FüHü szerkesztősége a hétfőn elhunyt S. Balogh Évától, a Yale Egyetem nyugalmazott professzorától, neves történésztől, aki a távolból is krónikása volt mindennapi életünknek.

Azt nem tudja, hogy hová tűntek a jobbikos szavazók; ezért a helyzetért természetesen az oktatás is felelős, amelyik már évtizedek, ha nem évszázadok óta nem tanítja meg a diákokat kritikus gondolkodásra; nem sokat vár az Európai Uniótól vagy éppenséggel az Európai Néppárttól. Választás utáni interjú S. Balogh  Évával, a népszerű Hungarian Spectrum nevű blog szerzőjével.

Meglepték-e a magyarországi választások eredményei?

A választás előtti napon még csak azt gondoltam, hogy az ellenzéknek mindössze annyira lesz ereje, hogy egy kicsit megszorongassa a Fideszt. Ellenben másnap reggel, amikor már lehetett tudni a rekordmagasságú számokról, akkor már valóban azt hittem, hogy a Fidesz elveszítheti a többségét, és hogy talán az ellenzéki pártok koalíciós tárgyalásokat kezdhetnek. Így aztán a hosszú várakozás utáni bejelentés a kétharmadról óriási meglepetés volt.

Minek lehet tulajdonítani a Fidesz újbóli sikerét: a választási rendszernek? Ha egy nagy ellenzéki gyűjtőpárt lett volna, akkor nagyobb lett volna az esélyük?

Válasszuk két részre ezt a kérdését. A választási rendszer alapjában véve nem változott 2014 óta. A rendszer adott. Akkor is kétharmadot eredményezett és most is, mégpedig annak ellenére, hogy azóta óriási számú korrupciós ügyről lehetett hallani.

Azt is tudtuk, hogy a lakosság fele kormányváltást akar, de ez sem számított.

Természetesen, ha lehetséges lett volna egy nagy gyűjtőpártot létrehozni, akkor bizony nagyon is lehetséges lett volna egy Fidesz vereség. A baj az, hogy még a kis baloldali pártok sem tudnak megegyezni, míg az LMP kivételével senki nem akar közösködni a Jobbikkal a baloldalon. Lehet, hogy a jövőben más lesz a helyzet, például a Jobbik szétesik, de most még csak találgatni lehet.

A Fidesz vidéken tarolt. Méghozzá egyetlen szóval: migráns. A félelem és gyűlöletkampány ellen létezik-e orvosság?

Azt mindig tudtuk, hogy a vidéken nagyon erős a Fidesz, csak azt nem tudom, hogy hová tűntek a jobbikos szavazók. Előző felmérések szerint a Jobbik nagyon erősnek mutatkozott egyes keleti, északkeleti megyékben. Ezért aztán nagyon meglepett, hogy milyen rosszul szerepeltek.

Ami a félelmet és a gyűlöletkampányt illeti, attól félek, hogy

addig, amíg a vidéki lakosság olyan keveset tud a világról, annyira nem érdekli őket, hogy mi történik az országban és az országon kívül addig nem várhatunk mást.

A vidéki média teljes bekebelezése azt jelenti, hogy azon kevesek, akik egyáltalán olvasnak újságot csak a kormánypropagandát hallják. Ezek az emberek egyszerűen nem képesek kiszűrni az álhíreket vagy a vastag hazugságokat azokból a hírekből, amik eljutnak hozzájuk.

Ezért a helyzetért természetesen az oktatás is felelős, amelyik már évtizedek, ha nem évszázadok óta nem tanítja meg a diákokat kritikus gondolkodásra. Nagyon rossz ötlet volt a „politikát” az iskolából kiűzni, hiszen ott kellett volna beszélni olyan dolgokról, mint a demokratikus intézmények, a politikai pártok szerepe és fontossága és megvitatni azt, hogy az állampolgárok joga és kötelessége akti van részt venni az ország fontos dolgainak megvitatásában. Mind e helyett azt tanulták, hogy a politika elutasítandó és piszkos valami, amitől jobb távol maradni és azok, akik politikai szerepet vállalnak mind gazemberek.

Orbán Viktor ezzel a győzelmével megerősítette nemzetközi legitimitását is. Mit tud vagy akar tenni ezzel az Európai Unió?

Nemrég jelent meg a hír, hogy Jean-Claude Juncker hamarosan Magyarországra jön. Hogy ez pontosan mit jelent egyelőre nem tudni, de nem sokat várok az Európai Uniótól vagy éppenséggel az Európai Néppárttól, ahol megint beszélnek arról, hogy a Fidesznek nincs helye a frakciójukban, de aztán a végén rájön a többség, hogy szükségük van rájuk politikai okokból.

Hogyan alakulhat az Egyesült Államok hozzáállása az Orbán-kormányhoz a közeljövőben?

Nem hiszem, hogy lesz akármiféle változás. Az oroszbarátság nem menő a jelen pillanatban Washingtonban.

Az EU megosztottsága lehet a fő akadálya a globális társasági adó elfogadásának

Írország, Ciprus és Magyarország máris jelezte, hogy számukra nem elfogadható a G7 államoknak az a javaslata, hogy legyen globális minimális társasági adó. Erről ír a brüsszeli Politico, melynek munkatársai olyan uniós diplomatákkal beszélgettek, akik kérték nevük elhallgatását, mert nincsenek felhatalmazva arra, hogy a háttértárgyalásokról nyilatkozzanak.

“Újjáéled a multilateralizmus – a vezető államoknak az az akarata, hogy a G7 és a G20 keretében rendezzék a világ jelenleg legfontosabb gazdasági problémáit” – jelentette ki Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter azt követően, hogy a hétvégén a G7 pénzügyminiszterek 15%-os globális társasági adót javasoltak. Bruno LeMaire francia pénzügyminiszter már arról beszélt, hogy egy hosszú úton indultak el. Nyilvánvalóan emlékezett arra, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök már előállt azzal, hogy egységes adózási rendszer kellene az Európai Unióban, de ez az elképzelése elbukott.

2019-ben az írek kaszáltak el egy olyan uniós kezdeményezést, hogy egységesen adóztassák az olyan óriásokat mint a Google, a Facebook vagy az Apple. Így aztán a tagállamok – Franciaországgal az élen – maguk alkottak adótörvényeket a multik ellen – emlékeztet a Politico, amely felidézi a kelta tigris siker történetet.

Írország az alacsony társasági adónak köszönheti fellendülését

A nyolcvanas évektől fogva sok amerikai cég kereste fel az ír adó paradicsomot, amely számukra remek adóelkerülési megoldást jelentett. Példájukat azután mások is követték: Luxemburg ennek köszönheti, hogy ez a kis állam mondhatja magáénak a legmagasabb egy főre jutó GDP-t! Ez az eredmény egyáltalán nem a luxemburgi gazdaság remek teljesítményének a következménye hanem azoknak az adó konstrukcióknak, melyeket Jean-Claude Juncker akkori miniszterelnök talált ki. Példájukat azután követte Ciprus , majd Szlovákia és Magyarország.

A nagy kérdés: kötelező lesz-e a 15% mindenki számára vagy lesz kibúvó nemzeti alapon?

A G7 pénzügyminiszterei nyitva hagyták ezt a kérdést, de a Politico megkérdezte a tárgyalásokon résztvevő szakértőke , akik megerősítették: a nagyhatalmak kötelező érvényűnek tekintik a 15%-ot. Pontosabban szólva ennél több lehet a társasági adó, de kevesebb nem! Csakhogy Magyarországon ez 9%, Írországban 12,5%. Mindkét ország arra hivatkozik, hogy épp ez az alacsony adó segít abban, hogy becsábítsák a külföldi tőkét.

Számukra ez potenciálisan nagy veszteséget jelenthet. A Politico által megkérdezett uniós diplomaták szerint ezek a kritikus kis államok egyelőre mégiscsak hallgatni fognak, mert tudják: nagyon messze van még az az idő amikor ezeket az elképzeléseket valóban alkalmazni is fogják a gyakorlatban.

Menetrend-élet-halál harccal

A G7 csúcstalálkozó minden bizonnyal megerősíti a globális társasági adó tervet márcsak azért is, mert mindegyik országnak szüksége van a várható plusz adó milliárdokra. A G20 csúcson már aligha alakul ki konszenzus hiszen ott a résztvevőknek nagyon is különbözőek az érdekeik: a kínaiak, az indiaiak, az oroszok vagy a törökök aligha fogadják el szó nélkül a G7 javaslatot. Még akkor is, ha július 9-én a G20 pénzügyminiszterek elfogadják a globális társasági adó tervet, hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az Európai Unió érdemben tárgyalja az ügyet. A nagy csata ugyanis az unión belül várható: Németország és Franciaország támogatja az elképzelést, de a kis államok lelkesedése ugyancsak visszafogott. Írország, Ciprus és Magyarország pedig harcolni fog a 15%-os adó ellen.

Szakértők szerint optimális esetben 2023 nyarán kezdődhet meg a vita a közös uniós társasági adóról – írja a brüsszeli Politico. A portál hozzáteszi: élet-halál harc lesz a kis államok küzdelme a minimális társasági adó ellen!

A mostani áttörést az tette lehetővé, hogy az USA új elképzelésekkel állt elő áprilisban. A 15%-os minimális határt már lelkesen támogathatta Németország és Franciaország is. Paolo Gentiloni, az EU pénzügyi biztosa is támogatásáról biztosította a globális társasági adó tervet.

Ezt a dinamikát nehéz lesz figyelmen kívül hagyni, de gyorsan hozzátesszük: a harc még csak most kezdődik az Európai Unióban.

Kurz média háborúja

Az osztrák kancellár megkapta a Sajtószabadság díjat Münchenben, de Bécsben küzdenie kell, mert a média egyre kínosabb kérdéseket tesz fel az Ibiza botrányban.

A még mindíg csak 34 éves osztrák kancellár karrierjét jelentős részben az új médiának köszönheti. Így érthető, ha személyi fotósa elárasztja képeivel az Instagramot és a Facebookot. A Sajtószabadság díjat Kurz előtt olyan nagyságok kapták meg mint Mihail Gorbacsov vagy Jean Claude Juncker. Az előbbi sokat tett azért, hogy a szigorúan ellenőrzött szovjet sajtó a Glasznoszty jegyében megpróbáljon jobban hasonlítani valóban működő médiára. Jean Claude Juncker pedig a brüsszeli bizottság elnökeként dorgálta azokat a tagállamokat – köztük Magyarországot – melyek ahelyett, hogy tágították volna a sajtószabadság kereteit, épp ellenkezőleg folyamatosan szűkítették azokat.

Az Ibiza botrány és az orbáni modell

Olyan sajtót akarok mint Orbán Viktor Magyarországon – jelentette ki egy videón az osztrák Szabadságpárt akkori vezére. Aki azt hitte, hogy Putyin egyik bizalmi emberének lányával beszélget, és ezért pénzt kért tőle arra, hogy olyan média birodalmat hozzon létre Ausztriában mint Orbán Viktor Magyarországon.

A botrány idején Kurz volt a kancellár, de az Ibiza videó főszereplője az alkancellár. Kurz jó érzékkel megszabadult tőle és pártjától. A szélsőjobboldali vetélytárs a mélybe hullott, Kurz viszont továbbra is kancellár. Csakhogy már a zöldekkel.

Kurz körének pénzügyi botrányai

Ezeket feszegette a média, de a pénzügyminiszter – Kurz bizalmasa – megtagadta a döntő fontosságú akták kiadását. Erre viszont van Bellen államfő, aki a Zöldeket képviseli, megfenyegette a pénzügyminisztert: ha nem adja ki az iratokat, akkor azokat karhatalommal veszik el tőle. A pénzügyminiszter meghátrált. Kurz és köre azóta félelemben él, mert tudja: a dokumentumok egyáltalán nem egy jóképű tehetséges fiatalember portréját mutatják hanem egy gátlástalan politikai intrikusét, aki a média segítségével jutott a csúcsra alig több mint harminc évesen.

Mi derülhet ki a dokumentumokból? Az, hogy Kurz – a Szabadságpárthoz hasonlóan – média birodalmat építget. Ehhez a pénzt nem épp ortodox módon szerzi meg. Ráadásul hatalmával visszaélve fenyegeti a sajtót: ha ezt megírjátok, akkor nagyon ráfizettek !

A Riporterek határok nélkül nevű nemzetközi újságíró szervezet ennek tudatában minden eddiginél rosszabb besorolást adott Ausztriának mondván, hogy ott autokrata tendenciák érvényesülnek.

Hogyan manipulálja Kurz a médiát?

Pénzzel! Az osztrák kormánynak hatalmas PR költségvetése van, és ebből azok kapnak, akik Kurz hibátlan portréját újabb finom árnyalatokkal gazdagítják a anélkül, hogy szót ejtenének a kínos ügyekről.

Kurz kormánya 210 millió eurót költhet PR-ra! Ezek nagyrésze kormányzati hirdetésekre megy. Ezeket a bulvár lapok kapják, melyek amúgy is jól állnak anyagilag, és sziklaszilárdan támogatják Sebastian Kurz kancellárt.

„Ez az egész engem a Fidesz kormányzás kezdeti szakaszára emlékeztet”

– nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Milan Nic, aki a befolyásos Német Külügyi Tanács Közép-Európa szakértője.

Az ORF egyelőre még bátran bírálja Kurz kancellárt, de a közszolgálati média újságírói attól félnek, hogy olyan új elnököt kapnak, aki a kancellár bábja lesz. Ennek megfelelően a közmédia is beáll a kancellár mögé.

Most még bátran érdeklődhet arról, hogy miért használta egy Bécsben élő ukrán oligarcha magán repülőgépét amikor Izraelbe utazott. Firtas, az oligarcha házi őrizetben él Bécsben miután az USA kérte a kiadatását. Putyin viszont arra kérte osztrák barátait, hogy ne adják ki Firtast az Egyesült Államoknak.

Firtas neve most újra előkerült egy Putyin-Zelenszkij paktum nyomán.

Az osztrák kancellár megpróbál „hidat verni Nyugat és Kelet között”. Korábban Putyin elnök táncolt Ausztria külügyminiszter asszonyának esküvőjén.

Sebastian Kurz jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral is, annak ellenére, hogy a magyar miniszterelnök sokáig a szélsőjobboldali Szabadságpárttal kokettált.

Az Európai Néppártban is védelmezte Sebastian Kurz a magyar miniszterelnököt, aki végül a  várható kizárása előtt maga döntött a távozás mellett.

Közben pedig Kurz, aki Sajtószabadság díjat kapta a németektől, tanulmányozza Orbán Viktor módszerét a média megrendszabályozására. Kurz ugyanis jól tudja: amilyen gyorsan a média felemelte, olyan gyorsan ejtheti is őt – éppúgy mint Szabadságpárti alkancellárját, aki a politikai élet perifériájára sodródott Ausztriában.

A magyar adóparadicsomnak is véget akarnak vetni az amerikaiak

A Biden kormány  meg akarja szüntetni Európa adóparadicsomait. Írország és Luxemburg a két legfőbb érintett az Unióban – írja a Der Spiegel, de Magyarország is – a maga 9%-os társasagi adójával – igencsak érdekelt.

21%-ra emelné a társasági adót mindenütt Joe Biden kormányzata – ahogy ezt Yellen pénzügyminiszter többször is részletesen kifejtette. Csakhogy sok állam épp arra építette adó politikáját, hogy alacsony társasági adóval csalogatja be a külföldi tőkét. Írország így vált kelta tigrissé, Luxemburgban pedig Jean-Claude Juncker korábbi kormányfő csábított be oly sok multit, hogy a kis államban az egy főre eső GDP azóta is messze az első helyen áll az Európai Unióban.

Írországban a társasági adó „csak” 12,5%. Ha ezt Biden javaslatára felemelik 21%-ra akkor nemcsakhogy dollár milliárdokat veszítene Írország , de sok jólfizetett munkahelyet is, mert a multik szélsebesen új székhely után néznének.

Paschal Donohoe pénzügyminiszternek kellene megoldania ezt a problémát , ő jelenleg az Eurogroup elnöke vagyis az eurozónában is szava van. A baj az, hogy az eurozónán illetve az Európai Unión belül is igen eltérőek az érdekek.

Kicsik kontra nagyok

A Der Spiegel arra hívja fel a figyelmet, hogy Németország , Franciaország vagy Olaszország üdvözli Biden elképzelését míg sok kis uniós tagállam kézzel lábbal tiltakozik ellene. A Spiegel régiónkból Szlovákiát említi , de Magyarország is ugyanebbe a csoportba tartozik.

Vajon képes lesz-e az EU összehangolni a különböző érdekeket, és azokat egyeztetni Biden elképzeléseivel?

Ursula von der Leyen asszony Brüsszel nevében azt igérte Biden elnöknek , hogy „újra energiával töltjük fel az atlanti kapcsolatokat”. Ez jól hangzik , de konkrét tartalommal nehéz lesz feltölteni , mert az érdekek annyira különböznek egymástól.

Régi trend megfordításáról van szó

Az elmúlt 40 év során a globális gazdaságban átlagosan 40%-ról 24%-ra csökkent a társasági adó. Párhuzamosan gyorsan növekedett az államadósság. A pénzügyminisztereknek mind nehezebb volt megtalálni a költségvetési egyensúlyt. Az USA-ban például a társasági adó csak a költségvetési bevételek 10%-át jelenti miközben a munkavállalók adója 80%-ot tesz ki!- írja a Der Spiegel.

A multik nem is titkolják: ott adóznak , ahol a legkevesebbet kell fizetni. A Facebook alelnöke , Sheryl Sandberg meg is írta vezető társainak : „azért választottuk Dublint európai székhelynek, hogy kihasználjuk az adó kedvezményeket”.

Brüsszel kiszámolta , hogy az Apple, amely ugyancsak Írországban könyveli el európai profitját , csak 0,005%-os adót fizetett! Ezért az EU 13 milliárd dollárt perel az Apple cégen adó elmaradás címen. Tim Cooke, Apple főnök szerint „ez csak politikai szemétkedés”, Írország is ellenáll Brüsszel kérésének , hogy szedje be az adó elmaradást.

Olaf Scholz német pénzügyminiszter maximálisan támogatja az amerikai elképzeléseket. Az USA és Németország számára azért fontos a 21%-os minimális adó , mert ezzel megakadályozhatnák a nagy cégeket , hogy adóparadicsomokba rejtsék el a profitjukat. Magyarországon 9%, Franciaországban 31% a társasági adó – ez a két szélsőség az Európai Unióban- jegyzi meg a Der Spiegel.

Hogy számol Yellen pénzügyminiszter?

A jövőben a multiknak a forgalmuk után ott kellene adózniuk, ahol a termékeiket eladták, és nem pedig ott, ahol a székhelyük van- többnyire egy adóparadicsomban. Ezt a rendszert elsősorban a digitális multik ellen találták ki (Amazon, Google, Apple, Facebook), de az USA ki akarja terjeszteni minden nagyvállalatra. Például a német autógyárakra vagy az LVMH-ra, arra a luxus cégre, melynek fő tulajdonosa és főnöke Európa leggazdagabb embere, Bernard Arnault.

Aki alacsony adókra épített, az veszíteni fog

Jeff Bezos, az Amazon fő tulajdonosa és főnöke, támogatásáról biztosította a Biden javaslatot. Kiszámolta ugyanis, hogy ki tudják gazdálkodni az adót, mert olyan dinamikusan nőnek a bevételeik. Azok az országok, melyek alacsony adókkal csábították a külföldi tőkét, mint Magyarország , Írország vagy Luxemburg nagyonis rosszul járhatnak.

Olaf Scholz pénzügyminiszter most azon dolgozik, hogy megakadályozza azt: az érintett államok egységes csoportot hozzanak létre , mely blokkolja a globális minimum adó elfogadását az Európai Unióban. A fő kérdés itt az, hogy mennyi is lenne ez a globális minimális társasági adó? Az amerikaiak által javasolt 21% a felső határ, az alsó pedig 14%, melyet az OECD írt bele a programjába.

A kérdés most az, hogy miután az USA meggyőzte Németországot a globális minimum társasági adó szükségességéről, vajon Berlin rá tudja-e venni a többi uniós tagállamot arra, hogy elfogadjanak egy olyan döntést, mely sokaknak komoly veszteséget okozhat – írja a Der Spiegel.

Befogadna-e Márki-Zay Péter menekült gyerekeket?

Márki-Zay Péter volt az Egyenes Beszéd vendége március 13-án. Az interjúban, melyben a műsorvezető szóba hozta Márki-Zay március 8-i Facebook-bejegyzését arról, hogy az ellenzék nem győzhet a DK nélkül, de nem győzhet akkor sem, ha az összefogást Gyurcsány vagy Dobrev vezeti.

Márki-Zay megerősítette a Facebook-bejegyzésben mondottakat, és többek között a következőket mondta (hosszabb idézet következik):
„… az ellenzéki pártoknak meg kell alkotniuk egy közös programot. A szavazóknak azt kell látniuk, hogy ha a Fidesz nem győz, akkor mi következik utána. Mi lesz az Orbán Viktor utáni Magyarország. Milyen lesz ez a Magyarország. És hogyha van egy program, és abban ők láthatják azt, hogy például marad a kerítés, sőt, a Fidesz által betelepített migránsokat is átvilágítjuk, és a bűnözőket, a terroristákat azokat kiutasítjuk az országból, vagy ha azt látják [Merthogy a Fidesz hozott be bűnözőket, terroristákat?] Zaid Naffa, Gruevszki, tehát sorolhatnánk, de tudjuk, húszezer letelepedési kötvényes, körülbelül száztizenhétezer egyetlenegy év alatt, akiket egyébként engedéllyel beengedtek, tehát

pontosan tudjuk azt, hogy ebbe az országba senki, tehát sem Soros, sem Juncker, sem az ellenzék nem tud, nem is hozott be migránsokat, csak a Fidesz.

De sorolhatom még, hogy mik azok a témák, amelyek kellően megosztóak ahhoz, hogy ha a választók nem kellően nyugodtak afelől, hogy a Fidesz riogatása alaptalan, akkor nem lesz rendszerváltás. Tehát nagyon fontos nekem, s a választók jelentős részének, hogy legyen egy közös program, amely mellett minden párt elköteleződik.”

Engem nem az foglalkoztat elsősorban Márki-Zay érvelésében, amit a Facebookon arról ír, hogy ne Gyurcsány vagy Dobrev személyesítse meg miniszterelnök-jelöltként az ellenzéket (míg

az interjú nem idézett részében Karácsony Gergely mellett önmagát tartja erre alkalmasnak),

hanem az, amit az idézetben a menekültkérdésben mond. Van, amiben egyetértek vele, nevezetesen abban, hogy a politika tartalmi kérdéseiről kell beszélni. Egyetlen tartalmi politikai kérdésben foglal állást, nevezetesen a menekültkérdésben, és abban a Jobbik álláspontját adja elő: semmiféle „migráns” ne jöhessen Magyarországra.

A Jobbik, mint tudjuk, nem kifogásolja azt, hogy Orbán mindenféle migrációt elutasít, hanem ennek következetesebb érvényesítése mellett van: pénzért se jöhessenek olyanok, akik az Orbán-kormány idején befektetési kötvénnyel jöhettek be Magyarországra, és azok sem, akinek a magyar hatóságok a nemzetközi menekültügyi szabályok szerint szabályos eljárásban menedékjogot adtak.

E szerint Márki-Zay, ha a részvételével, netán vezetésével létrejövő ellenzéki összefogás kormányra kerülne, nem változtatna a Fidesz Európában legkeményebb menekültellenes politikáján, sőt – a Jobbik retorikáját követve – még következetesebb lenne annak érvényesítésében.

Mint tudható, ezekben a napokban különös élességgel vetődik fel a Törökországból Görögországba átengedett, illetve a Törökországhoz közel fekvő görög szigetekre átjutott és a túlzsúfolt táborokban például Leszbosz szigetén tengődő menekültek helyzete. A német kormány – támaszkodva sok német város felajánlására – kezdeményezte, hogy az EU erre kész tagországai fogadjanak be egyelőre ötezer szülők nélkül ott élő illetve beteg gyereket. Azt a feltételt szabták azonban, hogy a kezdeményezéshez más tagországok is csatlakozzanak.

Ez idő szerint mindössze hét ország kész a részvételre, a „hajlandók koalíciója” („Koalition der Willigen”). A hét ország között két volt szocialista ország is van, Horvátország és Litvánia. Vajon a Márki-Zay által elképzelt Orbán utáni Magyarország kész lenne-e csatlakozni a „hajlandók koalíciójához”, és befogadni mondjuk kétszáz menekült gyereket? Vajon kész lenne-e arra, hogy visszaállítsa az ENSZ menekültügyi egyezménye szerinti menekültügyi eljárást? Vagy ott folytatná egy esetleges váltás után, ahol Orbán abbahagyta?

1000 eurót spórol egy család

Szociális és környezetvédelmi fordulat történt az Európai Unió leggazdagabb országában: március elsejétől ingyenes a tömegközlekedés Luxemburgban. Ez világ premier, ezért sok helyen figyelik a hatást. A gazdag nagyhercegség először is azért döntött így, mert megengedheti magának.

Az államkassza azóta jól áll, hogy Jean Claude Juncker miniszterelnök adóparadicsommá varázsolta a kis nagyhercegséget az Európai Unió kellős közepén. Az egy főre jutó GDP messze itt a legmagasabb az unióban. Ez persze becsapós, mert Luxemburg polgárai távolról sem annyira tehetősek mint államuk.

Évi 1000 eurót takarít meg egy átlagos család

Legalábbis ezt számolták ki a kormány közgazdászai. Ez a döntés szociális oldala hiszen a családok 40%-a rendszeresen a tömegközlekedést használja. Jó lenne, ha többen lennének – véli a kormány, mert a tömegközlekedés kevésbé szennyezi a környezetet mint az autózás.

Fizessenek a gazdagok!

A tömegközlekedés ingyenes, de az első osztályon továbbra is fizetni kell! Ez is a szociális igazságossággal függ össze,

no meg azzal, hogy egyelőre senki sem tudja: mi lesz a kalauzokkal, pénztárosokkal?

Emiatt komoly az aggodalom – számol be az AFP hírügynökség tudósítója Luxemburgból. Az nyilvánvaló, hogy a pénztárak egy részének meg kell maradnia, mert külföldön még jegyet kell felmutatni, és Luxemburgból pillanatok alatt el lehet jutni Belgiumba, Franciaországba vagy épp Németországba.

3,2 milliárd euró a vasút fejlesztésére

Luxemburg szeretne a huszonegyedik századi közlekedés laboratóriuma lenni – nyilatkozta a közlekedési miniszter. Ezért míg korábban az úthálózatot fejlesztették, ezentúl a vasút kap prioritást. A felújítás célja az, hogy növeljék a vonzerejét a tömegközlekedésnek: ezért sok parkoló helyet létesítenek a pályaudvarok mellett. Azt szeretnék, ha az emberek tömegközlekedéssel közelítenék meg munkahelyüket: míg Párizsban ez 70%, Luxemburgban 51%, de ebből a vasút csak 19%-jegyzi meg a Le Monde.

„A kínálat bővítése a jövő szempontjából sokkal fontosabb mint az ingyenesség” – nyilatkozta a Le Monde-nak egy környezetvédelmi szervezet vezetője.

A kormány balettkara bemutatja: Pávatánc – 2019. május

Míg a kampányhajrában Orbán Viktor az EU megváltójaként nyilatkozott nyugati lapoknak, addig hazai csatlósai külügyminiszterével, miniszterelnökséget vezető miniszterével, valamint nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárával az élen az itthoni kormánysajtóban adtak interjút, megosztva emelkedett gondolataikat a nagyérdeművel.

Szijjártó Péter szerint Európa erejét az erős államok adják és mi feltétlenül annak számítunk, hiszen miután átengedtünk a határainkon több százezer menekültet anélkül, hogy egyet is befogadtunk volna (ezt rábíztuk azon balga országokra, melyekben a humanizmus nem csak a szavak szintjén létezik), megállítottuk a bevándorlást. Nem úgy mint Brüsszel bürokratái, akik meg akarják szervezni azt! Persze ne csodálkozzunk ezen a tévutas politikán, hiszen Jean-Claude Juncker elmúlt öt évi teljesítménye okán a brüsszeli bizottságot súlyos kudarcok kísérték. Ja, és aztán a liberális bevándorláspárti sajtó mindent bevetve próbálja befolyásolni a politikai döntéseket: mindenkit támadnak, megbélyegeznek, aki nemet mond a migrációra.

Gulyás Gergely a következő mondatával biztosan egyetlen egyetemi vizsgán sem jutott volna sikerrel túl: Identitásunk nem válhat a bevándorlás áldozatává. (1. A szó általános jelentése a valamivel való azonosság, valamely közösséghez való tartozás… Az identitás nem statikus, egész életünk során folyamatosan alakul, fejlődik…)

A Fidesz több mint két évtizede egy patrióta, kereszténydemokrata, jobbközép konzervatív párt, és az is marad. Hűha, ezt azért csak úgy uk-muk-fu(c)k kijelenteni a mai kormánypártról cinikus mosoly és szemrebbenés nélkül igazi huszárcsíny. Ön emlékeztet Lázár János legjobb napjaira.

Abban viszont teljességgel egyetértek Önnel: Angela Merkelt visszasírjuk még mindannyian.

Kovács Zoltánnal, a Soros-bérenc CEU-n nevelkedett miniszterünkkel egyetértve nem mások receptjeit kell követni, de azért a főztünket nem baj, ha mások is képesek lenyelni, ne adj isten még jó ízűen falatozni is belőle… És a választást valóban nem közvélemény-kutatások alapján, valamint verbálisan kell megnyerni. Viszont, ha igaz az, hogy Manfred Weber úr a választási kampányban bármerre járt, mindig éppen azt mondta, amit hallgatósága hallani akart, s ez viszont egy elvhű politikus esetében nem feltétlenül a legjobb ajánlólevél, akkor azt csakis és kizárólag az Ön vezérétől tanulhatta, aki mint tudjuk az EU legnagyobb pávatáncosa címet hosszú évek óta versenytárs nélkül joggal bitorolja!

Végül, azért mert a Miniszterelnök úr most feltétlen híveként nyilatkozik csakúgy az EU-nak, mint a Néppártnak, még elhallatszik Brüsszelig, amit jól fizetett csatlósai hazai fogyasztásra mondanak.

Orbán migránsozva és brüsszelezve hirdetett EP választási programot – 2019. április

Orbán Viktor hétpontos programot hirdetett a bevándorlás megállítására a Fidesz európai parlamenti választási programját bemutató rendezvényen. A program szerint a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak.

Javasolta továbbá, hogy egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására akarata ellenére, és senkit ne engedjenek be Európába érvényes igazolvány, dokumentumok nélkül.

Szorgalmazta azt is, szüntessék meg a migránskártyákat és a migránsvízumot, Brüsszel pedig ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítse meg a határvédelem költségeit.

Orbán Viktor végül követelte, hogy Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát, és bevándorlást ellenző vezetők álljanak az EU-s intézmények élén.

Szavai szerint ezek azok a pontok, amelyek a legszükségesebbek a bevándorlás megállításához és a keresztény kultúra megőrzéséhez. Kérte egyúttal a választókat, hogy aláírásukkal támogassák majd ezt a programot.

Hangsúlyozta: a brüsszeli elit hatalmi törekvéseit meg kell fékezni, a bevándorlást meg kell állítani.

Az EP-választáson szerinte a keresztény civilizációnk léte a tét

Kifejtve: a tét az, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői lesznek-e az EU-nak; Európa marad-e az európaiaké vagy átadjuk a helyet egy más civilizációból érkező tömegnek; megvédjük-e a keresztény, európai kultúránkat vagy átadjuk a terepet a multikulturalizmusnak.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az európai elittel szembeni elégedetlenség legfőbb forrása ma Európában a migráció kezelése. Európát ma népvándorlás fenyegeti, ez nem egyszerűen migrációs válság, hanem népvándorlás – fejtette ki, úgy értékelve, a népvándorlás legfőbb oka, hogy Európán kívül sokkal több gyermek születik, mint Európában, így a migrációs válság fő oka belül keresendő. „Azért nem születnek nagyobb számban gyermekek Európában, mert a mi kontinensünk kulturális meghasonlással és identitásválsággal küzd” – fogalmazott.

Azt is hangsúlyozta, hogy Európa, ha akarná, meg tudná állítani a tömeges migrációt, de kísérletet sem tett rá, sőt az EU jelenlegi vezetése támogatja, ösztönzi a migrációt.
Kifogásolta továbbá, hogy Brüsszelben semmit sem hallani családpolitikáról, viszont nap mint nap hallani a legális migráció fontosságáról. Úgy fogalmazott: a legális migráció programja valójában egy európai népességcsere programjának a fedőneve, ezzel kell szembenézni a választáson.

„Mi, magyarok ezer éve élünk itt, a Kárpát-medencében (…), és szeretnénk még legalább ezer évig itt is maradni, megőrizni a határainkat” – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve: „azt szeretnénk, ha a következő generációk, gyermekeink, unokáink ugyanúgy szabadon dönthetnének az életükről, ahogyan mi is”.

Ha a Néppárt szerinte rossz irányába fordul, a Fidesz nem fogja követni

A miniszterelnök kitért az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz viszonyára is, amit úgy kommentált: „a mi jövőnkről mi döntünk, és nem az Európai Néppárt”. A választás után meglátják – folytatta -, merre fordul az EPP, most azonban úgy tűnik, balra, liberális irányba, liberális európai birodalomépítés és a bevándorlók Európájának irányába fordul. Ha erre fordul, biztosak lehetnek benne, hogy a Fidesz nem fogja követni – biztosította hallgatóságát.

Manfred Weber EPP-frakcióvezető, csúcsjelölt minapi nyilatkozatait kedélyeket és nemzeti önérzetet borzolónak nevezte, úgy fogalmazva, nem csoda, ha egyre többen mondják és írják, „kifelé”. A kormányfő azonban türelmet kért, hozzátéve, hogy a megfelelő időben és a nemzeti érdekek alapján dönteni fognak.

Orbán beszólt Junckernek és Timmermansnak

Beszédében Jean-Claude Juncker leköszönő európai bizottsági (EB) elnököt tőrőlmetszett szocialistának nevezte, akinek – mondta – döntő felelőssége van a Brexitben, a migrációs invázióban és a Közép-Európa és Nyugat-Európa közötti súlyosbodó konfliktusban.

Szavai szerint „a brüsszeli elit készülékében van egy hiba”, Brüsszelben ugyanis létezik egy „buborék”, egy virtuális világ, amely nem akarja figyelembe venni a realitásokat. Ezért fordulhat elő szerinte, hogy a katolikus bajor Weber sértegeti a magyarokat. Egy „brüsszeli bajor” tehet ilyet, de egy „müncheni bajor” biztosan sohasem tenne így – fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy Magyarországnak 9 éve vannak vitái Brüsszellel, ezek pedig mindig arról szólnak, hogy a magyar kormány nem hajlandó azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó.

Úgy összegzett, a Juncker-féle bizottság ötéves mérlege: „az angolok kimennek, a bevándorlók pedig bejöttek”.

Bírálta az „Európai Egyesült Államok” tervét is, amelyet úgy jellemzett mint a brüsszeli elit hatalmi törekvése a nemzetállamokkal szemben.

Orbán Viktor több adatot is ismertetett egy európai szintű Századvég-kutatásból, amely szerint mára az uniós lakosság elveszítette a bizalmát abban, hogy a következő generációk élete jobb lesz, mint a mostanié, „az európai álom megtört”, a pesszimisták tábora pedig a nyugati-európai államokban magasabb. Idézte továbbá azt a számot, hogy a többség szerint – Magyarországon az arány 80 százalék – meg kellene őrizni a keresztény kultúrát, hagyományokat.

Az európai emberek nem akarnak bevándorlást – értékelt, jelezve, hogy Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt azonban akar, az egyik ezzel kapcsolatos nyilatkozatát pedig marxista-szocialista szövegnek minősítette. „Érthető is, ha Juncker és Timmermans urak sülve-főve együtt vannak. A kérdés csak az, hogy bútorozhat össze egy ilyen emberrel a néppárti Manfred Weber” – mondta.

Szavait azzal zárta: „mutassuk meg Brüsszelnek május 26-án” a választáson, hogy a végső szót nem a Soros-féle NGO-k és a brüsszeli bürokraták, hanem az emberek mondják ki a szavazófülkékben.

Holnaptól több ezer fideszes járja az országot, hogy aláírásokat gyűjtsön

Országos aláírásgyűjtő akciót indít a Fidesz, amelyben arra kérik a magyar embereket, hogy aláírásukkal támogassák a miniszterelnök ma bejelentett hétpontos akciótervét a bevándorlás megállítására.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, az ország összes választókerületében egyszerre indul meg az akció, több ezer aktivistájuk települ ki az utcára és kezdi meg az aláírások gyűjtését.

Hangsúlyozta, az előttünk álló európai parlamenti választások tétje nagyobb, mint eddig bármikor. Olyan Európát és Magyarországot szeretne a kormányzó párt, amely nemet mond a bevándorlásra, megvédi az európai keresztény értékeket, hagyományokat és erős nemzetekből áll. (MTI)

Az ellenzéknek persze nagyon nem tetszett Orbán beszéde

Magyarországnak együgyű kormányfője van – írja Gyurcsány Ferenc. A DK vezetője szerint Orbán „a világ és Európa gondjaiból csak a menekültek jelentette kihívást látja. Aki csak ezt látja, az elárulja a hazáját. Mert a magyar emberek és magyar családok szaporodó gondjai, a csapnivaló oktatás, a válságban lévő egészségügy, a drámai elvándorlás gondjai nem oldhatóak meg sem brüsszelezéssel, sem sorosozással, sem a mára nem létező menekültválság rémének felfestésével.”

Az MSZP és a Párbeszéd a Bálnánál akciózott, Ujhelyi István és Tordai Bence sajtótájékoztatót tartott még Orbán beszéde előtt. Ujhelyi rögtön azzal kezdte, hogy a bálna egy gerinces állat, ehhez képest most azért vannak ott, hogy a gerinctelen Orbánról beszéljenek. A liberálisból lett konzervatív Orbán újabb pálfordulásra készül, mondta a szocialista politikus.

Az LMP szerint Orbán Viktor klímabűnöző. Vágó Gábor szintén a Bálnánál mondott beszédet, szerinte „egyértelmű, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az autógyárak mellett van, és nem az emberek egészsége mellett”.

A pofám leszakad – megjegyzések egy nyilatkozathoz – 2019. március

A Fidesz egy erős, egységes, kereszténydemokrata, a bevándorlást elutasító Európai Néppártot (EPP) szeretne, és amíg erre esély van, a pártcsalád tagja akar lenni

– jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az MTI-nek, hangsúlyozva azt is: a Fidesz mindig is távol tartotta magát attól, hogy a vele egy pártcsaládba tartozókat személyében támadja.

Jean-Cloude Juncker a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt politikusa, amely szintén a néppárti pártcsaládhoz tartozik.

A tárcavezető közölte: szerdán Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök vezeti a Fidesz delegációját az Európai Néppárt politikai közgyűlésén, amelyen szavazhatnak a Fidesz tagsága ügyében. „Azt szeretnénk, ha tiszta és világos viszonyokat lehetne teremteni. Mi egy erős és egységes, kereszténydemokrata ihletésű néppártot szeretnénk látni, amely elutasítja az illegális bevándorlást, és mindaddig, amíg erre jó esély és remény kínálkozik, addig szeretnénk a néppárt soraiban lenni” – mondta.

Szeretném, ha Gulyás megnevezne egyetlen olyan – bármelyik pártcsaládhoz tartozó – európai politikust, aki az illegális bevándorlást szorgalmazza!

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy olyan alapvető kérdésekben, mint amilyen a keresztény kultúra védelme vagy a bevándorlás elutasítása, semmilyen formában nem tudnak kompromisszumot kötni.

Van olyan brüsszeli politikus, aki a keresztény kultúrát támadja? Továbbá ebben a mondatban már nem csak az illegális, de mindennemű bevándorlás elutasításáról beszél, holott a magyar kormány közreműködésével több tízezer bevándorlási és munkavállalási engedélyt adtak ki Union kívüli állampolgároknak!

Azzal kapcsolatban, hogy a jobboldali sajtóban Joseph Daullal, a néppárt elnökével és Manfred Weber frakcióvezetővel, az EPP európai parlamenti választási csúcsjelöltjével szemben kritikus cikkek jelentek meg, a miniszter úgy reagált: természetesen vannak aktuális politikai viták a Néppárton belül is, de a Fidesz a Néppárt elnökével és listavezetőjével kapcsolatos személyes kritikáktól eddig is távol tartotta magát és ezután is ezt az elvet követi, ezért Manfred Weberrel és Joseph Daullal is a kölcsönös tisztelet jegyében tárgyalunk.
Gulyás Gergely hozzátette: tény, hogy Magyarországon sajtószabadság van, és a jobboldali, konzervatív újságírók jelentős része kritikus a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatosan.

A fideszes sajtó több alkalommal is mindkét politikust sorosbérencnek nevezte. A sajtószabadság nevében a fideszes sajtó-konglomerátumhoz tartozó médiákban egyetlen sor nem jelenhet meg Orbán-Rogán-Habony hozzájárulása nélkül. Azok a lapok, amelyek nem ehhez konglomerátumhoz tartóznak nem a Fidesz kilépését szorgalmazták, hanem a Néppárttól követelték kizárásukat az Európai Unió alapelveinek megsértése miatt. Nagy különbség!

Arról, hogy Manfred Weber egy független testületre bízná a jogállamiság tagállami érvényesülésének vizsgálatát, Gulyás Gergely azt mondta: a Fideszt a diktatúrában a szabadságért és a jogállamért való küzdelem hívta életre, ezért „mi a demokratikus jogállam alapértékeit fontosnak tartjuk”, a baj az, hogy az Európai Unióban ennek a megítélése nem egy objektív mérce alapján történik, hanem a politikai vádaskodás része. „Ennek köszönhető, hogy ahol a bevándorlásellenes politikai erők vannak hatalmon, ott sérül a jogállam, ahol viszont bevándorláspártiak, ott a jogállamiság a lehető legjobb állapotban van” – mondta.

Nem láttam a Weber javaslatban egyetlen szóval sem megemlíteni a bevándorlás szót sem pró, sem kontra.

A magyar kormány sokszor felszólalt ez ellen a kettős mérce ellen – emlékeztetett, kijelentve: Magyarországon a jogállami alapintézményekkel semmilyen baj nincs. Megalapozott kritikák már csak azért sem fogalmazódhatnak meg szerinte, mert az Európai Bizottsággal az intézményi kérdésekben minden vitás kérdés megegyezéssel zárult.

Jogállami intézményekkel valóban nincsen baj Magyarországon, mert azt sikeresen felszámolta a kilencedik éve kormányzó Fidesz.

Kedves Gulyás Gergely a többi mind stimmel.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK