Kezdőlap Keresés

bréking - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

Bréking (fék)nyúz, 2019. május 15. – Tudósítás a másik valóságból

0

Rétvári Bence ismét elmagyarázta nekünk, hogy a kettős beszédet alkalmazó brüsszeli bürokraták akadályozzák a babaváró támogatás megvalósulását. Jeszenszky Zsolt pedig a PestiSrácoknak adott interjúban leleplezi a ballibsi médiát, amely nem tud mit kezdeni Orbán és Trump sikeres találkozójával. Bakondi Györgytől megtudhatjuk, hogy migrációs kérdésekben valótlanságokat állít a balliberális oldal EP-kampánya.

Rétvári Bence: Brüsszel kettős beszédet alkalmaz

Brüsszel kettős beszédet alkalmaz a babaváró támogatással kapcsolatban, mert a brüsszeli bürokraták akadályozzák a program megvalósulását, az Európai Bizottság szóvivője pedig azt állítja, nincs kifogásuk ellene – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán…

Rétvári Bence úgy vélekedett, a „kettős mérce” problémáját veti fel, hogy amikor Brüsszel migránskártyákat ad a bevándorlóknak, az nem torzítja a versenyt, de amikor Magyarország a magyar családoknak akar segíteni, az aggályos…

Kiemelte, a magyar kormány július 1-jétől mindenképpen be fogja vezetni a babaváró támogatást, mert az a családvédelmi akcióterv fontos lépése…

A konfliktus mögött a bevándorlásról való eltérő gondolkodás áll. Brüsszel minden családpolitikai intézkedést támad, mert Magyarország bevándorlásellenes, megvédi határait és szuverenitását, valamint a multikulturális társadalmak helyett a magyar családokat támogatja – közölte a parlamenti államtitkár.        (MTI: Rétvári: Brüsszel kettős beszédet alkalmaz a babaváró támogatásról)

Jeszenszky Zsolt: félóránként változik, hogy éppen mit állít a balliberális média

Miért találkozik Trump a nacionalista, szélsőjobboldali magyar miniszterelnökkel, aki elől Bush és Obama kitért? Ilyesmi felvetéseket fogalmazott meg az amerikai liberális sajtó, amely egyúttal szinte kizárólagosan az amerikai fősodratú sajtót is jelenti. A magyarországi liberálisok ennél jóval szélesebb mezsgyét jártak be, hiszen előbb azt magyarázták, hogy az amerikai elnök nem fogadja Orbán Viktort, aztán viszont azt kellett megmagyarázniuk, hogy miért fogadta, és Orbán miért maradt ennek ellenére elszigetelődött és sikertelen.

Jeszenszky Zsolttal, az amerikai közéletet jól ismerő publicista szerint folyamatosan változott a haladó narratíva, az ellenzék többféle szöveggel is próbálta eljelentékteleníteni a találkozót. Előbb azon örömködtek, hogy Trump nem fogadja Orbánt, aztán azzal vigasztalták magukat, hogy csak a fegyvervásárlás miatt fogadja, illetve azért, hogy a szőnyeg szélére állítsa az orosz partnerség miatt. Azt is állították, hogy óriási felháborodás van a magyar miniszterelnök fogadása miatt, a sajtótájékoztatón viszont nem bombázták őt demokráciáért, fékekért és ellensúlyokért meg a CEU-ért aggódó kérdésekkel.

Az elnöki stábban nyilván napirenden lehetett már egy ideje a találkozó azzal az emberrel, aki egy tízmilliós ország vezetőjeként Európa egyik legmeghatározóbb, legismertebb politikusa. Az ilyen találkozókat szervező külügyminisztériumban viszont még mindig rendkívül erősek az Obama–Clinton időkből ottmaradt ejtőernyősök, akik egyes esetekben konkrétan szabotálták Trumpot.

Az egykori SZDSZ-nek nagyon erős vonala volt a Hillary Clinton-féle külügyhöz, így ezeknek a máig ott lévő figuráknak arra is bőven lehetett befolyásuk, hogy minél később valósuljon meg a Trump–Orbán találkozó. Valószínűleg az ő érdemük a két méltán híres politikus, a szintén az egykori SZDSZ vonalain haladó Márki-Zay Péter és Kész Zoltán külügyminisztériumba való becsempészése is, noha azt nem tudjuk, hogy osztályvezetői szintig eljutottak-e, vagy csupán egy kedélyes pogácsázás lett belőle. Igazából lehet, hogy ők kapták meg a selyemzsinórt a bénaságukért, és ezért hívták oda őket. (PestiSrácok: Együtt bukott Orbán és Trump? – Jeszenszky Zsolttal értékeltünk)

Bakondi: valótlanságokat állít a balliberális oldal kampánya

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint migrációs kérdésekben valótlanságokat állít a balliberális oldal EP-kampánya.

Bakondi György az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, az EP-választásokhoz közeledve Nyugat-Európából egyre többször halljuk, hogy a migráció véget ért, pedig ez nem igaz. A migrációs krízis körüli elhallgatások a nyugat-európai embereket megnyugtatására, érzékenyítése és befolyásolása szolgálnak – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a nyugati politika nem a helyben segítésen, hanem „valamifajta homályos európai megoldáson” gondolkozik, amelyben a szolidaritásnak nem a kibocsátó országok segítése, hanem a migráció jó színben történő feltüntetése a cél.

Bakondi György az Európát érő jelenlegi migráció nyomással kapcsolatban azt mondta, hogy valós a probléma, hiszen a magyar-román határon nemrég 12 iraki és szír illegális bevándorló akart átjutni, míg Málta partjainál 85 embert mentettek ki a hatóságok egy bárkából a napokban. (MTI: Bakondi: valótlanságokat állít a balliberális oldal kampánya)

Bréking (fék)nyúz, 2019. május 10. – Tudósítás a másik valóságból

0

Szijjártó leleplezte: a csúcsnak nevezett jelöltek mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen. A PestiSrácok elmagyarázza, hogy Kurz és Weber parasztvakítást művel, mikor azt ígéri, hogy a lisszaboni szerződés korrekciójával fogja megreformálni a kátyúba került uniós intézményrendszert. A Magyar Hírlapból megtudhatjuk, hogy a szocialisták megint lebuktak, Tóth Bertalan MSZP-elnök Pekingben járt.

Szijjártó szerint a csúcsnak nevezett jelöltek mindegyike alkalmatlan

Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének vállalnia kell a felelősséget azért, hogy Európába több mint másfél millió illegális bevándorló jött – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szijjártó Péter hozzátette: a szocialista politikus személyes felelősséggel tartozik azért, hogy az EB „ilyen botrányosan gyenge teljesítményt” nyújtott az elmúlt öt évben, valamint azért, hogy Európa folyamatosan veszített versenyképességéből és a biztonsági helyzet egyre romlott.

Közölte: az európai pártcsaládok által „csúcsnak nevezett jelöltek” mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen.

A miniszter az M1 aktuális csatornán a hétfői Trump-Orbán találkozóról azt mondta: az jó alkalom lesz arra, hogy összehangolják a két ország álláspontját a nagy világszervezetekben a migráció kérdésében.

Emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok és Magyarország azon hat ország közé tartozik, amely nemmel szavazott az ENSZ globális migrációs csomagjára.

Erensto Araújo brazil külügyminiszter csütörtöki látogatásáról azt mondta: új dimenzióba lép a magyar-brazil együttműködés.

Jair Bolsonaro brazil elnök elfogadta a magyar miniszterelnök meghívását, és a kormány stratégiát fogadott el a magyar-brazil kapcsolatok fejlesztéséről, ami azért fontos, mert Brazília a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága – tette hozzá. (MTI: Szijjártó: Timmermansnak vállalnia kell a felelősséget a migrációért)

Az osztrák kancellár és Weber néppárti csúcsjelölt reformötlete hülyeség

Párját ritkítja az a parasztvakítás, amit Kurz és Weber művel, mikor azt ígéri, hogy a lisszaboni szerződés korrekciójával fogja megreformálni a kátyúba került uniós intézményrendszert. A szimpatikusnak tűnő terv bizonyára szavazatot is hoz majd, még akkor is, ha úgy marhaság, ahogy van. Még akkor is, ha mindeközben a demokratikus alapértékekre hivatkoznak és kimondják a kimondhatatlant, miszerint a Soros-kampánnyal sértettük meg az unió alapértékeit. Lemaradtunk volna valamiről? Vagy a korrigált lisszaboni szerződésben Soros alapérték lesz majd?

A korrekciós reformötlet az osztrák kancellártól származik, de a szuperjelölt órákon belül a homlokára csapott és bőszen bólogatni kezdett. Persze könnyű a szavakkal ilyenkor játszani és grandiózus terveket megfogalmazni; főként, hogy az átlag uniós polgárnak halvány gőze sincs a lisszaboni szerződésről. Mindenesetre úgy tűnhet, hogy ezek a politikusok megértették, hogy valami nincs rendben a rendszerrel és konkrét javaslatuk is van. Holott egy egyszemeszteres joghallgató is tudja, hogy a lisszaboni szerződést lehetetlen úgy módosítani, hogy emberközelibb, érthetőbb, működtethetőbb és demokratikusabb legyen az unió. Az pedig, hogy ettől „észhez térne” Orbán Viktor, aki a Soros-kampánnyal sértette meg az uniós alapértékeket, egyszerűen nonszensz. Mert ilyen alapérték a hülyék hülyéje szerint sincs… (PestiSrácok: Lisszaboni szerződés és Soros mint uniós alapérték)

A szocialisták megint lebuktak

Abban már igazán semmi meglepő nincs, hogy a szocialisták megint lebuktak. Azt régóta tudjuk, hogy a hazudozás a lételemük, a szavak náluk már legalább hét-nyolc évtizede elveszítették eredeti jelentésüket.

Amikor demokráciáról meg szabadságról harsogtak, akkor mindenki nyugtalanabbul kezdett el aludni, mert senki sem tudta, mikor jön érte a fekete autó. Amikor szocialista tulajdonról fecsegtek, félve néztek körbe az emberek: mit rabolhat még el tőlük a párt… Az MSZP, bár nevet váltott, valójában hordozza magában az MSZMP, az MDP örökségét.

Tóth Bertalan MSZP-elnök, aki egyébként arról híres, hogy… Hát, hirtelen nem is tudom, miről, még az arcát is nehéz felidézni, szóval a magyar történelem egyik legszürkébb pártelnöke részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út nemzetközi konferencián, de nem ám a nyilvános rendezvényeken, hanem a kommunista testvér- és utódpártoknak fenntartott szekcióban. Mi ebben a hír? – kérdezheti bárki.

Hiszen Orbán Viktor és a kormány több tagja is ott volt Pekingben. Nos, a hír az, hogy pártelnök úr ezt a kis kínai kalandját igyekezett titokban tartani, de, mint említettem, már kevés tálentumuk van a lebukás elkerülésére.

A hírnek az ad különös fénytörést, hogy Tóth úr néhány éve még hevesen ellenezte a magyar kormány Kína felé nyitását. (Magyar Nemzet: Selyemzsinór)

Bréking (fék)nyúz, 2019. május 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

A kormánypártok elmagyarázzák, hogy bírósági ítélet ugyan még nincs, de Czeglédy Csaba tuti köztörvényes bűnöző, az ellenzék meg falaz neki. A 888-ból megtudhatjuk, hogy Soros aktivistahálózata a bevándorlásellenesek győzelmétől retteg. Az Origo leleplezte, hogy lopakodva iszlamizálják Európát.

Az ellenzék egy köztörvényes bűnöző, Czeglédy Csaba oldalára állt

A kormánypártok szerint az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben azzal, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén az általuk delegált tagok visszautasították a bíróság kérését és nem függesztették fel Czeglédy Csaba európai parlamenti képviselőjelölt mentelmi jogát.

A kormánypártok véleményét ismertetve Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte a történteket, és azt mondta: az NVB ellenzék által delegált tagjai „falaznak az időhúzáshoz és ahhoz, hogy Czeglédy Csaba megússzon egy köztörvényes ügyet”.

Ezzel méltatlanná váltak a tisztségükre, és ezért „nagyon határozottan” felszólítják őket, hogy „haladéktalanul” mondjanak le – mondta Nacsa Lőrinc, emlékeztetve arra, hogy Czeglédy Csaba, a DK és az MSZP politikusa, „Gyurcsányék ügyvédje” ellen bűnszervezetben, üzletszerűen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt emeltek vádat. (MTI: Kormánypártok: az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben)

A bevándorlásellenesek győzelmétől retteg a Soros-féle Avaaz

A „szélsőjobboldal” lehetséges győzelme miatt aggódik a közelgő EP-választásokon az Avaaz nevezetű online aktivistahálózat, mely mögött az ismert milliárdos, Soros György áll.

A világ legnagyobb, legkiterjedtebb online aktivistahálózata a legfrissebb körlevelében „vészhelyzetnek” minősítette a mostani fejleményeket, mondván, a „szélsőjobboldal” háborúba taszítaná a kontinenst, felrúgná a klímaegyezményeket és hazaküldené a migránsokat.

Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen – írják a körlevélben, melyben egyúttal egy olyan kampány lebonyolítását sürgetik, mely videók, tüntetések, reklámok és hirdetések útján képes lehet meggyőzni az embereket, hogy a „gyűlölet” megállítására szavazzanak.

A világszerte mintegy 47 millió aktivistával rendelkező hálózat 18 országban és hat kontinensen képviselteti magát. Beavatkoztak többek között a francia, az olasz és a német választásokba, Magyarországon pedig Orbán-ellenes kampányt indítottak a tavalyi választások alkalmával. (888: A bevándorlásellenesek győzelmétől retteg a Soros-féle Avaaz)

Lopakodva iszlamizálják Európát

A Migrációkutató Intézet legfrissebb tanulmánya az egyiptomi alapítású Muszlim Testvériség Európában történő gazdasági, politikai és ideológiai térnyerésével foglalkozik. A tanulmány kiindulási pontja az, hogy az iszlamizáció elsődleges erői kontinensünkön nem a nyíltan szélsőséges szervezetek, hanem a magukat mérsékeltként feltüntető iszlamista mozgalmak, amelyek közül a Muszlim Testvériség a legnagyobb és a legszervezettebb. A német titkosszolgálat tavalyi jelentése szerint a Testvériség nagyobb veszélyt jelent a demokráciára, mint az al-Kaida vagy az Iszlám Állam terrorszervezetei.

A Muszlim Testvériség több száz mecsetet és szövetséget működtet Franciaországban és Németországban, de az Európai Unió szinte minden tagállamában aktív. Taktikusan, „puha” (soft power) eszközökkel tör utat magának. Az iszlamofóbia elleni kampányra szakosodott szervezetek, például a franciaországi „Iszalmofóbia Ellenes Tanács” (CCIF) szintén a Muszlim Testvériség irányítása alatt áll.

Jóllehet a szervezet közismerten militáns és kirekesztő, Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától 35 000 eurót kapott, de 2013-ban az Európai Bizottság is támogatta anyagilag működésüket. (Origo: Az egyiptomi eredetű Muszlim Testvériség lopakodva iszlamizálja Európát)

Bréking (fék)nyúz, 2019. május 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo, meg a Mandiner azt írta, hogy Ujhelyi István Sopronban nyilvánosan megígérte a kerítés lebontását, mert be akarja engedni az illegális migránsokat. (Ujhelyi reagálása itt olvasható.) A Magyar Nemzetből megtudhatjuk, hogy Karácsony Gergely migrációbarát politikát folytat. A PestiSrácok leleplezi, hogy Soros György baráti szervezeteihez megy árulkodni Washingtonba Márki-Zay Péter.

Ujhelyi István megígérte a kerítés lebontását

„Szavazzanak az MSZP-Párbeszéd listájára, ha kerítésmentes EU-ra vágynak” – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője hétfőn Sopronban. A nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a bevándorláspárti szocialista politikus lebontaná a Magyarország déli határaira emelt biztonsági kerítést, és beengedné hazánk területére az illegális migránsokat.

Nem Ujhelyi az első szocialista politikus, aki szót emel a kerítések ellen. 2015-ben, amikor a magyar kormány elrendelte, hogy a magyar-szerb határon épüljön határvédelmi kerítés a tömeges, illegális bevándorlás feltartóztatása céljából, a szocialisták élesen ellenezték a kerítésépítést. (Origo: Ujhelyi István Sopronban nyilvánosan megígérte a kerítés lebontását)

Karácsony Gergely migrációbarát politikát folytat

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a problémát, amit a Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzat migrációbarát politikája jelent — hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Jelen Tamás, a XIV. kerületi Fidesz választókerületi elnöke. Mint ismert, Zuglóban a 2015-ös migrációs válság kitörése óta iszlám kulturális központ épült, migrációs érzékenyítő tréningeket tartottak, illetve adományraktárat is kialakítottak a bevándorlók számára.

– Látható, hogy összefogtak Európa migránsbarát politikusai, és ehhez Karácsony Gergely zuglói polgármester asszisztál a leginkább – jelentette ki Jelen Tamás. (Magyar Nemzet: Jelen Tamás: Karácsony migránstámogatókat segít)

Persze, hogy Márki-Zay Péter is Soros-bérenc

Nagy volt az idegeskedés az ellenzéki oldalon, amikor kiderült, Orbán Viktort hamarosan fogadja Donald Trump. Erre a találkozóra valamivel meg kellett próbálni rákontrázni, így Márki-Zay Péter is meghívatta magát az amerikai fővárosba, nehogy már ő jelentéktelennek tűnjön a magyar politikában. A hódmezővásárhelyi polgármester a Mindenki Magyarországa Mozgalom másik vezetőjével, Kész Zoltánnal az amerikai külügyminisztériumban tesz látogatást, de várhatóan a Helsinki Bizottság vezetőivel is találkozik és részt vesz a German Marshall Fund kerekasztal-beszélgetésén is. Ez utóbbi teljesen véletlen egy Soros Györgyhöz igencsak közel álló szervezet. (PestiSrácok: Soros György baráti szervezeteihez megy árulkodni Washingtonba Márki-Zay Péter)

Bréking (fék)nyúz, 2019. május 2. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888-ból megtudhatjuk, hogy szinte senki sem volt kíváncsi az ellenzéki pártok majálisaira. A PestiSrácok leleplezi, hogy a – tudjuk milyen – pénzemberek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifizethetetlen adósságok létrehozásával. Toroczkai László elmagyarázza: Brüsszel nem akarja, hogy a később csatlakozott országok felzárkózzanak, inkább elszívják a munkaerőnket.

Nem sok jóra számíthat az ellenzék a május 26-ai európai parlamenti választáson

A rendszerváltás kezdete óta nem voltak olyan kevesen a balliberális pártok majálisain, mint az idei május elsején. A jó idő ellenére is minimális szintű érdeklődés alapján nem sok jóra számíthat az ellenzék a május 26-ai európai parlamenti választáson.

A szavazópolgárok részéről lassan a nulla felé konvergáló érdeklődés alapján elmondható, hogy az elmúlt hónapok következetlen, erőszakos és közönséges hangvételű ellenzéki politizálást a távolmaradásával árazta be az eddig ellenzéki szavazónak számítók egy jelentős része is. Kivétel nélkül minden ellenzéki majálison csak pár száz fő jelent meg. Nem volt patkányozás az ellenzéki pártok színpadain, de szemmel láthatóan nem is lett volna rá igény a kevés még megmaradt, ám igencsak enervált hangulatú ellenzéki hívők között.

Az MSZP és a DK majálisain a két pártállami kötődésű párt hagyományos 50 pluszos törzsközönsége is csak gyéren jelent meg. A szocialisták elmúlt napokban bemutatott patkányozós ámokfutásától viszont – minden bizonnyal nem függetlenül – a DK-nál tavalyhoz képest idén most több érdeklődő volt, mint a patkánygate-botrány sarába belefulladó MSZP-nél. Bangóné ezek szerint nagy szívességet tett Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné pártjának és lehet, hogy a volt MSZMP szavazók egy részét már át is csatornázta az MSZP-től a volt szemkilövető miniszterelnök DK nevű családi pártjába.

A baloldali párttá vált Jobbik és a Mi Hazánk között a szavazókért folytatott párharcban is valami hasonló elmozdulásra kerülhetett sor, legalábbis az alapján, hogy érzékelhetően többen voltak kíváncsiak a radikális szélsőjobboldali üzeneteket megfogalmazó Mi Hazánk ingyen ebédes rendezvényére, mint a jelenleg már balliberális nézetek valló és hirdető Jobbiknak a szintén ingyen ételt kínáló majálisára. (888: Szinte senki sem volt kíváncsi az ellenzéki pártok majálisaira)

A bankárok egyetlen célja a világuralom megszerzése

Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifizethetetlen adósságok létrehozatala által – így fakadt ki egykor a híres autógyáros, Henry Ford látva a Wall Street kapzsi bankárainak pénzügyi manővereit. Napjainkban az Európai Unióban beteljesülni látszik a Rothschild-dinasztia álma, miszerint nem a kisembereket kell uzsorakamatokkal kiszipolyozni, hanem uralkodók hitelezőjévé kell válni, és akkor majd azok fogják a kisemberekből kisajtolni a pénzt.

A Goldman Sachs és hasonló bankok működése híven tükrözi Ford megállapítását. A Goldman Sachs egyike annak a tizenhárom pénzintézetnek, amelyik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Bank (FED) főrészvényese, ha úgy tetszik tulajdonosa.

Tehát a FED nem az Egyesült Államok nemzeti bankja, sosem volt az, mint ahogy mindig is távol állt tulajdonosaitól, hogy nemzeti érdeket képviseljenek.

A Rothschildok már 1810 végén saját pénzükből hitelezték a háborúban egymással szemben álló feleket. Ők látták el pénzzel az angol kincstárt, csakúgy mint Napóleont. Mayer Amschel Rothschildnak egyedül a pénz volt a fontos és az ezzel elérhető hatalom. Az hogy melyik uralkodó vagy melyik ország kerekedik éppen felül őt nem érdekelte, az uralkodókat és politikusokat megvetette.

Azt pedig, hogy mi következhet abból, hogy a balliberálisok és az Európai Unió új üdvöskéjének tartott Emanuel Macron francia államfő a Rothschild&Cie Banque nevű pénzintézettől került a politikába azt mindenki fantáziájára bízom. (PestiSrácok: A „disznófejű nagyúr” brüsszeli csápjai)

Toroczkai László: Megdöbbentő a Jobbik árulása

Brüsszel nem akarja, hogy a később csatlakozott országok felzárkózzanak, inkább elszívják a munkaerőnket. Minket csak szemétlerakónak használnak – mondta a Mi Hazánk elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Nem kímélte egykori pártját Toroczkai László, aki reméli, hogy a választók egyszerűen elkergetik majd a Jobbikot.

A Jobbik balliberális párttá vált, ráadásul egészen megdöbbentő módon. Ő lett „a pártok Hegedűs hadnagya”, szemben velünk, akik egyedülálló módon húsz éve nem változtattunk a nézeteinken. Egyelőre felfoghatatlan számomra, hogy Magyarországon hogyan maradhat életben egy ilyen párt, hogyan támogathat bárki olyan politikusokat, mint Mir­kóczki Ádám szóvivő, aki azt vágta a magyar választók képébe, hogy amit 2010 előtt mondtak, az nem volt igaz. Amikor ez elhangzott, én még aznap elhatárolódtam Mir­kóczkitól, aki egyébként szintén megkapta a júdáspénzt azzal, hogy Egerben ő lesz a balliberális tömb polgármester-jelöltje. A Jobbik ráadásul úgy követi el árulását, hogy a sok balliberális partnerpártja közül éppen azzal a Gyurcsány által vezetett DK-val alakult ki a legnagyobb szerelem, amely ellen létrejött, és amely elleni harcnak köszönhetően bejuttattuk a parlamentbe.

A Mi Hazánk vezetője Gyurcsány Ferencet tartja a baloldali blokk egyetlen karizmatikus figurájának, akinek politikája viszont szerinte Magyarország megsemmisüléséhez vezetne. Toroczkai – 2006-hoz hasonlóan – ma is a bukott miniszterelnök ellen tüntető tömeg élére állna. (Magyar Hírlap: Toroczkai László: Megdöbbentő a Jobbik árulása)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 26. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Magyar Nemzet megbízható forrása, az orosz hírszerzés szerint tízezrével érkeznek Európába a harcedzett iszlamista szélsőségesek. Nagy Istvántól megtudhatjuk: Brüsszel csökkentené az agrárcélokra szánt pénzt és többet költene migránsokra. A Magyar Hírlap leleplezi, hogy vannak itt hazaárulók, nemzetet kiárusító kufárok vagy akár a magyarok ellenségeinek szolgálatában álló sírásók

Jönnek a harcedzett iszlamista szélsőségesek

Az orosz hírszerzés szerint tízezrével érkeznek a kontinensre a harcedzett iszlamista szélsőségesek, s eközben — mint azt Horváth József biztonságpolitikai szakértő a Magyar Nemzetnek kifejtette — már Nyugat-Európa is terroristakibocsátó lett.

Évente mintegy húszezer, a menekültek között Európába érkező szélsőségesről beszélt egy moszkvai biztonsági konferencián Szergej Kovaljov vezérőrnagy, aki az orosz vezérkar hírszerzési főcsoportfőnökségének képviseletében tartott előadást.

Horváth József úgy véli, az orosz hírszerzési adatok azt támasztják alá, amit Magyarországon évek óta hangsúlyoznak a politikusok és a szakértők, köztük ő is. Az orosz katonai hírszerzés főleg a csecsen terrorizmus miatt kényszerült beépülni a terrorszervezetekbe, így az ISIS soraiba is, tehát adataik pontosnak mondhatók. (Magyar Nemzet: Tízezrével érkeznek terroristák Európába)

Brüsszel csökkentené az agrárcélokra szánt pénzt és többet költene migránsokra

Az európai uniós agrártámogatások elvonása és a források egy részének migráció támogatására fordítása meghívólevél lehet a migránsok számára-jelentette ki az agrárminiszter egy gazdafórum előtt megtartott sajtótájékoztatón csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.

Nagy István reagálva az Európai Bizottság nemrégiben tett nyilatkozatára elmondta, ugyan rendelkezésre áll az az összeg, amellyel változatlan formában lehetne a gazdákat támogatni, de Brüsszel a termelők helyett inkább migránscélokra és a bevándorlás támogatására szeretne az eddigieknél nagyobb forrásokat fordítani.

“Ez a legnagyobb leleplezés, ami most Brüsszelből érkezhetett, hiszen beismerték, bevallották azt, hogy az európai uniós támogatásokat, amelyeket a gazdáknak kellene megkapni, migránscélokra kívánják fordítani” – fogalmazott az agrárminiszter, hozzátéve, ez teljesen fölösleges, meggondolatlan és veszélyes cselekedet, amit a magyar kormány a lehető leghatározottabban visszautasít. (MTI: Nagy István: Brüsszel csökkentené az agrárcélokra szánt összeget és többet költene migránspolitikára, ez meghívólevél lehet a migránsok számára)

Vannak itt hazaárulók, nemzetet kiárusító kufárok, a magyarok ellenségeinek szolgálatában álló sírásók

Tegyünk különbséget a sorsukért aggódó aktív magyar polgárok és azok között, akik csak passzívan szemlélik környezetüket. Az aktívak hittel vallják magyarságukat és bátran cselekszenek a közjóért. Hazánkban a látható többség szíve együtt dobban, ha nemzetünkről és családjaink megvédéséről van szó.

Mindig vannak olyanok, akik mindezt másképp látják. Számukra fontosabb könnyed megélhetésük és a pénz, mint a haza. Nevezzük őket zsúrpubiknak. Nekik a pénzmágnások terítenek svédasztalt, a feltálalt újabb és újabb izmusokból fogyaszthatják a vegyes ízelítőket. Nem törődnek nemzetük sorsával, a júdáspénzen vett jóllakottság érzése vezérli tetteiket. Előre fenik a fogukat arra, hogy a globalizmus és a nyílt társadalom birodalmának hatalmaskodó helytartói lehessenek.

Lehet őket hazaárulóknak, nemzetet kiárusító kufároknak vagy akár a magyarok ellenségeinek szolgálatában álló sírásóknak nevezni. Ezek az elvtársak a kommunista módszereket jól bebiflázták. Támogatják a bevándorlást a határainkon illegálisan áttörő, újkori gazdasági honfoglalók mellé állnak, közben eljátsszák a jóságos angyal szerepét. Társadalmunk fellazításának tanult mesterei. Most már tudjuk, hogy bukott angyalok, volt országrontók, korrupciós nagymenők, a rablóprivatizáció volt nyertesei. Társaik a külföldről finanszírozott média, az NGO-k kánonban szajkózzák a hamis híreket és ontják a PC-írások sokaságát. (Magyar Hírlap: Mit szeretne a magyarok többsége?)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

Rétvári Bence elmagyarázza nekünk, hogy a liberálisok tolerancia fedőnév alatt mindent támadnak, ami a természetes, hagyományos életmód részét képezi. Bakondi György pedig kifejtette: az unió migránskártya programja is a kudarcok közé illeszkedik.

Rétvári Bence: a liberálisoknál az intolerancia a legfőbb elv

Nem az Európa jövője, hogy lecserélik a nemzeteket, attól sem növekedést, sem békét, sem szociális biztonságot nem várhatunk – mondta Rétvári Bence. Az Emmi államtitkára, a KDNP alelnöke a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy Nyugaton már tendenciózus a keresztény jelképek támadása, illetve eltüntetése, a bevándorlók érzékenységére való hivatkozás pedig inkább csak ürügy a hagyományos értékeink szisztematikus felszámolására.

Bár a tolerancia fontosságáról beszélnek, manapság a liberálisoknál az intolerancia a legfőbb elv. Ez azt jelenti, hogy semmit nem tűrnek el, ami az ő álláspontjukkal ellentétes. Tolerancia fedőnév alatt viszont mindent támadnak, ami a természetes, hagyományos életmód részét képezi. A liberális hegemónia fenntartói szerinte olyan vehemenciával támadnak mindenkit, aki családról, anyáról és apáról, továbbá nemzetről és keresztény kultúráról beszél, hogy az már a vallásháborúk időszakának retorikáját idézi. (Magyar Hírlap: A liberálisok nagy ellensége a valóság)

Tarlós: butaság, hogy Budapest valaha is patkánymentes lett volna

Tarlós István főpolgármester közlése szerint a fővárosi patkányirtásért felelős cég folyamatosan végzi a munkáját, a tavaly augusztustól idén márciusig tartó időszakban csökkent a lakossági patkányészlelések száma, ugyanakkor a patkányok száma magasabb az elfogadhatónál.

A főpolgármester az ATV Start című műsorában azt mondta: augusztustól márciusig „csökkenő görbét ír le” a patkányészlelések száma. Tarlós István butaságnak nevezte, hogy Budapest valaha is patkánymentes lett volna.

„Nagyváros patkány nélkül nem létezik, Budapest az életben nem volt patkánymentes, és nem is lesz” a nagy alagút- és a csatornahálózat, a pályaudvarok és az illegális szemétlerakó helyek miatt – jelentette ki a főpolgármester.

Ugyanakkor közölte: valóban több a patkány annál, mint amit elfogadhatónak lehet mondani. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője szerdán azt közölte, hogy semmiféle közegészségügyi, járványügyi veszély nincsen – tette hozzá.

Tarlós István azt mondta: a patkányirtásért felelős cég kiválasztásáról nyilvános pályázaton döntöttek, a nyertes cég 23 százalékkal olcsóbb ajánlatot tett, mint a másik.

A cégnek tavaly nyár óta van szerződése, ennek alapján kapja a pénzt, és az alaptevékenységet folyamatosan végzi. Tavaly ősszel a fővárosi kormányhivatal és a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelezte, hogy a patkánypopuláció további növekedése várható, és egy intenzív irtást javasoltak. Ennek a módszerét dolgozták ki januártól márciusig – közölte a főpolgármester, emlékeztetve, a Fővárosi Közgyűlés decemberben döntött arról, hogy az intenzív irtásra plusz 650 millió forintot ad. (MTI: Tarlós: folyamatos a patkányirtás a fővárosban)

Vissza kell térni a külső határok védelméhez

Az európai parlamenti választások után vissza kell térni a külső határok védelméhez, a nemzetállamok Európájához – erről beszélt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Bakondi György kifejtette: remélik, hogy a közeledő választáson egy más politikai irányt képviselő erő kerül többségbe, s változás fog történni az európai bürokrácia politikájában.

A főtanácsadó példaként említette, hogy az unió migránskártya programja is a kudarcok közé illeszkedik. Mint felidézte, először azt mondták, nincs is ilyen kártya, majd azt, hogy csak a politikai menekültek kaphatják meg. Kiderült, hogy szélesebb kör kapott ilyet.

Bakondi György kiemelte: 500 milliárd forintnak megfelelő eurót fordított a migránskártyákra az unió. Mint megjegyezte, az állampolgárok adójából történt befizetéseket “elég furcsán” használja fel a bizottság.

Ráadásul – mint kifejtette – a migránskártya-program számos kérdést felvet, amelyekre mostanáig sincs válasz. Továbbra sem tudni például, hogy miként ellenőrzik azokat, akik ilyen kártyát kaptak. Ahogy azt sem tudni, hogy milyen nagyságrendben fedezte a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi Haszan F. utazásait a migránskártya.

Annak kapcsán, hogy Haszan F. letartóztatását szerdán három hónappal meghosszabbították, Bakondi György azt mondta, a vádhatóságnak kell bizonyítani a bűnösséget, de az, hogy meghosszabbították a kényszerintézkedést, inkább azt jelzi, hogy erősödtek a vád pozíciói. (MTI: Vissza kell térni a külső határok védelméhez)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origóból megtudhatjuk, hogy Nyugaton veszélyben vannak a keresztény szimbólumok. A PestiSrácok megírta, hogy Amerikában már beérett a liberális csodafegyver, a népességcsere. Kövér László pedig elmagyarázta, hogy a bírói függetlenség nem abszolút és öncélú.

Óriási veszélyben van a Nyugat

A párizsi Notre-Dame leégése még aktuálisabbá tette azt a nyugat-európai jelenséget, hogy a keresztény templomokat egyre több támadás éri az utóbbi időben. Ezek a támadások sok esetben rongálások, gyújtogatások és megszentségtelenítések. Miközben Közép-Európában csak elvétve vannak ilyen támadások, a nyugati országokban évről évre nő a keresztényellenes támadások száma.

Franciaországban naponta átlagosan két templomot szentségtelenítenek meg. A támadások száma jellemzően azokban az országokban nőtt a leginkább, ahová a legtöbb muszlim bevándorló érkezett. A nyugati média persze magát a támadásokat is megpróbálja elhallgatni. Aki beszélne a problémáról, azt gyűlöletbeszéddel vádolják. (Origo: Egyre aggasztóbb a nyugat-európai keresztényellenesség)

A rekordokat döntögető migrációs áradat miatt többen szavaznak majd a Demokrata pártra

Beérni látszik az amerikai Demokrata párt bevándorlást segítő programja, egy friss felmérés szerint a 2020-as elnökválasztásokon az aktív választópolgárok körében többségbe kerülnek a spanyolajkúak a feketékhez képest, ami eddig sosem fordult elő. Minthogy a fekete közösségek kényszerbetelepítése már rég a múlté, önkéntes bevándorlásuk az Egyesült Államokba pedig elenyésző, a latinók lettek az első számú migráns populáció az USA-ban. A Pew Research Center felmérése alapján ez azért különösen érzékeny kérdés, mivel a migrációs hátterű választók jellemzően a baloldali liberális politikai erőket támogatják.

Az afro-amerikai közösség annak ellenére zsugorodott második számú etnikummá számtani értelemben, hogy a fekete népesség növekedett. Az egyszerű különbség köztük, és az őket megelőző latin- amerikaiak között, nem más, minthogy az utóbbi népcsoport rendkívüli növekedését nagyban segíti a rekordokat döntögető migrációs áradat Közép- és Dél- Amerikából.

Még rosszabb helyzetben vannak az amerikai fehérek, akik 2000-ben még a választók 76.4%-át adták, ma azonban a választójoggal rendelkezőknek csupán kétharmada fehér. (PestiSrácok: Amerikában már beérett a liberális csodafegyver, a népességcsere)

Kövér László: a bíró nem lehet független az államtól

A bírói függetlenség nem abszolút és öncélú – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából tartott konferencián, a Parlamentben szerdán.

Hozzátette: a bíró nem lehet független az államtól, annak „nem külső tartozéka”.

Az állam egyik sarokkövét alkotta meg az 1869. évi 4-es törvény, amely 80 évig hatott. Nem véletlen, hogy éppen addig élt, amíg a magyar állami függetlenség: a 20. század közepéig – mondta a házelnök.

Kövér László azt mondta, szerencsés az a nemzedék, amely újjászervezheti az államot: 1990-ben a kommunizmust, 2010-ben a posztkommunizmust „sikerült lerázni”.

Ma a globalizmus nevében a demokratikus nemzeti államok felszámolása, az Európa erőforrásai feletti ellenőrzés megszerzése a cél az európai politikában. Védjük meg a cselekvőképes államot, mint közös jövőnk biztosítékát! – hangoztatta Kövér László. (MTI: Kövér László: a bírói függetlenség nem abszolút és öncélú )

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 23. – Tudósítás a másik valóságból

0

Bayer Zsolt nyílt húsvéti levelet írt Judith Sargentininek, amiből megtudhatjuk, hogy a zöldpárti EP képviselőnő a jelentéktelenség, a becstelenség, az üresség mesterműve. A Magyar Hírlap megírta, a haladó véleményvezérek azt igyekeznek elhitetni az emberiséggel, hogy életük leglényegesebb eleme a korlátlan és korlátozatlan szabadság. Az Alapjogokért Központ elmagyarázza, hogy nehezen megy a bűnöző menekültek kiutasítása Németországból.

Bayer Zsolt: Sargentini a jelentéktelenség, a becstelenség, az üresség mesterműve

Ismerjük már jól a magukfajtáját. Vagy talán mégsem? Ismerjük, hiszen éppen így gázoltak át rajtunk, éppen így akartak mindig átgázolni rajtunk az elmúlt hat évszázadban az engesztelhetetlenek és az erősebbek. A gazdagabbak, hatalmasabbak, számosabbak, s leginkább a gátlástalanabbak. Olyan volt éppen mind, mint maga. Ugyanakkor mégis más. Mert bennük legalább volt valami brutális, atavisztikus őszinteség. Önökben pedig nincsen más, csak a brutális, modern őszintétlenség.

Önök az egész egyetemes emberiség legtökéletesebb hazugjai. S ennek eléréséhez éppen önöknek kellett eljutniuk az aljasság és becstelenség legfelső fokára. Magas piedesztál ez. Olyan magas, ahonnét nem látszik már semmi sem, sem az igazság, sem a hűség, sem az önazonosság, sem a múlt, sem a hagyomány, sem a história, sem A misszió Rodrigo Mendozájának passiója és harca, sem a lángoló Notre-Dame – nem látszik onnan semmi sem, csak a senkik beteg, üres, rettenetes világa. Onnan csak maga látszik már.

De nagyon ne örüljön. Ön nem nagy a bűnben, ön csak az eszköz, a beszélő (jelentést készítő) szerszám, ön a pitiánerség, a kisszerűség pokol felé tartó apoteózisa.

Judith Sargentini: ön a jelentéktelenség, a becstelenség, az üresség mesterműve. És tudja, az a legszánalmasabb ebben az egészben, hogy mindez nem Lucifer alkotása. Az ördög ennél igényesebb, ennél sokkal jobb az ízlése. Ez az ócska, semmi ember életműve. (Magyar Nemzet: Húsvéti levél Sargentininek)

A mintha mi sem történt volna világban nincsenek ünnepek

Az egyengondolkodásra kényszerített emberiséggel azt igyekeznek elhitetni, hogy életük leglényegesebb eleme a korlátlan és korlátozatlan szabadság, az örök jelen.

Ennek a világképnek a kiagyalói több évszázad óta végzik ámokfutásukat. Hosszú idő óta próbálkoznak a nyelvtani szabályok átszerkesztésével is, számukra egyetlen nyelvtani szám és személy létezik: az én. Ez többek között azt is jelenti, hogy a féktelen önzés szándékaik szerint elpusztítja a hagyományos emberi közösségeket, azokat, amelyek a mi többes szám első személyére épülnek, a családokat és a nemzeteket.

A húsvét kezdetét jelentő nagyhét első napjának katasztrófája, a Notre-Dame-ban pusztító tűzvész éppúgy nem érdekli a haladó véleményvezérek megvezette tömegeket, mint a húsvétvasárnap Srí Lankán végrehajtott, mintegy háromszáz keresztény életét kioltó iszlamista merényletsorozat. Aki jelentős pénzeket ajánlott fel a párizsi katedrális újjáépítésére, a világ szemében nevetségessé válik. Például azért, mert egy magát humoristának nevező magyar senkiházi, bizonyos Bödőcs Tibor közzétett két szellemesnek gondolt mondatot. „Újraépítjük a Notre-Dame-ot! Felcsúton.” Az ízléstelenségben és otromba butaságban Bödőcs nemcsak mellé, hanem alaposan túl is lőtt célján. (Magyar Hírlap: Köpködnek)

Alapjogokért Központ: nehezen megy a bűnöző menekültek kiutasítása Németországból

Bár szigorították a kiutasításról szóló jogszabályt Németországban, az illegális bevándorlókat most sem könnyű visszaküldeni hazájukba – mondta az Alapjogokért Központ vezető kutatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

Pócza István elmondta: a kiutasítást az is nehezíti, hogy számos menekültnek két-három személyazonossága is van.

A kutató felidézte: a nemrégiben szigorított jogszabály szerint a bíróság döntése után azonnal ki lehet utasítani a szexuális bűncselekményt, személy elleni erőszakot vagy rablást elkövető menekülteket Németországból. Ezt a folyamatot azonban több tényező is nehezíti – tette hozzá.

A kiutasítás egyik formája, hogy az illegális bevándorlókat megpróbálják visszaküldeni származási országukba. A németországi Zöldek azonban folyamatosan blokkolják azt, hogy biztonságos területté nyilvánítsák azokat az országokat, amelyekben az Iszlám Állam már nem tevékenykedik – jelezte. Ha a zöldek félreállnának, akkor az emberek hazatérhetnének és elkezdhetnék országuk újjáépítését – jelentette ki.

A kiutasítás egy másik formája, hogy az illegális bevándorlókat azokba az európai országokba küldik vissza, ahol először regisztrálták őket. Az így kiutasítottak körülbelül harmada azonban rövid időn belül visszatér Németországba – mondta Pócza István.

A műsorban elhangzott, hogy a kitoloncolásra vonatkozó jogszabály szigorításának révén az illegális bevándorlók a korábbinál kevesebb támogatást kapnak Németországtól. (MTI: Alapjogokért Központ: nehezen megy a bűnöző menekültek kiutasítása Németországból)

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 17. – Tudósítás a másik valóságból

0

Habony nemzetközi hírügynökségétől megtudhatjuk, hogy Jean-Claude Juncker nem csak alkoholista, hanem az adóelkerülés támogatója is. A PestiSrácok leleplezi, hogy egy pillanatra sem állhat le a liberalizmus kultúrharca a normalitás ellen. A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmagyarázza, hogy az ellenzéki pártok többsége lemondott az EP-választásról.

Juncker akadályozta az adóelkerülés elleni EU-fellépést

Az Európai Bizottság első embere, Jean-Claude Juncker számos botrányba keveredett politikai pályafutása alatt. Kiderült róla, hogy még luxemburgi miniszterelnökként multinacionális nagyvállalatok adóoptimalizálásában és adóelkerülésében játszott szerepet. Sőt, a V4NA nemzetközi hírügynökségtől szerzett információk szerint olyan dokumentumok is léteznek, amelyek azt bizonyítják, hogy Juncker még luxemburgi miniszterelnökként személyesen akadályozta az adóelkerülés elleni uniós szabályok megalkotását.

Kiderült az is, hogy törvénytelenül adhatott utasítást a titkosszolgálatnak egyes személyek lehallgatására. Ez utóbbi ügy a miniszterelnökségébe került. Több olyan megbotránkoztató videofelvétel is előkerült róla, ami alapján eléggé egyértelmű, hogy alkoholista. Az is felháborodást keltett, amikor a hivatalos szabályzatot megszegve nevezte ki korábbi kabinetfőnökét az Európai Bizottság főtitkárává. (V4NA: Juncker személyesen akadályozta az adóelkerülés elleni EU-fellépést)

Egy pillanatra sem állhat le a liberalizmus kultúrharca a normalitás ellen

A keresztény házasságból előbb polgári házasságot csináltak, aztán ezt továbbfejlesztve, már azonos nemű személlyel, fával, vasútállomással vagy akár önmagával is összeházasodhat az ember a nálunk szerencsétlenebb országokban. A nem több és nem kevesebb, mint kettő létező nem mellé is próbálnak felsorakoztatni még több tucatnyit, társadalmi nemként meghatározva különböző lelki és mentális betegségek szövődményeit. A támadássorozatot persze a család sem úszhatja meg.

Az egész propagandahadjárat apropója a 2018-as gyermekjogi jelentés, amelyet a Soros-féle OSF pénzcsecsén lógó Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány adott ki. Ne legyenek kétségeink, a Hintalovon alapítvány „szakmai csapata” által összeállított gyermekjogi jelentés ugyanolyan poltitikailag motivált, tendenciózusan hangulatkeltő fércmű, mint amikor a Transparency International éves jelentésében elolvashatjuk, hogy Magyarország teljesen élhetetlen, mert a feje búbjáig beborította a korrupció, majd ezt letéve a Freedom House jelentéséből azt is megtudhatjuk, hogy Magyarország teljesen élhetetlen, mert már egyáltalán nincs szabad sajtó.

Nagyokat aggódik a szegénységben élő, tartósan beteg, illetve speciális nevelési igényű, bántalmazás áldozatává vált, továbbá hajléktalan gyerekekért, mondván, ők nem sokat éreztek a kormányintézkedések keltette pozitív változásokból. Ha a kormány javítani próbál a gyereket vállaló családok helyzetén, hogy elhárítsa a következő évtizedekben várható népesedési katasztrófát, akkor ezek a hivatásos agitátorok és lélekrombolók azon kezdenek nyafogni, hogy a társadalom peremére szorultakkal mi lesz. (PestiSrácok: Így támadják a családot az ájtatoskodó liberálisok)

Az ellenzéki pártok többsége nem veszi komolyan az EP-választást

Az ellenzéki pártok többsége – a népszerűségi listákat látva – lemondott az EP-választásról, és inkább az őszi önkormányzati választásokra koncentrál – mondta Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatornán.

Az ellenzéki térfélen a pártok nem mutattak olyan kampányelemet, amelyből látszana, hogy komolyan veszik az EP-választást – értékelt.

Az elemző szerint egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) tudott olyan üzenetet megfogalmazni, amely érthető a választók számára és világos álláspontot képvisel az európai uniós kérdésekben. A párt az európai egyesült államok gondolata és bevándorláspárti politikája által nagy valószínűséggel meg tudja szólítani azt a szűk, balliberális tábort, amely a DK potenciális szavazótáborát jelenti – fűzte hozzá a politológus.

Deák Dániel úgy véli, a DK-nak a kampánnyal többek között az a célja, hogy az EP-választást követően átrendezze az ellenzéki térfélen az erősorrendet. (MTI: Politológus: az ellenzéki pártok többsége lemondott az EP-választásról)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK