Egy kampánygyűlésen Sülysápon Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarország célja továbbra is a jó viszony minden szomszéddal, különösen Ukrajnával, „ahol százezres nagyságrendben élnek magyarok”. A miniszterelnök ugyanakkor kijelentette: a fegyverkezés „rátenné a gatyánkat is” – mindez akkor, amikor Európa a hidegháború óta nem látott mértékben növeli katonai kiadásait, és egy új geopolitikai korszak formálódik.
Négy éve tart a háború – és Orbán továbbra is Putyinnal tárgyal
Pontosan négy év telt el azóta, hogy Vlagyimir Putyin megindította az orosz agressziót Ukrajna ellen. Nem sokkal korábban Orbán Viktor még Moszkvában járt, és mindenkit megnyugtatott:
„az oroszok nem fognak támadni.”
Tévedett – ahogy Európa nagy része is, de míg a kontinens államai azonnal Kijev mellé álltak, a magyar kormány kivételt jelentett.
Budapest azóta is különutas politikát folytat: a miniszterelnök rendszeresen találkozik Putyinnal, miközben az orosz hadsereg a tél közepén is szisztematikusan rombolja Ukrajna infrastruktúráját, milliókat fosztva meg áramtól, víztől és fűtéstől.
Orbán közben megvetózta az EU közös pénzügyi támogatását, amely Ukrajna védekezését segítette volna. Morálisan vitatható, stratégiailag azonban kiszámított játszma lehet: a háborútól rettegő, a konfrontációt kerülni vágyó európai közvéleménynek jól hangzik a „béke” retorikája – akkor is, ha ez valójában Moszkva érdekeit szolgálja.
A Nyugat fegyverkezik – nem a háború, hanem a gazdaság miatt
Orbán szerint Magyarország nem tudná finanszírozni a fegyverkezést, miközben Európa és az Egyesült Államok épp katonai konjunktúrával próbálja kezelni a gazdasági stagnálást.
- Donald Trump kormányzása alatt több mint 50%-kal nőtt az amerikai katonai költségvetés.
- Az oktatási minisztérium megszüntetését és a szociális kiadások csökkentését „költségtakarékosságnak” nevezte, miközben új fegyverkezési boomot indított.
Trump logikája szerint a hadiipar új munkahelyeket teremt, és „háborús gazdaságon” keresztül húzható ki a recesszióból. Ezt a modellt követi immár Európa is, amely szintén a hadiiparba önti a pénzt – miközben a kontinens még mindig nem talál politikai választ a háború elhúzódására.
Putyin sem tud győzelmet felmutatni, de vereséget sem ismerhet el. A háború tehát gazdasági értelemben minden félnek „hasznos” – csak a társadalmak fizetik meg az árát.
Európa új célja: szuperhatalom lenni
Miközben Orbán „békeharcosként” lép fel, Németország, Franciaország és az EU vezető országai új külpolitikai gondolkodást hirdetnek.
A német kancellár, Friedrich Merz, aki jelenleg Pekingben tárgyal, európai szuperhatalmat vizionál, amely egyenrangú félként tárgyalhat az Egyesült Államokkal és Kínával.
Ennek eszköze a közös európai katonai program, amelyet egy 100 milliárd eurós haderőfejlesztési alap indít el.
Merz tisztában van vele, hogy a nemzeti költségvetések külön-külön ezt nem bírnák el, ezért támogatja Mario Draghi javaslatát a közös uniós hitelfelvételre:
- Egy 100 milliárd eurós alap menne Ukrajna újjáépítésére,
- Egy másik 100 milliárd pedig az európai hadiipar modernizálására.
Ez egy olyan gazdasági uniót hívna életre, amely katonai téren is egységesedni kezd – és ahol a nemzeti kormányok mozgástere, így Orbán Viktoré is, látványosan beszűkülne.
A „három nem” szövetsége: Orbán, Putyin, Trump
Orbán, Putyin és Trump politikáját egyetlen közös nevező tartja össze: mindhárman a globális együttműködés ellen definiálják magukat.
Nem akarnak erősebb Európai Uniót, nem akarnak kollektív védelmi rendszert, és nem akarnak közös döntéshozatalt.
De hogy mit akarnak – arra már nincsen világos válasz.
A „nemzeti szuverenitás” jelszava rosszul illeszkedik a digitális, egymásra utalt világrendbe.
Miközben a nagypolitikai színtéren új szövetségek épülnek, Orbán azzal a veszéllyel néz szembe, hogy Magyarország irrelevánssá válik az új európai erőtérben.
Új geopolitikai realitás: Európa Kína felé fordul
Merz kancellár Pekingbe látogatása szimbolikus: Európa vezetői már nem Washingtonban, hanem Kínában keresik az ellenpontot. Macron francia elnök, Mark Carney kanadai miniszterelnök és Keir Starmer brit kormányfő is hasonló útra indult korábban – mindannyian „racionális világrendet” keresnek a „dzsungel törvényei” helyett, ahogy egy kínai miniszterelnök-helyettes jellemezte az amerikai, orosz és magyar populista politikát.
Ebben az új geostratégiai térben a béke jelszava önmagában már nem politikai program, csupán retorikai fedezet egy elkerülhetetlen hatalmi átrendeződés közepén.
Konklúzió: fegyverkezés nélkül nincs szó Európában
Orbán szavai, miszerint „a gatyánk is rámenne a fegyverkezésre”, ironikus módon épp azt a pillanatot ragadják meg, amikor Európa történelmi törésvonalhoz ért. A kérdés ma nem az, hogy a kontinens akar-e fegyverkezni, hanem hogy képes lesz-e önállóan megvédeni magát egy olyan világban, ahol a gazdasági érdek felülírja az ideológiai határokat.
Orbán Viktor nem akar európai szuperhatalmat – de lehet, hogy a világ már eldöntötte helyette.
