Orbán: mi függesztettük fel a tagságot, Daul: elővehető a kizárás

1
971
Forrás: Euronews

Orbán szerint szó sincs a Fidesz tagságának felfüggesztéséről, az EPP elnöke szerint viszont a kizárás bármikor elővehető. A tagság szünetelése csak az EPP-n belül érvényes, de nem tűnik előnyösnek a Fidesz számára.

Ahogyan a kormánymédia azonnal elkezdte értelmezni a Fidesz tagságának felfüggesztését, Orbán Viktor is azt hangsúlyozta brüsszeli sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesz egyoldalúan függeszti fel jogainak gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig.

Nem látszik az „önkéntesség” értelme

Holott az beszámolónkból is kiderült, hogy a három órás – helyenként indulatos – vita végén az EPP belement abba a kompromisszumba, hogy a szavazásra bocsátott javaslatot megtoldották egy mondattal. Eszerint

„az Európai Néppárt elnöksége és a Fidesz közösen egyetért abban, hogy a Fidesz felfüggeszti a tagságát az Európai Néppártban addig, amíg az értékelő bizottság jelentése elkészül”.

Történt ez azután, hogy a Fidesz szerette volna elérni, saját maga léptesse életbe a felfüggesztést, úgy, ahogyan azt ők szeretnék. Ezt az EPP-ben elutasították.

A történtek értelmezésének sorában Orbán azt mondta, hogy „minket nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem”, egy sok választást megnyert párt „nem engedi meg magának, hogy felfüggesszék vagy kizárják, mert akkor inkább feláll és távozik”. Vagyis ők választották azt a megoldást, hogy a vizsgálóbizottság jelentésének elkészültéig „egyoldalúan mi felfüggesztjük jogaink gyakorlását”.

Ha a döntést megnézzük, az nem arról tanúskodik, hogy a Fidesz maga javasolta volna a kimenetelt. A határozat értelmében a párt nem vehet részt a Néppárton belüli eseményeken (már a csütörtöki EPP-csúcson se), nem lesz szavazati joguk párton belül, és, ami a legfontosabb, nem javasolhatnak jelölteket semmilyen pozícióra.

Utóbbi, ha jól értelmezzük, azt jelenti, hogy az EP-választás után július elején összeülő új Európai Parlamentben

nem jelölhetnek tagot a következő Európai Bizottságba.

Márpedig a kormány szándéka Trócsányi László igazságügyi minisztert (a Fidesz EP-listavezetőjét) európai „kormánytaggá” tenni.

A kormány politikája változatlan – jelentette ki Orbán, benne a bevándorlással és a „keresztény Európával”.

Magyarázata szerint az EPP-n belüli vita egyenesen a néppárt jövőjéről szólt. Arról, hogy „zárják ki azokat, akik a keresztény-konzervatív vonalon vannak – ezek vagyunk mi – és alakítsák át a pártot egy olyan szervezetté, ami jóval balrább, a liberális irányban áll”.

A fiókban vannak a kizárások

Nem egészen erről beszélt Joseph Daul, az EPP elnöke, aki korábban személyes csalódásának adott hangot a Fidesz politikája miatt. Esti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői maradnak a néppárti frakcióban és szavazhatnak is, a felfüggesztés csak az EPP-n belülre vonatkozik. A néppárti döntésekben nem vehetnek részt és posztokra sem jelölhetnek embereket.

Daul arról szólt, hogy

ha a Fidesz nem tiszteli a szabályokat, bármikor újra szavazhatnak a kizárásról.

A Herman van Rompuy vezette három tagú bizottság elkészíti jelentését, de a kizárást követelő 13 tagpárti levél továbbra is érvényben van, ezekről bármikor újra szavazhatnak.

Orbán azt is bejelentette, hogy a Fidesznek is lesz három tagú delegációja a Herman van Rompuy vezette vizsgáló bizottsággak tárgyalandó. Ennek tagja: Novák Katalin családügyi EMMI-államtitkár, Szájer József EP-képviselő és Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára.

1 hozzászólás

  1. A jelölésekkel kapcsolatban súlyos tévedés van a cikkben. A jelölések felfüggesztése csak az EPP párttisztségekre vonatkozik. A Bizottságba minden tagállam joga biztost küldeni. Az már más kérdés, hogy a várhatóan EPP-s bizottsági elnök és a Parlament milyen feladatkört ad neki. A tippem “Labdaszedő 5”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .