Orbán macedón csapdája

0
1758
Orbán, Gruevszki

„Orbán nyilvánvalóan tudja: Nikola Gruevszki aktuális sorsában saját jövője van megírva, jobb, ha nem erőlteti tehát a párhuzamokat, s nem megy a – rá és családjára – oly veszélyes következmények elébe. Komoly kényszerpályákon száguldozik, s láthatóan igazán alkalmas kiutat egyik lehetőség sem tartogat számára.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Azok a politikai – de nem csak politikai jellegű – kényszerpályák, amelyekbe Orbán Viktor manőverezte magát 2010 után, most kezdik majd igazán megnehezíteni a magyar kormány és a fideszes politikai „elit” életét. Csak egy közülük a napokban kipattant Nikola Gruevszki-ügy. Ez is roppant kockázatokat rejt magában, de egyelőre nem lehet megmondani, mi lesz az az esemény, ami a jelenlegi kaotikus, elvtelen és csak rögtönzésekre épülő Orbán-féle kormányzást végképp ellehetetleníti majd.

A miniszterelnök előtt három lehetőség van, amikkel a Gruevszki-ügyre reagálhat. Márpedig így vagy úgy reagálnia kell, mert annak is meglesz a súlyos ára, ha semmit sem tesz. Valóban, ez az egyes számú opció: Megtűrni Gruevszkit Magyarországon, és a teljes média és diplomáciai hangerőt maximumra állítva azt kommunikálni, hogy Macedóniában politikai leszámolás történt, Gruevszki pedig okkal kérheti a magyar hatóságokat, hogy neki menedéket adjanak. És ezt humanitárius okokból a magyar kormány nem tagadhatja meg.

Ám ha a kormány ezt az utat választja, azzal felrúg egy sor nemzetközi megállapodást – beleértve unión belüli jogszabályokat is –, egyben olyan politikai miliőt teremt maga köré, mint anno Moammer Kadhafi ezredes, Líbia diktátora, aki sorozatosan adott menedéket a világ kétes és mindenki által keresett elemeinek. Csakhogy Líbia akkor nem volt – és azóta sem – igazán része a nemzetközi rendszernek. Kadhafi végzetét egyébként épp e tényből fakadó sajátos líbiai kényszerpályák tették olyannyira elkerülhetetlenné.

A másik lehetőség, mellyel Orbán élhet, hogy Gruevszkit felülteti az első Moszkvába induló gépre. Elvileg ezzel kivonja magát a problémából, ugyanakkor ez sem kisebb nemzetközi jogsértés, mint az, ha itthon tartja a macedón hatóságok által körözött korábbi, végtelenül korrupt és populista – egyébként magát jobboldalinak nevező – miniszterelnököt. Igaz, Vlagyimir Putyin hálás lesz neki, hisz egyik balkáni szövetségesét ezzel kimenti Orbán a bajból, de Putyin hálája és a várható nemzetközi felháborodás között többszörös aránybeli eltérés van – mégpedig ez utóbbi javára. Igaz, volt már rá példa, hogy hasonló esetekben Orbán inkább élvezte a kockázatot, semhogy megfontoltan döntött volna.

A harmadik lehetőség, hogy Gruevszkit szépen hazaküldik, vagyis eleget tesznek a macedónok kérésének, s tartják magukat a nemzetközi megállapodásokhoz. Az egyszerű hazazsuppolás és a Szerbiába, azaz abba az országba történő kiutasítás, melyen keresztül Gruevszki állítólag Magyarországra érkezett, esetünkben gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Belgrád, abban a nagy igyekezetben, hogy megtartsa pozícióját az Európai Unió előszobájában, aligha kockáztatná, hogy ellenszegüljön a nemzetközi szabályoknak, s ezzel kiváltsa Brüsszel, Párizs és Berlin közös felháborodását. Ráadásul Belgrád és Szkopje viszonya sem olyan felhőtlen, hogy megérné Aleksandar Vučić szerb elnöknek Orbánt utánozni.

Nem mellékes körülmény, hogy ha a magyar kormányfő végül Gruevszkit mégis hazatoloncolná, azzal jövendő sorsához teremtene olyan precedenst, amit vele – és viselt dolgaival – kapcsolatba egyébként ma már számosan emlegetnek. Ugyanakkor tudjuk: azok a kelet-európai vezetők, akik Orbán politikájával és jellemével igazán rokoníthatók – egy bizonyos román és egy bizonyos szerb politikusra gondolok –, soha nem teremtettek volna olyan helyzetet országlásuk során, amit egyébként messze el szerettek volna kerülni. És feltehetően ez Orbánra is igaz.

A magyar politikus nyilvánvalóan tudja: Nikola Gruevszki aktuális sorsában saját jövője van megírva, jobb, ha nem erőlteti tehát a párhuzamokat, s nem megy a – rá és családjára – oly veszélyes következmények elébe. Komoly kényszerpályákon száguldozik, s láthatóan igazán alkalmas kiutat egyik lehetőség sem kínál számára.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .