Orbán járvány idején is csak Orbán

0
2402
Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Az ellenzék, ha jól értem, igazán gáláns, mondhatni indokolatlanul gáláns ajánlatot tett a kormánynak. Nem tudom, minden bekerült-e ebbe az ajánlatba, amit a DK elnöksége tegnap nyilvánosságra hozott, vagy csak a harminc napos határidő.

Azért tartom ezt indokolatlanul gáláns ajánlatnak, mert a mi helyzetünkben, amikor a kétharmados fideszes többség gépiesen megszavaz mindent, amit Orbán elé tesz, a harminc napos határidőnek csak szimbolikus jelentősége lenne. Orbán a válaszában ezt ki is mondta, rámutatva arra, hogy a mögötte álló többség úgyis megszavazza.

Azért tartom indokolatlannak az ajánlatot, mert ha a kormány elfogadta volna, azt a hamis képet adná a közvéleménynek, hogy létezik a kormány fölötti parlamenti kontroll.

Orbán nem élt ezzel a gáláns ajánlattal. Ha jól értem a napirend előtt elhangzottakat, semmit nem változtatnak a benyújtott törvényjavaslaton. Nem fogadnak el időbeli korlátot. Nem mondtak le a büntető törvénykönyv módosításáról. Nem tartottak igényt az ellenzék támogatására.
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője újra felajánlotta azt, ha elfogadják a szimbolikus határidőt. (Szerintem rosszul tette.) Ők ezt elutasították.
Orbán a gazdasági intézkedésekben is ragaszkodik a saját szokásos logikájához. Adót és hiteltörlesztést enged el, mindenkinek és nagyvonalúan. Azt az ellenzéki követelést viszont, hogy hosszabbítsa meg és összegében is emelje a munkanélküliek ellátását, elutasítja. Azt mondja, hogy akinek megszűnik a munkahelye, azt abban segítik, hogy találjon magának másikat.
Nehéz elképzelni, hogy milyen új munkát talál magának a válság időszakában mondjuk egy idegenvezető, egy pincér vagy egy bárzongorista, akinek most megszűnik a munkája. Mivel a szolgáltató szektorban a most munkájukat elvesztők jó része nem munkaviszonyban, hanem önálló vállalkozóként dolgozik, nekik csak a jövedelempótló támogatás más, alapjövedelem-szerű formája segítene, amit a Párbeszéd javasol, de a kormány hallani sem akar róla.
Az ellenzéki hozzászólásokra adott válaszában is hű maradt magához Orbán. Be kell látni, hogy okosan, meggyőzően érvelt egyes, szerintem is elhibázott követelésekkel szemben, mint a kijárási tilalom vagy a hatósági árak ellen (az Országgyűlésben ma mindkettőt a jobbikos Jakab Péter követelte, de hatósági árakat rendszeresen szorgalmaz az MSZP is).
Ugyanakkor az ellenzékkel szembeni általános elutasító attitűdje jelent meg válaszának végén: nem érdekli őt, hogy mit csinál az ellenzék, neki csak az a fontos, hogy a 133 kormánypárti képviselő ott álljon mellette. Ott is áll.
Ott áll, és meg fogja szavazni a büntető törvénykönyv módosítását, amiről Orbán nem beszélt, de a kormány ragaszkodik hozzá. Én ezt, a „rémhírterjesztés” büntetésének súlyosbítását tartom a törvényjavaslat legveszélyesebb elemének. Ez a legvilágosabb jelzése annak, hogy

a járványhelyzetet a demokratikus jogok további korlátozására használják.

Én a másik ilyen jelzésnek azt tartom, ahogy katonákat küld a kiválasztott végekhez és járőrözni az utcákra. Ezt az ellenzékiek egyáltalán nem hozták szóba, miközben Orbán indító beszédében nagy jelentőséget tulajdonított a védekezés „katonai” vonalának. Egész retorikáján végigvonul a „katonás” illetve rendőri szemlélet, az egyenruhások állandó szerepeltetése, amihez hasonlót más országokban nem látunk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .