A nukleáris háború egyelőre elmarad

0
826

Nem áll fenn a nukleáris háború veszélye!- sietett megnyugtatni az amerikai és a világ közvéleményt a CIA főnöke. A szavak háborúja ugyanis immár veszélyes méreteket öltött, mind Trump mind Kim Dzsongun állandóan fenyegetőzik.

Miután Észak Korea immár atomhatalomnak számít, emiatt nagy az idegesség világszerte. A tőzsdék is idegesen reagálnak hiszen nehéz beárazni egy konfliktust az USA és Észak Korea között. Ám szinte végszóra Kim Dzsongun javaslattal állt elő:

Az ifjú diktátor békejavaslata Amerikának 

„Egy ideig még tovább figyeljük a jenkik bolond és buta tetteit mielőtt célba vennénk Guamot, hogy tűzzel árasszuk el!”- jelentette ki Kim Dzsongun. Észak Korea fura ura korábban azt közölte, hogy immár képesek arra, hogy nukleáris támadást intézzenek Guam szigete ellen, mely az Egyesült Államoknak Észak Koreához legközelebb eső része. Kim Dzsongun javaslatának persze feltétele is van: az USA és Dél Korea mondjon le szokásos hadgyakorlatáról, melyet a nyár végén rendeznek meg minden évben. Idén a hadgyakorlat augusztus 21-én kezdődik. Az USA és Dél Korea szerint ez védelmi hadgyakorlat, Észak Korea viszont úgy véli: ellenfelei azt gyakorolják, hogy miképp rohanják le a koreai félsziget északi részét.

Észak Korea már korábban is tett ajánlatot az USA-nak és Dél Koreának: leállítják a rakéta és nukleáris kísérleteket, ha elmaradnak a nagy közös hadgyakorlatok, de ezt eddig mindig visszautasították. Csakhogy eddig a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszernek nem volt olyan rakétája, mely képes lett volna elérni az Egyesült Államok területét. Ráadásul Észak Korea immár arra is képes, hogy olyan nukleáris szerkezetet állítson elő, mely belefér a rakéták robbanófejébe. Vagyis saját állítása szerint

Észak Korea immár komplett atom hatalom.

Az amerikai szakértők véleménye megoszlik, de abban egyetértenek, hogy Észak Korea haditechnikája rohamosan fejlődik.

- Hirdetés -

Trump elnök többször is katonai megelőző csapással fenyegette meg Észak Koreát. Kína – mint Észak Korea egyetlen szövetségese- mérsékletre intette az Egyesült Államokat. Ugyanakkor Peking azt is közölte: pontosan betartják a szigorú szankciókat Észak Korea ellen. Ez azt jelenti, hogy Kína a jövőben nem importál nyersanyagokat Észak Koreából. Az ENSZ szankciók célja az, hogy Észak Korea 3 milliárd dolláros export bevételét egymilliárd dollárral csökkentsék. A nagyhatalmak abban reménykednek,

hogyha nem lesz pénze Észak Koreának, akkor kénytelen lesz visszafogni rakéta és atom programját.

Eddig a szankciók politikája nem hozott ilyen eredményt. Észak Korea tovább folytatta katonai programjait annak ellenére, hogy lakosságának nagyrésze nyomorog.

Kínának fontos szerep juthat a konfliktus enyhítésében hiszen Észak Korea kereskedelme 90%-ban nagy szövetségesére jut. A kínai vezetők rendszeresen tárgyalnak mindkét féllel, mert mindenképp szeretnének elkerülni egy katonai konfliktust a határaink mellett. Most a világ az USA válaszára vár a szavak háborújában. Mindenki igyekszik az arcát megőrizni, de sem Donald Trump sem pedig Kim Dzsongun nem a visszafogottságáról híres. Az ifjú diktátor álma az, hogy az amerikai elnök fogadja őt a Fehér Házban. Ettől még messze vagyunk, de Kim Dzsongun békejavaslata arra jó lehet, hogy mindkét fél az arcát megmentve kerüljön ki a szavak háborújából Észak Korea és az USA között.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .