Nemzeti konzultáció, vagy nemzeti átverés?

0
1208

Sok a bizonytalanság a legújabb, ötödik nemzeti konzultáció körül. Zajlik a számháború, a kormány 1,7 millió, majd 1,9 millió visszaküldött konzultációs levélről beszél, az ellenzék szerint mindez parasztvakítás, mert valójában jóval kevesebben válaszoltak a kormány által feltett kérdésekre.

A Független Hírügynökség több alkalommal írt a legújabb nemzeti konzultációt övező vitákról és bizonytalanságokról. A legfrissebb hírek szerint a kormány beperli, Hadházy Ákost, amiért az LMP társelnöke azt állította:

a kormány trükközik a számokkal, kozmetikázza a visszaküldött levelekkel kapcsolatos adatokat,

és  valójában sokkal kevesebben válaszoltak, mint azt a hivatalos közlésekben állítják.

Bármi is legyen az igazság, tény, hogy a kormány 2010 óta meglehetősen költséges nemzeti konzultációkkal bombázza a közvéleményt. Nemcsak a levelek nyomtatásáért és kiszállításáért kellett fizetni, de az ezeket népszerűsítő kísérő kampányok is milliárdokba kerültek. A kormány a nemzeti konzultációk ellenzőinek rendre azzal vág vissza, hogy meg akarják akadályozni, hogy a magyar emberek elmondhassák a véleményüket.

Mint ismeretes, a mostani konzultációs levelek visszaküldési határidejét december elsejéig meghosszabbították, Józan paraszti ésszel azt gondolnánk, azért, mert nem volt elég nagy az érdeklődés, ám a kormány szerint ennek épp az ellenkezőjéről van szó: érvelésük szerint soha még ennyien nem küldték vissza a konzultációs leveleket, és a határidő meghosszabbításával éppen azt akarják elérni, hogy aki eddig nem tette meg, az is elmondhassa a véleményét.

Itt kell megemlítenünk, hogy míg 2010 óra öt nemzeti konzultáció is volt Magyarországon, addig

népszavazást mindössze egyetlen esetben sikerült tető alá hozni.

(Ez volt a 2016. október 2-i, a kormány által kezdeményezett kvótaellenes népszavazás, amely egyébként a kormánytöbbség által korábban a népszavazások korlátozása érdekében megszigorított szabályok miatt érvénytelen lett.)

Az összes többi népszavazási kezdeményezés már vagy az elején elbukott, vagy a kormány visszatáncolásával (vasárnapi boltzár) okafogyottá vált.

Az alábbiakban röviden áttekintjük, hogy 2010 óta mely témákban, és hogyan konzultált a lakossággal a kormány

A második Orbán-kormány először az új alkotmányról kérdezte meg az embereket. Ez a kérdéssor 2011-ben került kipostázásra, és 12 kérdésből állt. (A mintegy 2,8 millió példányban elküldött kérdőívekből mintegy 200 ezer válasz érkezett vissza, a hivatalos közlés szerint csak az elkészítés és kiküldés 220-230 millió forintba került, melyet a Fidesz állítása szerint a párt fizetett.)

Még szinte össze sem számolták a beérkezett leveleket, máris újabb nemzeti konzultációnak örülhettek az országlakók. A 2011. május 1-jén indult szociális konzultáció 10 kérdésből álló kérdőívét a kormány tájékoztatása szerint 1 millió 140 ezren küldték vissza.

2012-ben a gazdaságról konzultált a polgárokkal a kormány. A rekordhosszúságú, 16 kérdést tartalmazó kérdőíveket 2012 májusában küldték ki, és ezek közül 699 ezer érkezett vissza az augusztus 20-i határidőig.

Ezt követően három évig csend honolt a nemzeti konzultációs fronton. 2015-ben aztán a bevándorlásról és a terrorizmusról kérdezték az emberek véleményét. A kék plakátos kampánnyal megtámogatott nemzeti konzultációs leveleket a nagyjából 8 millió válaszadásra jogosult közül 1 000 254-en küldték vissza, 57 973-an pedig elektronikusan töltötték ki. A megszólított magyar polgároknak 12 kérdésre kellett válaszolniuk és a visszaküldők döntő többsége – akárcsak az előző alkalmakkor – a kormány elvárásai szerint válaszolt.

Így fordultunk rá 2017-re, amikor – a korábbi nemzeti konzultációktól eltérően – a Soros-tervvel kapcsolatban feltett kérdések mindegyikéhez külön indoklást is fűzött a kormány. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a választópolgárok nagyobb rálátást kapjanak Soros György tevékenységéről, kijelentéseiről, a migrációt illető terveiről.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .