Németország: tanulmány a bevándorlók bűnözéséről

1
912

Két tanulmányt is rendelt a családügyi minisztérium Németországban, ahova 2015 óta több mint egymillió migráns érkezett. A kutatók szerint az úgynevezett migránsbűnözés azért is került előtérbe, mert a lakosság jóval aktívabb akkor, ha egy „gyanús migráns külsejű ” ember követ el bűncselekményt, mint hogyha hazai vagy európai polgárról van szó.

Átlagosan kétszer gyakoribb a bejelentés migráns bűnelkövetők esetén Németországban, mint a „hazai bűncselekmények esetében”. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a keletről érkezett migránsok jóval törvénytisztelőbbek mint azok, akik Észak Afrikából jöttek. Ennek több oka is lehet, de a legfontosabb az, hogy azok, akik Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból jöttek, jóval inkább reménykedhetnek a menekült státusz elérésében, mint az észak-afrikaiak. Vagyis jó esélyeik vannak arra, hogy újrakezdjék az életüket Németországban. Aki Észak Afrikából jön az viszont általában gazdasági bevándorló vagyis a jobb élet reményében érkezett és nem sok esélye van a menekült státuszra. Ha valaki bűncselekményt követ el Németországban, akkor automatikusan kizárja magát a potenciális menekültek közül.

Mit lehet tenni a migráns bűnözés csökkentése érdekében? – teszik fel a kérdést a tanulmány szerkesztői. Mindenekelőtt javítani kell a beilleszkedés esélyeit. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nyelvtanfolyamokat kell szervezni, sportolási lehetőségeket teremteni. A bentlakásos kollégium különösen alkalmas arra, hogy a bevándorló fiatalokat megismertesse a németek szokásaival.

A migráns kérdés megosztja a német közvéleményt. Először került be a parlamentbe egy olyan párt, amely nyíltan izgat a migránsokkal szemben. Az Altetnative für Deutschland egyik képviselőnőjét az év elején letiltotta a Twitter, mert fajgyűlölő megjegyzéseket tett a bevándorló arab fiatalokról. A migráns bűnözés visszaszorítása létérdeke a bevándorlóknak éppúgy, mint a kormányzatnak hiszen csökkenti a támadási felületet. Jelenleg ugyanis épp a migráns kérdés az egyik fő oka annak, hogy a szeptemberi választások óta még mindibg nem alakult meg az új kormány Németországban.

- Hirdetés -

1 hozzászólás

  1. Ahhoz képest, hogy függetlenek vagytok, simán hazudtok. Az AfD képviselőjét nem azért tiltották le a Twitterről.
    A képviselőnő megkérdezte, hogy a rendőrség mikor lesz hajlandó elárulni a bűnelkövetők nemzetiségét?
    Más.
    Engem megnyugtat, ha a baloldali és liberális politikusok eddig hangoztatott határozott véleménye ellenére mégis foglalkoznak nyugaton kutatók azzal, hogy néha a migránsok bűnt is elkövetnek.
    Még akkor is pozitív fejlemény, ha azzal a bugyuta magyarázattal kísérletezik a kutatócsoport, hogy a németek elnézőbbek saját bűnelkövetőikkel szemben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .