Német elfogatóparancs egy ukrán búvár ellen az Északi Áramlat felrobbantása miatt

0
3187
Facebook

2022 szeptemberében felrobbantották az Északi Áramlat 1 és 2 vezetéket, melyek célja az volt, hogy földgázt szállítsanak a Balti tenger mélyén Oroszországból Németországba.

A német hatóságok három ukránt gyanúsítanak azzal, hogy felrobbantották a vezetéket – írta a Die Zeit titkosszolgálati forrásokra hivatkozva. Egy ukrán búvároktató ellen adtak ki most nemzetközi elfogatóparancsot. A német hatóságok szerint a férfi Lengyelországban él.

Két ukrán nevén volt bejegyezve a jacht, amely Rostock kikötőjéből  startolt, és amely a robbanóanyagokat és a búvárokat a robbantás helyszínére vitte. Egy amerikai oknyomozó újságíró, Seymour Hersh korábban azt állította, hogy a CIA szervezte meg az akciót, amelyhez olyan szaktudás kellett, mellyel csak kevés állam rendelkezik, polgári személyek pedig egyáltalán nem. Dánia és Svédország is nyomozást indított az ügyben, de ezt lezárták anélkül, hogy bármilyen eredményt közzétettek volna.

Korábban már a New York Times is célzott arra, hogy az ukrán titkosszolgálat állhat a robbantás mögött, de “lehet, hogy Zelenszkij elnök erről nem tudott.”

Ukránok a CIA zsoldjában

Az Egyesült Államok kezdettől fogva bírálta az Északi Áramlat 1 és 2 vezetéket, amely közvetlenül Oroszországból szállított földgázt Németországba. Pontosabban az Északi Áramlat 2 már nem kezdhette meg a szállítást, mert Putyin Ukrajna elleni agressziója – 2022 február – ezt lehetetlenné tette.

- Hirdetés -

Kijev és Varsó még hangosabb volt a bírálók kórusában: Jaroslaw Kaczynski, az előző jobboldali kormányzat erős embere egyenesen a Hitler-Sztálin paktumhoz hasonlította Putyin és Merkel megállapodását.

Az orosz elnök és a német kancellár kiválóan működött együtt hiszen mindketten beszélték a másik nyelvét, és visszaemlékeztek Bismarcknak, a vaskancellárnak az elképzelésére, mely szerint Németország és Oroszország gazdasága komplementer: a német technika és tudás az orosz nyersanyagokkal kombinálva világhatalmat hozhat létre. Pontosan ezt nem akarta az Egyesült Államok, amely szisztematikusan fegyverezte fel Ukrajnát azt követően, hogy egy 5 milliárd dolláros akcióval menekülésre késztették Kijevből Janukovics elnököt, Putyin emberét.

Az SZBU-t, az ukrán titkosszolgálatot ők képezték ki, méghozzá oly eredményesen, hogy 2022 februárjában meg tudták akadályozni Putyin háromnapos villámháborús tervét. A Zelenszkij elnök elrablására vagy kivégzésére küldött kommandót az SZBU emberei megölték. Budanov tábornok, az SZBU parancsnoka, az amerikaiak kedvence Kijevben. A német hatóságok által keresett ukránok minden bizonnyal az SZBU emberei, akiket kiképeztek erre az életveszélyes vállalkozásra.

Miért nem buktak le azonnal?

Mert 2022 szeptemberében a német kormányzat még távolról sem fogadta el az USA álláspontját az ukrajnai háborút illetően, és csak félszívvel támogatta Zelenszkij elnököt. A német közvéleményt valószínűleg negatívan befolyásolta volna, ha kiderül: az Európai Unióba és a NATO-ba pályázó Ukrajna terrorakciót hajtott végre az Északi Áramlat 1 és 2 vezeték ellen. Kilógott volna a lóláb. Időközben azonban Németország – Franciaországhoz hasonlóan – beállt a sorba, és elfogadta az USA ukrajnai politikáját, amely a tűzszüneti tárgyalások előfeltételének tekinti az orosz csapatok kivonását Ukrajnából. Washingtonban pontosan tudják, hogy Putyin – ha már belevágott ebbe a reménytelen akcióba – nem vonulhat ki Ukrajnából anélkül, hogy ezzel ne tenné kockára a hatalmát sőt az életét is. Biden elnök nem is titkolta, hogy a cél Putyin megbuktatása. Ezt a kijelentést azután visszavonta, de nem kétséges ez a demokrata adminisztráció valódi célja. Donald Trump viszont tárgyalna Putyinnal, aki ezért – éppúgy mint Orbán Viktor – az ex elnök választási győzelméért imádkozik.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .