Nem hat a csok a születésre, a babaváró viszont „dolgozik”

0
150
Nem jönnek. Forrás: Pixabay

Csaknem két százalékkal kevesebb gyerek született idén őszig, mint egy éve, s volta hónapok, amikor drasztikusan esett a születés. Annak ellenére, hogy már 340 milliárdot költött a kormány a csokra. Házasságokban rekord született, de ennek más oka lehet.

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első nyolc hónapjában, miután

1,9 százalékkal kevesebb gyerek született

és 0,2 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest – ismertette a friss adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tudatták azt is, hogy az ebben az időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb 1990 óta.

Olykor meglepően kevesebb a születés

Az év első nyolc hónapjában 58 254 gyermek született, 1119-cel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban átlagosan 4,2 százalékkal alacsonyabb, áprilisban és májusban 1,5 százalékkal magasabb, júniusban 5,9 százalékkal alacsonyabb, júliusban kis mértékben magasabb, augusztusban pedig 0,5 százalékkal alacsonyabb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

Január-augusztusban 87 726-an haltak meg, 212-vel többen, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb, mintegy 20 százalékos emelkedést januárban, a legjelentősebb, 14 százalékos csökkenést márciusban regisztrálták. A februári és a júniusi kisebb mértékű (2,7 és 4,9 százalékos) növekedést leszámítva az év többi hónapjában kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

A kevesebb születés és a több halálozás egyenlegeként

a természetes fogyás mértéke 4,7 százalékkal volt nagyobb,

mint egy évvel korábban.

Gyerek nélkül is jó üzlet lehet a házasság

A KSH az elmúlt hónapokban nem először számol be a házasságkötések számának növekedéséről. A most vizsgált időszakban 43 212 pár házasodott össze, 18 százalékkal, 6537-tel több, mint tavaly ilyenkor. A „szezonon kívül eső” január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebben házasodtak össze, mint egy évvel korábban. Ezt követően február-márciusban kismértékben, április-májusban átlagosan 8,4 százalékkal, júniusban 16 százalékkal, júliusban és augusztusban pedig átlagosan 33 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. A 2019. január-augusztusi időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb 1990 óta.

Feltűnő a házasságok növekedésének nyár eleji duplázódása, majd négyszeresére ugrása.

Az együttélési szokások ismeretében aligha ennyivel több kapcsolatról van szó – amiből hasonló arányban várható több gyerek -, sokkal inkább a júliusban hatályba lépett nagy családtámogatási csomag, benne a babaváró hitel mozgatta meg sok papír nélkül élő pár fantáziáját. A rendkívül kedvező feltétellel felvehető akár tízmilliós kölcsön alapfeltétele a házasságban élés. S mint arról írtunk, ez még akkor is jó üzlettel kecsegtet, ha öt éven belül egy gyerek se születik, de már egynél is tovább javulnak a feltételek a visszafizetés felfüggesztésével. Ha pedig ezt a pénzt a szuperkötvénybe, a MÁP Pluszra fordítják, államilag megtámogatott remek befektetés kerekedik ki.

Pedig ömlik a pénz az államkasszából

A születések számának makacs csökkenése arra utal, hogy eddig szinte semmi kimutatható hatása sincs a családi otthonteremtési kedvezménynek (csok). Szűk két hete mondta el Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, hogy augusztus végéig 114 ezer család igényelte a csokot, ami az átlagos gyerekszámmal kalkulálva csaknem félmillió magyar embert jelent. A támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot a csok 2015. július 1-jei bevezetése óta. A csok támogatottjainak mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes, és eddig

a csokhoz kapcsolódóan 55 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy leendő szülők.

Az új építésű lakások és házak esetében tízből kilenchez, míg a használt lakásoknál minden hatodik vásárláshoz veszik igénybe csokot. A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok. És egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy idén július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni. A július 1-je óta felvett kölcsönök esetében már többen igényeltek hitelt használt lakáshoz, mint újhoz. A csok és az otthonteremtési program egyéb elemei iránt „töretlenül nagy az érdeklődés” az államtitkár szerint, már 60 ezer család élt a családvédelmi akcióterv által nyújtott lehetőségek valamelyikével. Csak a sok gyerek nem látszik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..