Négy évig nem lesz szükség pártra

0
1179

Még nem jött össze a Kincstárnak visszafizetendő teljes összeg, továbbra is várja a pénzbeli adományokat az Együtt. Nem tudják, pontosan mennyi lesz a visszafizetendő összeg. Június elején lesz a küldöttgyűlés, akkor dől el, hogy együtt, vagy külön utakon, illetve, ha együtt, milyen formában folytatják a munkát.

 

Még mindig hiányzik valamivel több mint 12 millió forint abból az alaphangon 153 millió forintból, amelyet az Együttnek vissza kell fizetnie az államnak amiatt, mert az április 8-i országgyűlési választásokon nem érte el az 1 százalékot – tudtuk meg Juhász Péter elnöktől. A fizetésre kötelezett nem a párt, hanem annak öt elnökségi tagja, akik a fejenként több mint 30 millió forintot nem lettek volna képesek előteremteni, ezért közösségi gyűjtést indítottak.

Mint Juhász megkeresésünkre most elmondta:

megpróbálják egy véghajrával összegyűjteni a még hiányzó pénzt,

hiszen, ha nem tudják előteremteni, akár az is előfordulhat, hogy jelzálog kerül a fizetésre kötelezettek lakóingatlanjaira.

Ugyanakkor a 153 millió csak alaphangon annyi – ugyanis kamatot is felszámol utána a Kincstár arra az időre, amíg a pártnál volt a pénz. Juhász Péter elmondta, hogy

a náluk megmaradt több mint hétmillió forintot másfél-két hete már átutalták a Kincstárba, egyben próbálták megtudni, az általuk befizetendő pontos összeget is.

A Kincstár jelezte, azután kezdenek majd el számolni, hogy jogerőre emelkedik a választás végeredménye (ez egyébként az utolsó kúriai döntéssel, május elején megtörtént), az onnan számított harminc nap múlva várható majd, hogy közlik a kamattal növelt összeget.

Portálunknak Juhász korábban azt is mondta, hogy ha nem gyűlik össze a szükséges pénz, akkor akár a nemzetközi színtéren is elkezdenek majd gyűjteni.

Ez annyiban változott, hogy a még hiányzó összeg miatt nem látják értelmét ebbe belevágni, viszont az lehetséges, hogy az esetleges jövőbeni működéshez így keresnek majd finanszírozást – mondta Juhász.

Ez a jövőbeni működés milyen formát önthet? – kérdeztük Juhásztól, aki közvetlenül a választások után a FüHü-nek még azt mondta „Nem gondolom, hogy érdemes fenntartani a pártot…. nem további pártokra van szükség, hanem kitartó munkára”. Most kifejtette: azt majd a júniusi küldöttgyűlés fogja eldönteni, hogy közösen vagy egyéni utakon folytatják. Ő a maga részéről azt fogja javasolni, hogy civil szervezeti formában folytassák a munkát. „A jelenlegi egypártrendszerben ugyanis az ellenzéki pártok sem tudják demokratikus eszközökkel leváltani a Fideszt, az ellenzéknek az állammal kell megküzdenie, s ebben a helyzetben most nem az  legfontosabb kérdés, hogy párt- vagy civil keretek között folytatják a munkát” – fejtette ki.

Pártra legközelebb majd csak négy év múlva, az Országgyűlési választásokon lesz szükség, sem az európai parlamenti, sem pedig az önkormányzati választásokon nem. Amire szerinte most szükség van, az a stratégia átgondolása, újraépítkezés, mégpedig alulról.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .