MSZP: A Fidesz nyerészkedik a rezsivel

0
942

Csak egy gombot kellene megnyomnia az olcsóbb tarifákért a Fidesznek, amely már három éve sokkal drágább rezsit fizettet a magyar családokkal. Orbánék három éve magasan tartják a gáz, a villany és a távhő díjait, miközben a földgáz ára 2014 óta a felére csökkent és a kőolaj is 50-60 százalékkal olcsóbb – áll az MSZP közleményében.

A szocialisták ezenkívül megállapítják:

Most, miután három évig nyerészkedett a családokon a Fidesz, állítólag azon gondolkodnak, hogy a lenyúlt tízmilliárdokból a választások előtt valami keveset visszaadnak „rezsicsökkentésként”.

Üzenjük a családokon nyerészkedő Fidesznek, hogy nem kell gondolkodniuk. Elég, ha megszavazzák az MSZP már benyújtott törvényjavaslatát, amely szerint az átlagfogyasztás mértékéig mindenkinek 32 százalékkal csökkenhet a földgáz ára, 10-10 százalékkal pedig az áram és távhő ára.

Ha a Fidesz ezt nem szavazza meg, a Botka-kormány majd megszünteti a Fidesz pofátlan nyerészkedését. A Botka-kormány 2018-tól igazságot tesz az energiaszámlákban, és olyan tarifarendszert vezetünk be a gáz, a távhő és a villamos energia árrendszerben, amelyben az átlagfogyasztásig a mainál alacsonyabb áron kapják a fogyasztók az energiát.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .