A Momentumnak nem lesz miniszterelnök-jelöltje

0
1394
Forrás: Momentum

A Független Hírügynökség információja szerint a Momentum választmányi ülésén született meg ez a döntés, valamint az is, hogy az országos lista első öt helyén várhatóan az 5 elnökségi tag fog szerepelni.

Fekete-Győr András elnök a választmányi ülés előtt megismételte korábbi álláspontjukat, miszerint nem fognak össze senkivel, és mind a 106 választókörzetben saját jelöltet állítanak. Az ellenzéki politikus azonban nem zárta ki, hogy a Fidesz legyőzése érdekében hajlandók a legesélyesebb jelölt javára visszalépni egyéniben.

„Olyan politikai szándék vagy akarat mindenképpen van a Momentumban, hogy ha a számok is mutatják, hogy rajtunk múlik a Fidesz legyőzése egy választókerületben, ha van olyan jelölt, aki hiteles, és aki számunkra is vállalható, és ha minden párt is megteszi a gesztust, akkor mi meg fogjuk fontolni a szükséges lépéseket” – jelentette ki a párt elnöke.

Egyébként a választmányi ülés legfőbb mozzanatai:

  1. A küldöttgyűlés megszavazta Fekete-Győr András javaslatát, hogy ne miniszterelnök-jelöltje legyen a Momentumnak, hanem egy csapatot állítson, amelyik megfelelően tudja képviselni az új politikai generáció értékrendjét
  2. Az országos lista első öt helyén várhatóan az 5 elnökségi tag fog szerepelni
  3. Nem került sor bizalmi szavazásra vagy lemondásra

Ez utóbbi azért lényeges, mert hírek szerint éles konfliktus van Fekete-Győr András elnök és Soproni Tamás kampányfőnök, egyben elnökségi tag között.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .