Trump elnök és Rubio külügyminiszter már megfenyegették az orosz elnököt: kiszállnak a fegyverszüneti tárgyalásokból, mert “van más fontosabb dolguk is.” Valójában persze nemigen szállhatnak ki hiszen Trump gyors eredményt ígért az ukrajnai fronton, és ebből nemhogy nem lett semmi, de perspektíva sincs. Pedig az USA elnöke már ott látta magát Moszkvában a Vörös téren, ahol május kilencedikén felvonulnak az orosz hadsereg díszalakulatai, hogy megünnepeljék a náci Németország legyőzését.
Mind Oroszország mind az USA mind pedig Kína tagja volt a győztesek ötös szövetségének tehát a múltra hivatkozva létrejöhetett volna egy új Jalta – már ahogy azt Putyin és Trump elképzelte. Pekingben nem álmodoztak a három császár találkozójáról Moszkvában, mert a realitások alapján látják: Jalta ideje elmúlt, ez már a huszonegyedik század. Hszi Csin-ping elnök tíz éve még G2-őt javasolt vagyis azt, hogy Kína és az Egyesült Államok kormányozza együtt a világot, ma már olyan hálót szövögetnek Pekingben, melyben mindenki benne van kivéve az Egyesült Államokat. Ahol Trump a múlt foglya éppúgy mint Putyin, aki régi dicsőségét keresi – hiába …
Hogy tárgyal az orosz diplomácia?
Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő figyelemreméltó cikket közölt erről a Magyar Nemzetben, ahol kifejti, hogy az orosz tradíció szerint a diplomácia a háború folytatása más eszközökkel. Moszkva mindig győzni akar:
a külügyminiszterek nem stratégia alkotók mint Kissinger hanem a mindenkori politikai döntéshozók elképzeléseinek precíz végrehajtói.
Lavrov külügyminisztert például meg sem kérdezték arról, hogy mi a véleménye az Ukrajna ellen tervezett háromnapos villámháborúról? Az Putyin és a vállapos döntéshozók ügye volt. Lavrov állítólag nem is helyeselte az Ukrajna elleni villámháborút, de fegyelmezett diplomataként képviseli a mindenkori moszkvai álláspontot. Mit jelent ez most? Azt, hogy addig kell ütni a vasat amíg meleg vagyis az időzavarban levő Trumpot annyira sarokba szorítani, hogy elfogadja a maximális orosz követeléseket. Az USA már elfogadta azt, hogy a Krím félsziget Oroszországhoz tartozik, de Putyinnak kell még a négy keleti tartomány: Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporozsje, melyeket még el sem foglalt teljesen. Ezenkívül kőkemény garancia arra: Ukrajna sose lehet a NATO tagja, és a területére nem telepítenek nyugati támadó fegyvereket, melyek Moszkvát is elérhetik.
“Az orosz diplomácia szalámi taktikájának a lényege éppen az, hogy legendás türelemmel dolgoznak, mert hosszú távú stratégiában gondolkodnak.”
Csakhogy ez már a huszonegyedik század, melyben a legendás orosz lassúság tragikomikussá vált miután Oroszország mindenfajta nagyhatalmi versenyt elveszített vagyis az idő nem neki dolgozik. Oroszország feléli a jövőjét miközben nem jut sehova pedig Kína példája azt mutatja, hogy fel lehet zárkózni csak épp ehhez valamilyen koherens koncepcióval kellene rendelkezni, és nem a múlt alapján politizálni és gazdálkodni.
A bizniszt még mindig a nyersanyagok jelentik Oroszországban, ezekről Kirill Dmitrijev, Putyin külgazdasági tanácsadója tárgyalt Washingtonban. Nagy üzlettel kecsegtetik Trumpot, akinek eredményt kellene felmutatnia zűrzavaros kormányzásának első szakasza után, de erre jelenleg esélye sincsen.
Trump gazdasági kategóriákban gondolkodik, Putyin viszont katonaiakban.
Éppúgy mint Sztálin Jaltában vagy Bulganyin marsall 1956-ban amikor a Szovjetunió atomfegyverrel fenyegette meg Franciaországot, Nagy Britanniát és Izraelt, ha “nem hagynak fel a szuezi agresszióval.”
Nem sokkal később Hruscsov atomfegyverrel kívánta móresre tanítani Kínát, és csak az USA akadályozta ezt meg. Hruscsov kubai kalandja már hazárdjáték volt, bele is bukott a Szovjetunió első embere.
Putyin most a sokpólusú világrendet építi, és ezt nem fogja feladni senki kedvéért sem. Itt Trumpnak esélye sincsen. Mire szolgálnak akkor az amerikai – orosz tárgyalások Putyin szempontjából?
“Moszkva nem megállapodás céljából tárgyal hanem azért, hogy újra eloszthassa a hatalmi viszonyokat. Moszkvának a tárgyalás nem a háború alternatívája hanem egy újabb frontvonal”
– összegzi véleményét a Magyar Nemzetben Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő.
