Szakály: „Az 1920-as törvény abban az értelemben korlátozta a felsőoktatásba bekerülők számát, hogy az megfeleljen minden magyarországi nemzetiség és népfaj lakossági arányának. (…) Ezt lehet sérelmezni, ám attól ez még nem jogfosztás, hanem – meglátásom szerint – jogkorlátozás, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni.”
Well, Szakály úr hazudik
Mivel a zsidók 1867 óta jogilag izraelita vallású magyaroknak számítottak, a törvény végrehajtási utasítása azonban nemzetiségnek minősítette a zsidóságot, ez komoly – mondhatni, paradigmatikus – törés volt a dualizmus jogkiterjesztő folyamatában. A törvényjavaslat vitája pedig konkrétan az első náci hangvételű parlamenti vita volt a magyar történelemben olyan hangadókkal, mint Gömbös, Prohászka Ottokár és Dánér Béla. És igen, világos volt belőle, hogy a törvény a magyar zsidóság ellen irányult, viszont a közhiedelemmel szemben ezt nem a felvehető zsidó hallgatók számának maximálásával, hanem a többi nemzetiségből – az országos számarányuknak megfelelően – felveendő hallgatók számának előírásával, kvázi a többség pozitív diszkriminációjával tette, egy „zárt számon” belül. Még ezt megelőzően visszaállították egyébként a női korlátot is.
Szokás felemlíteni egyfelől, hogy a zsidóság valóban magas reprezentációja a legtöbb értelmiségi pályán (1910-ben jóval 50% felett az ügyvédi, az orvosi vagy az újságírói szakmákban) feszültségeket okozott a nem-zsidó társadalomban és még nyilvánvalóbban a Horthy-rendszer világképében. Ez így is volt, okozott ilyen feszültséget. De nem lehet egyszerre asszimilációt hirdetni és utána utólag újraértékelni ezt a folyamatot azzal, hogy az asszimiláció túl jól sikerült. Miközben más befolyásos rétegek – pl. a gyárosok vagy a földbirtokosok – körében nem annyira.
Miközben egyéb – tényleges – nemzetiségek asszimilációja pedig egyáltalán nem sikerült.
Akkor tehát mit is akarunk? (Mint tudjuk, Szabó Dezsőtől, Féja Gézától és Németh Lászlótól a virtigli nácikig egységes volt az asszimiláció negatív megítélése, mint amelyben már a magyar etnikum „sajátos fajisága” forgott kockán az agresszív kisebbségekkel szemben. De hogy mennyire volt ebben ludas a magyar osztályszerkezet vagy a kisebbségek eredendő kirekesztése bizonyos jogokból és foglalkozási ágakból, aminek hatására ezek az ún. szabad – értelmiségi és pénzcsinálással kapcsolatos – pályákon koncentrálódtak, azt persze nem vizsgálták. Csak annyit éreztek vagy tudtak, hogy a tömegtársadalom és a demokrácia nyomásával, valamint a gazdasági és szellemi élet átalakulásával leginkább a zsidóság befolyása nő az országban, míg a hagyományos magyar pozíciók meggyengültek, ezt azonban etnikai és nem modernizációs problémaként azonosították, ami teljes vakságra vall.)
És hallani azt is, hogy seregnyi országban voltak – nem okvetlenül a zsidók ellen irányuló – hasonló törvények. Ez is igaz. A különbség az, hogy az 1920. évi XXV. törvény – amelynek a zsidóságra sérelmes értelmező rendelkezéseit egyébként 1928-ban visszavonták – a lehető legrosszabb kontextusba került a későbbi zsidótörvények társaságában és a Holocausttal a folyamat végén. Ez nem történt meg se Amerikában, se Kanadában.
Ismerős, nem?
Egy kis ízelítő a végére a törvényjavaslat vitájából Gömböstől, hogy világosan lehessen érzékelni, milyen hangok voltak Magyarországon már 1920-ban (miközben sok illusztris politikus és tudományos tekintély elhatárolódott a törvénytől):
„A szabadkőművesség, a szociáldemokrácia, az összes internacionális szervezetek révén a zsidóság nemcsak bent az országban, hanem kifelé is uralta a helyzetet és még ma is uralja. […] Mikor bekövetkezett a forradalom és mikor már október 31-én itt volt a trikolórba öltöztetett bolsevizmus (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon) s mikor láttam, hogy egy pár keresztényt, – mondjuk mintakeresztényt – még most is odaállítanak… és mögöttük a Jászi Oszkárok s a szabadkőművesség van, amely tudtommal akkor már teljesen zsidó kézen volt és a szociáldemokrácia, amely az ártatlan munkástömegeket szintén a zsidók járma alá hozta, ezek mind mint hadsereg állottak egy pár zsidó vezér mögött s miután kénytelen voltam annak idején az országot elhagyni és éppen Bécsbe kerültem, ahol Wichtl professzor lakik, aki a minap előadást tartott a szabadkőművességről és ott a Reichspost révén megkaptam az adatokat és csodálkozással láttam, hogy a szabadkőművesség, amely a liberalizmushoz hasonlóan, szintén nagyon szép jelszavakkal indult, tulajdonképen semmi egyéb, mint egy nagy zsidó világuralmi törekvésnek az eszköze.”
Nna, parlagiságában is ismerős, nem?
