Merre tart Oroszország?

Évekig nem várható komoly előrelépés a kelet-ukrajnai konfliktusban, erről beszéltek szakértők a Friedrich Ebert Alapítvány és a CEU Európai Szomszédsági Tanulmányok Központjának közös konferenciáján, Budapesten. Egyrészt azért, mert jövőre várhatóan újraválasztják Putyint, és az orosz külpolitikában az elnök hozza a döntéseket. Másrészt azért, mert 2019-ben Ukrajnában is elnökválasztás lesz, és Putyin nem akar Porosenko ukrán elnöknek ajándékot adni. Pedig az oroszok és az EU közti kapcsolatok javításának az ukrán konfliktus a kulcsa.

Szergej Utkin, az Orosz Tudományos Akadémia Helyzetelemző Központjának és a Stratégiai Kutatóközpontnak osztályvezetője, aki néhány hete interjút is adott a Független Hírügynökségnek, arról beszélt, Oroszországban az elnök szerepe meghatározó a külpolitikában. Ő jelöli ki a stratégiai célokat, és azt is, hogyan kell ezeket végrehajtani.

Oroszországban jövőre elnökválasztást tartanak, de

Vlagyimir Putyin minden valószínűség szerint hivatalban marad.

Így aztán valamennyire kiszámítható, mi következhet, ahogy Szergej Utkin fogalmazott: róla legalább lehet tudni, hogy milyen egyezményekre hajlandó és milyenekre nem. Utkin szerint minden bizonnyal kemény marad a Nyugattal szemben – ő és tanácsadói ugyanis azt hiszik, hogy ha nem azok, akkor a Nyugat könnyen manipulálja őket.

A kapcsolatok fejlődési lehetősége viszont korlátozott:

nem lehet elfelejteni az elmúlt évek konfliktusait.

Ugyanakkor Oroszország nem csak Nyugatra néz: Szergej Utkin szerint a következő években valószínűleg az ázsiai országokkal való kapcsolatokat akarja inkább megerősíteni: nem csak Kínával, hanem több másik országgal is.

Ahogy fogalmazott a nyugati kapcsolatokról két forgatókönyv van: az egyik szerint 10-15 év múlva is ugyanazokkal a problémákkal fognak küzdeni, a másik szerint viszont a világ rendkívül gyorsan változik, így az országok közti kapcsolatok is, és egyre kevesebb értelme van régi, örökölt konfliktusokra koncentrálni, nem lehet azokat a külpolitika fókuszába állítani, mert az gazdasági veszteségekkel jár. Szerinte

nem lesz egyszerű túllépni a konfliktusokon, de meg kell ezt tenni, mert mindkét félnek előnyös lenne.

Arról is beszélt, hogy Oroszországban sokan versenynek tekintik az orosz-európai kapcsolatokat, zéró összegű játszmának, vagyis olyannak, amelyben az egyik fél nyeresége a másik valamilyen szintű vereségével jár.

Rácz András, a Pázmány Péter Egyetem docense arról beszélt, hogy meglátása szerint az orosz-uniós kapcsolatokat meghatározó kelet-ukrajnai konfliktusban

többször is változott az oroszok álláspontja az elmúlt években.

Az első forgatókönyv az volt, hogy térjen vissza Viktor Janukovics, a második, hogy ismétlődjön meg a krími forgatókönyv, a harmadik, hogy jöjjenek létre kvázi-független államok, a negyedik pedig az, hogy maradjon egy újabb befagyott konfliktus, limitált háború a térségben, ami gyengíti Ukrajnát.

Szerinte idén szeptembertől újabb változás látszik: ennek jele Putyin javaslata, hogy jöjjenek ENSZ-békefenntartók, majd egy újabb, hogy cseréljenek foglyokat.

Ugyanakkor

a Krím kérdésében nincs semmi fejlemény,

így viszont kérdés, hogy mi lesz a szankciókkal, hajlandó-e a Nyugat bármilyen engedményre, ha az oroszok csak Kelet-Ukrajnában tesznek lépéseket.

Rácz András arról is beszélt, hogy az orosz elnökválasztásig valószínűleg semmi nem történik, ráadásul aztán 2019-ben Ukrajnában is elnökválasztás lesz – ezt pedig az oroszok szinte biztosan megvárják, mielőtt bármit is lépnének. Ahogy a szakértő fogalmazott:

Putyin nem akar ajándékot adni Porosenkónak.

Bárhogy is alakuljon a helyzet, egy probléma mindenképp marad: a háború után újjá is kéne építeni a területet, mert hatalmas a pusztítás – több milliárd dollár kell ehhez, 1,5 és 15 milliárd dollár közötti becslések vannak. Ennek kifizetéséhez pedig komoly nemzetközi segítség kell, amiből az oroszokat sem lehet kihagyni.

Samuel Greene, a londoni Királyi Oroszország Intézet igazgatója szerint márciusban valóban újraválasztják majd Putyint, utána viszont

kezdődik a verseny, hogy ki lehet az utódja,

mert 2024-ben nem indulhat megint, ez is befolyásolhatja a Nyugattal való kapcsolatokat. A külpolitikában szerinte nem nagyon várható változás. Beszélt arról is, hogy Oroszország ugyan kijött a recesszióból, elkezdett nőni a gazdaság, de ez nem fenntartható, szükség lenne forrásokra, befektetésekre, kedvező hitelekre. Ezért a következő években az várható, hogy megoldásokat próbálnak keresni, hogy megszabaduljanak a szankcióktól.

Samuel Greene szerint fontos az Amerikával való viszony is, a Trump-kormány nem tehet komoly engedményeket az oroszoknak, nincs abban a helyzetben, de ha más kormány lesz, annak sem lesz nagy mozgástere az oroszokkal való kapcsolatok terén.

Deák András György, az Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének kutatója Oroszország keleti kapcsolatairól, elsősorban az Eurázsiai Gazdasági Unióról beszélt (amelynek öt tagja van: Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Örményország és Kirgizisztán). Szerinte

a szövetséget ahhoz az állapothoz lehet hasonlítani, ahol az európai integráció a nyolcvanas évek elején állt,

közös, de nem egységes piacról lehet beszélni.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a volt szovjet tagországok egymás közti kereskedelme, bár továbbra is jelentős, de folyamatosan csökken. Ezekben az országokban viszont a külföldön dolgozók által hazaküldött pénznek fontos szerepe van a gazdaságban – Oroszország az öt, legtöbb bevándorlót vonzó ország közé tartozik.

Beszélt a Kelet-Ázsiával és a csendes-óceáni térséggel való kapcsolatokról is, amelyek egyre fontosabbak. Szerinte Oroszország megpróbálja többoldalúvá tenni a kínai-kelet-ázsiai kapcsolatokat, mert most kicsit egyoldalúak – a kínaiak például sokat fektetnek be Oroszországban, fordítva viszont ez egyelőre nem igaz. Szerinte az is kérdés:

marad-e csak gazdasági orientációjú ez a keleti fordulat, vagy túlmegy ezen.

Tony van der Togt, a holland Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének kutatója annyit tett ehhez hozzá, hogy az eurázsiai unió gyenge intézményrendszere és a tagországok eltérő érdeke megnehezíti a szorosabb együttműködést. Ahogy mondta

van olyan vélemény is, hogy az EU Moszkvába vezető útja Pekingen keresztül vezet.

Abban mindegyik kutató egyetértett, hogy a mostani környezetet szerencsétlennek és sokszor kiszámíthatatlannak lehet leírni, és rengeteg a kihívás, de azokra lehetne válaszokat találni.