Merre tart a világunk?

Közgazdászok köreiben egyre gyakrabban hallani arról, hogy a világgazdaság ciklikussága miatt belátható időn belül egy újabb világgazdasági válságra kell felkészülni. Mintha ennek az előszelét jeleznék azok a „takarékossági” intézkedések, amelyeket a közelmúltban rendelt el a hazai pénzügyi kormányzat.

Többek között zároltak milliárdokat, amelyeket korábban az önkormányzatoknak különféle fejlesztési célokra ítéltek oda, de olyan véleményeket is hallani, hogy a lakáskasszák egyik napról a másikra történő bedöntése is lényegében ebbe az irányba mutat.

Katona Tamás, egyetemi tanár, havonta készülő gazdasági prognózisában úgy látja, a világgazdaság ez évi kilátásait a korábbinál optimistábban ítélik meg az elemzők. A nyári prognózisokban a tavaly ősziekhez képest valamelyest nőtt, a tavasziakhoz képest gyakorlatilag változatlan maradt az optimizmus, ugyanakkor a legutóbbi, tehát az októberi előrejelzések némileg visszafogottabbá váltak. A Nemzetközi Valutaalap őszi előrejelzése jól tükrözi az általános megközelítést:

a globális gazdaság növekedésének dinamikájában három éve megtört a 2008. évi világgazdasági válság óta tapasztalható lassulás.

Az IMF nyári prognózisa még azt feltételezte, hogy a világgazdaság növekedése a tavalyelőtti 3,2 százalékot, és a tavalyi 3,7 százalékot követően az idén eléri a 3,9 százalékot, és ugyanez a dinamika várható 2019-ben is, októberben azonban az idei és a jövő évi várható dinamikát egyaránt 0,2 százalékponttal mérsékelték.

Az Európai Unióban is megtörni látszik az utóbbi években tapasztalt – nem túl dinamikus – fellendülés. Az egyesített bruttó hazai termék előző két évben regisztrált 1,9 százalékos, illetve 2,7 százalékos emelkedését az idén 2,2 százalékos, míg jövőre 2 százalékos növekedés követheti.

A politikai természetű kockázatok is az év eleje óta alacsonyabb növekedési ütemet valószínűsítenek, különösen a Trump által keltett bizonytalanság, pontosabban az esetlegesen elhatalmasodó kereskedelmi háború következtében.

Makrogazdasággal foglalkozó közgazdászként úgy látja, a magyar gazdaság az utóbbi években, a kormányzati gazdaságpolitika következtében, kritikus helyzetbe került.

Fokozatosan romlik a versenyképességünk, a kilencedik éve regnáló kormány gazdaságpolitikája torzítja a versenyt,

nem teszi lehetővé a vállalkozások egészséges fejlődését, ami a felhasználható uniós források hiányában visszahat a gazdaság bővülési potenciáljára is. A múlt évben már érzékelhető volt a 2014-2020 évek középtávú uniós ciklusában lehívott jelentős források élénkítő hatása, ennek megfelelően a múlt év egészében 4,4 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene.

Elismeri a professzor, hogy az idei évben is folytatódott a dinamikus növekedés: az év egészében a tavalyihoz hasonló ütemű, 4 százalékot valamelyest meghaladó bővülés várható, igaz, bizonyos kockázatokkal. Ez a dinamika több mint 2 százalékponttal meghaladja az Európai Unió, valamint az euró zóna átlagát, ami Kelet-Közép-Európában kiemelkedő növekedésnek számít, térségünkben Lengyelország után a legmagasabb. Ugyanakkor az első féléves bővülés az országgyűlési választások kampányeszközeként erőltetett ütemben lehívott az uniós források, valamint a választásra felpörgetett magas fogyasztásnak az eredménye. A rendelkezésre álló adatok egyértelműen arra utalnak, hogy

a gazdasági növekedés elérte a csúcsát,

a második félévben már némileg csökkent a dinamikája, jövőre pedig legfeljebb 3 százalékot éppen meghaladó növekedésre lehet számítani.

Katona Tamás összevetette az elmúlt hét év adatait, s úgy látja, a környező országok gazdasági teljesítménye összességében a magyarországinál lényegesen gyorsabban növekedett, s ez a lemaradásunkra figyelmeztet. A kelet-közép-európai tagállamok közül érdemben csak Szlovénia és Horvátország növekedési üteme maradt el a magyartól, míg a balti államoké, Lengyelországé, Szlovákiáé és Romániáé lényegesen magasabb volt ebben az időszakban, a cseh, valamint a bolgár GDP index alig maradt el a magyartól. Ebből arra következtet, hogy

gyökeres gazdaságpolitikai fordulat nélkül nincs érdemi esély a felzárkózásra,

félő, hogy a jelenlegi kormányzat az Unió-ellenes politikáját folytatva, a perifériára sodorja az országot, aminek rendkívül negatív társadalmi és gazdasági következményei lehetnek.

A foglalkoztatottság statisztikai mutatói az elmúlt négy évben látványosan javultak, ezen belül harmadik éve az elsődleges hazai munkaerőpiacon is érdemben javultak. A magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unió egyik legalacsonyabb értékét mutatja, igaz, úgy, hogy az európai gyakorlattól merőben eltérve a KSH a közmunkásokat a valós munkaerőpiacon foglalkoztatottak közé sorolja. Szeptember végén a regisztrált munkanélküliek 15,7 százaléka 25 éven aluli fiatal volt, 66,8 százalékuk első munkahelyét kereste, reménytelenül. A munkanélküliek 35,1 százalékának nem volt szakképzettsége, az álláskeresők 42,8 százalékának pedig hiányzott az általános iskolainál magasabb végzettsége.

A munkanélküliek csaknem fele, 45,6 százaléka – az Európai Unióban egyedülálló módon – teljesen ellátatlanul maradt.

Ennek oka a szűkülő szociális gondoskodásban is keresendő, mert nálunk összesen 3 hónapig folyósítják a munkanélküli ellátást, amely minden más tagországban, reálisan figyelembe véve az újra elhelyezkedésig szükséges átlagos időtartamot, legalább 9 hónapig jár az érintetteknek.

A reálkeresetek az utóbbi három évben jelentősen, a közszféra egyes területein kiemelkedő mértékben nőttek. A nemzetgazdaságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete az év első nyolc hónapjában 324 300 forint volt, 11,8 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A versenyszférában 335 500 forint volt az átlagos kereset, 10,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A költségvetési intézményekben – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – 342 300 forintot mutatott a keresetek átlaga, 10,9 százalékkal magasabbat az egy évvel azelőttinél.

A magyar gazdaságot a megelőző három évben folyamatosan deflációhoz közeli belső környezet jellemezte, ez a helyzet azonban a múlt évben fokozatosan megváltozott,

az idén markáns áremelési hullám indult el.

Az élelmiszerek fogyasztói ára szeptemberben az átlagos inflációt 1 százalékponttal meghaladóan, 4,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Például a friss zöldség ára kiugró mértékben, 38,4, a burgonyáé egyharmadot is meghaladóan, 36,5 százalékkal, a száraztésztáé 9,7, a friss hazai és a déligyümölcsé 8,6, a liszté 7,8, a tojásé 10,7 százalékkal lett magasabb.

Katona Tamás figyelemre méltónak tartja, hogy a jövedelmi szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők aránya Magyarországon tartósan az uniós átlag felett van, s ezzel a mutatóval a tagországok utolsó harmadába csúsztunk.

A lakosság jövedelmi helyzetének súlyosbodása, az egyenlőtlenség 2010 óta tapasztalható folyamatos növekedése Magyarországon egész rétegeket hozott nehéz helyzetbe.

Szociális és családtámogatásokra az első kilenc hónapban 483 milliárd forintot költött a központi költségvetés, 2,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A legkritikusabb és a legnagyobb társadalmi kockázat-hordozó a felnövekvő nemzedék, a gyermekek helyzete:

2017-ben a 18 éven aluliak csaknem egyharmada élt a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett családban.

A kisgyermekek helyzete is kritikus: a 6 éven aluliak 30 százaléka volt kitéve ezeknek a kockázatoknak. Az érintett családok számottevő hányada legfeljebb részlegesen tudta igénybe venni a családi adókedvezményt, azaz a kormány kizárólag a középosztályra megalkotott adókedvezménye elérte a kitűzött célt. Ennek ára pedig a többszázezer nélkülöző, ezen belül is több tízezer alul táplált, éhező gyermek, különösen a nagycsaládosok, az egyszülős háztartások körében.