Még hosszú az út Brüsszelbe

0
1168
Forrás: Facebook/EP

Míg a város iskolái és éttermei most már több mint két hónapos lezárás után nyitottak, az Európai Bizottság és a Tanács továbbra is a legtöbb ülést online tartja, a sajtókonferenciák virtuálisak maradnak, és a legtöbb alkalmazott otthonról dolgozik. 

Az Európai Parlament ezen a héten tartja a plenáris ülését. Pénteken az EU állam- és kormányfői ismét csak videokonferencia útján tartanak csúcstalálkozót. Ebből rögtön le lehet vonni a következtetést: még mindig nem biztonságos személyesen találkozni, nagy létszámú tanácskozásokat egy légtérben folytatni. Ennek demonstrálása, hogy a vezetők továbbra se mennek Brüsszelbe.

A EU parlament számos tisztviselője elismeri, hogy eddig nem játszottak jelentős szerepet a döntéshozatalban a koronavírus-válság idején, mert a világjárvány mindenütt rontott a demokratikus intézmények hatékonyságán. A rendkívüli helyzetben a vezetők annak érdekében, hogy az online és a  személyes munka kombinálásán keresztül a Parlament működését megőrizhessék, létrehoztak egy kétsebességű intézményt amelyet nehéz hatékonyan működtetni. A társadalmi távolságtartás fenntartása nehézkessé válik, amikor az európai parlamenti képviselők megvitatják, módosítják és szavaznak az EU gazdasági fellendülési tervéhez kapcsolódó intézkedésekről.

Miközben a Tanács különleges döntéshozatali eljárásokat fogadott el, amelyeket most július 10-ig meghosszabbítottak, és a Bizottság arra számít, hogy köztisztviselők nagy része folytatja a távmunkát annak ellenére, hogy a Parlament nyomást gyakorol a rendes munkamenet folytatására.

Gyakorlati szempontból a „normális munkamenet” még sokáig nem valósítható meg.

„Ideje visszatérnünk a normalitáshoz” – mondta a Politiconak Vangelis Meimarakis, görög EP-képviselő és az Európai Néppárt alelnöke, az EU parlamentjének legnagyobb frakciója nevében.

Hiába bizonyult hatékonynak az online munkavégzés a „fizikai jelenlét, a politikában szükséges és pótolhatatlan.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .