Másfélmilliárd fölött jár a Vidi

0
75

Megháromszorozhatta eddigi bevételét a Mol-Vidi a svéd Malmö kiverésével. Ezzel bekerült a play-off szakasz mezőnyébe, amiért 5 millió euró fix díjat fizet az UEFA. Csaknem ötmilliárd a tétje a következő lépcsőnek, ahol háromszor értékesebb az ellenfél.

A Bajnokok Ligája (BL) következő (negyedik) selejtezőkörébe került a Mol-Vidi FC azzal, hogy kedden este kiverte a svéd FF Malmővel. Ezzel bejutott a play-off szakaszba, ahol már a 32 csapatos csoportkör a tét, amin a görög AEK Athénen kellene átverekedniük magukat a fehérváriaknak (az első meccs mához egy hétre lesz).

A Vidi a keddi mérkőzésig 462 milliót keresett az UEFA-tól, amely a play-off 12-es mezőnyébe kerülésért fix ötmillió eurót (mai árfolyamon 1,615 milliárd forintot) fizet mindegyik csapatnak, amely aztán nem megy tovább. A 32-es csoportkörbe jutás ennek több, mint háromszorosát,

15,25 millió eurót (4,9 milliárd forintot) hozna a Vidi kasszájába.

Ehhez azonban nem csak sokkal jobban jegyzett, hanem lényegesen értékesebbnek elismert csapaton át vezet az út. A német transfermarkt.com szaklap értékelése szerint a Vidi összértéke 13,9 millió euró, nagyjából 4,5 milliárd forint, a görög bajnoké ennek csaknem háromszorosa, 37,3 millió euró (12 milliárd forint).

Ezzel az eredménnyel egyébként már egészen biztosan európai kupa-szereplő a Vidi, mert ha alulmaradna az Athénnal szemben, akkor az Európa Liga (EL) főtáblájára kerül automatikusan. Itt 2,92 millió euró (943 millió forint) a garantált részvételi díj. (Az EL sokkal rosszabbul fizet, a csapatok közt ebben az idényben 510 millió eurót osztanak szét, a BL-ben ennek kevés híján négyszeresét.)

Szerettük volna megtudni, hogy az eddigi bevétel mennyivel dobja meg a Vidi költségvetését, de a klub sajtófőnöke, Gressó Gergely minden felvilágosítás elől elzárkózott pénzügyekben. A 24.hu évi 4,5 milliárd forintra becsüli a csapat kasszájának tartalmát.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..