Május 1-jén az ország az uniós csatlakozást is ünnepli

0
1004

A Demokratikus Koalíció szerint, aki a baloldali ellenzéki pártokra szavazott az áprilisi országgyűlési választáson, az Európára szavazott. A párt XV. kerületi majálisi sajtótájékoztatóján Hajdu László polgármester azt mondta, hogy május 1-én az ország az uniós csatlakozást is ünnepli. Ez a kerület Európára szavazott, tette hozzá.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) korábbi elnöke azt hangsúlyozta, hogy a munka törvénykönyvének és a sztrájktörvénynek a megváltoztatása kiszolgáltatottá tette a munkavállalókat. Szomorúnak nevezte, hogy az uniós csatlakozás évfordulóján arról kell beszélni, hogy

„porig alázták a szociális párbeszédet ebben az országban”.

Azért kell dolgozni, hogy a munkának újra legyen becsülete, hogy a szakszervezeteknek újra legyen joguk tárgyalni, és újra fel kell építeni a szociális párbeszéd intézményrendszerét.

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője azt mondta, hogy az Orbán-rendszerben magukra hagyták a munkásokat. Bejelentette, hogy a DK-val kötött szövetségüket tovább akarják folytatni, többek között az önkormányzati választáson is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .