Erős nemzettudat jellemzi a társadalmat, amelyet a Fidesz következetesen használ ki az etnocentrista politikához. Mindemellett az országhoz kötődés nagyot csökkent, az európai identitás viszont óriásit nőtt 2010 óta, ahogyan a törzsi mentalitás és háborús logika.
A magyar társadalmat erős nemzettudat jellemzi, amely a nyelvhez és a nemzeti jelképekhez való viszonyát tekintve egységesnek mondható, a nagy történelmi traumák mentén ugyanakkor mély törésvonalak alakultak ki – olvasható a Political Capital (PC) több éves kutatásokat és elemzéseket összegző tanulmányában.
A múlt, ahogyan látjuk
A részletes adatokból – noha ezek egy része 2013-as – azt olvashatja ki az érdeklődő, hogy az erős – és a történelmi tényeket olykor meglehetősen „lazán” kezelő – propaganda ellenére
meglepően reálisan látja a társadalom a közeli és távolabbi múltat.
A hat évvel ezelőtt végzett felmérés eredménye a két legsikeresebbnek vélt történelmi időszak egyértelműen a honfoglalás és Hunyadi Mátyás uralkodása. Az utóbbi korokból nem említett örömteli eseményeket a többség. Az Orbán-éra politikájában egyre erőteljesebb szerepet kapó Horthy-korszakot ítélték a legkevésbé sikeresnek. (Mint említettük, ezek 2013-as eredmények, nem tudni, azóta ez változott-e.) A Kádár-éra a listán csak két hellyel végzett előbbre, közvetlenül az 1989-es rendszerváltás mögött. vagyis lehet, hogy a korszak iránti nosztalgia feltételezése némi felülvizsgálatra szorul.
Meglepőnek is nevezhető, hogy
az 1989-2010 közötti időszakot gondolják a legkevésbé kudarcosnak a magyarok.
A rendszerváltás megítélése tehát meglehetősen kettős: sem a sikertörténetek, sem a kudarcok között nincs kiemelt helye.
A nemzeti tragédiák közül egyértelműen a trianoni békeszerződést tartják a legnagyobb traumának: a megkérdezettek kétharmada említette a három legnagyobb nemzeti tragédia között. Az 1956-os forradalom leverése és az azt követő megtorlások említettsége 48 százalék, a zsidóüldözést, deportálásokat, a holokausztot 37 százalék említette.
Országhoz, városhoz kötödés
Érdekes folyamat figyelhető meg az uniós Eurobarometer felmérések idősoros adataiban. A magyarországi eredmények azt mutatják, hogy a magyarok nagy többsége nagyon kötődik az országhoz. A településhez való kötődés szintén erős, de mértéke elmarad a Magyarországgal való kapcsolat szintjétől. A 2004-2019 között lezajlott 15 felmérés mindegyike ezt mutatja.
Az időbeni trendek ugyanakkor azt jelzik, hogy a 2004-2006 között tapasztalt nagyon erős kötődés azóta mérséklődött. Az akkor tapasztalt 70-75 százalékos arány az elmúlt évtizedben tartósan 60 százalék körülire esett vissza. A lakóhely esetében is hasonló a trend, de mértéke lényegesen kisebb. Így mára alig van mérhető különbség abban, hogy a magyarok az országhoz vagy a településükhöz kötődnek-e nagyobb mértékben.
Magyar vagy/és európai?
A legérdekesebbnek a magyar és az európai identitás kapcsán 2010-2019 között bekövetkezett érdemi változás tekinthető. Azt az éves mérések (miként a pár hete publikált 2019-es) is felszínre hozzák, hogy a magyar társadalom bőven többsége ért egyet hazánk uniós tagságával, nagyobb hányadban, mint az EU-átlag. Az identitás mikéntjére vonatkozó válaszok azonban azt mutatják, hogy
szignifikánsan csökkent azok aránya, akik kizárólag magyarnak érzik magukat, európainak nem.
Kilenc éve még a megkérdezettek közel fele mondta ezt magáról, 2019 tavaszán már csak 23 százalékuk. Ezzel párhuzamosan
meredeken emelkedett azoknak aránya, akik elsősorban magyarnak, de európainak is gondolják magukat.
A 2010 májusában mért 47 százalékról idénre 65 százalékra bővült ez a társadalmi csoport. Azaz a magyar identitás mellett egyre hangsúlyosabbá vált az európai identitás. Éppen azokban az években, amelyekben egyre erősödő unióellenes kormányzati retorika záporozik a lakosságra.
A tábor összetartása: „mi vagyunk a nemzet”
A különféle elemzések alapján a PC megerősíti azt az érzetet, hogy a hatalmon lévő Orbán-rezsim politikai stratégiája a konfliktuskeltésre épül: amellett, hogy elmélyíti a régóta meglévő társadalmi-politikai törésvonalakat, újakat is teremt (főként identitáspolitikai eszközökkel). Teszi mindezt úgy, hogy
a relatív többség a Fidesz oldalán álljon, és ezt abszolút többségként mutatja fel.
A rezsim legfőbb, egyre inkább etnonacionalista identitáspolitikai magyarázata szerint a kormányzó Fidesz (és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök) a mindenkori nemzeti érdeket képviseli, sőt, szinte azonos a nemzettel, ebből következően politikai ellenfelei a nemzettel állnak szemben. Ez a kormányoldal örök érvényűnek tekintett „többségének” alapja; a 2019-es önkormányzati választás viszonylagos kudarca után is ehhez az alaptételhez igyekszik visszatérni, hogy saját táborát összetartsa.
A baloldalon mindeddig nem sikerült a Fideszével versenyképes ellentörténetet alkotni. Ez csak hosszú távon alkalmazott, következetes, nem reaktív, hanem a kormánypárti elbeszélés kereteiből kilépő, pozitív nemzetkoncepcióval volna lehetséges; ez azonban egyelőre teljes egészében hiányzik – vonja le a következtetést a PC.
Erősödő törzsi gondolkodás és háborús logika
Választási szempontok is meghatározzák a Fidesz nemzetpolitikáját. A külhoni magyar állampolgárok választójogának megadásában ugyanis a nemzetpolitikai szempontok mellett bizonyosan döntő szerepe volt annak, hogy a Fideszben felmérték, ezzel a lépéssel növelni képesek szavazótáborukat. Mivel a társadalmi és politikai vita ebben is teljes mértékben elmaradt,
a külhoni magyar állampolgárok választójogával és szavazatuk súlyával kapcsolatban is hamar két szélsőségbe hajlottak az álláspontok.
Voltak, akik az új intézmény bevezetésével eleve lefutottnak tekintették a 2014-es választásokat a határon túlról érkező voksok miatt, mások pedig pusztán szimbolikusnak nevezték a kizárólag pártlistára való szavazás lehetőségét, mondván, a választás alapvetően az egyéni kerületekben dől el. A valóság valahol középen húzódik: a határon túli voksoknak csak kivételes esetben lehet döntő hatásuk, igaz, 2014 rögtön ilyen választást hozott. A külhoni szavazatok ekkor épp azt az egy pluszmandátumot hozták a Fidesznek, amely nélkül nem szerezte volna meg újra a kétharmados parlamenti többséget.
A baloldali pártok mindezek következtében politikájukban tovább távolodtak a határon túli magyaroktól, és főként a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő által vezetett Demokratikus Koalíció hívei tekintenek rájuk bűnbakként. Ennek eredményeként pedig
még könnyebbé válik a Fidesz számára a nemzetpolitika kisajátítása.
A nemzeti ügyekben kialakult éles jobb-bal konfliktus hatása is szerepet játszik abban, hogy a társadalomban erősödik egyfajta törzsies politikai gondolkodásmód (tribalizmus). Ez a tekintélyelvűség, az identitásféltés, az antipluralizmus és a fekete-fehér világnézet kombinációja.
A politikai szembenállás háborús felfogása is erős.
A szélsőségesen tribalisták aránya itthon 10 százalék. Jelzésértékű, hogy az ebbe körbe sorolhatók felülreprezentáltak a kormányzati oldalon: 59 százalékuk szavazna a Fideszre. Az ellenzéki pártok közül leginkább a DK szavazóira jellemző ez az attitűd.
Rendszerszintű etnonacionalizmus – nálunk is
Az Orbán-kormány a külpolitikában partnerei lépéseit is etnonacionalista látásmódon keresztül értékeli, ahogy azt például Ukrajna esetében is láthatjuk. Budapest válaszai vagy az ezeket kihasználó harmadik államok befolyásolhatják a határon túli magyarok megítélését a helyiek körében, és
ezzel célponttá teszik őket a helyi szélsőjobboldali csoportok szemében.
Az etnonacionalizmust Oroszország Európa-szerte felhasználja a szomszédok közötti törésvonalak mélyítésére, hogy saját geopolitikai céljait segítse elő. Ukrajnában Moszkva igyekezett konfliktusokat szítani lengyel és ukrán nacionalisták között, például azzal, hogy elrendelte a helyi lengyel kisebbségnek fontos temetők és emlékhelyek megrongálását. A Kreml lengyel szélsőségeseket használt fel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházának felgyújtására is, mire a magyar külügyminiszter az Ukrajnában terjedő „szélsőséges politikai nézetek” kritizálásával reagált. A PC szerint az etnonacionalizmus rendszerszintű veszély Európában.
