A minap éppen az ukránokra rontott kivont karddal, loholva a „hátba támadt” magyar külügyminiszter után és egy húron pendülve a hadrendbe felsorakozott kormánypárti, Simicska- és más sajtóval.
Vegyünk egy alaphelyzetet: a volt Szovjetunió birodalmi jogutódja a kisebbség veszélyeztetettségének jól bevált ürügyén (Hitler, Milošević), felrúgva minden nemzetközi normát, leszakít a szomszédos országból néhány szeletet, majd népszavazást tart stb. Unalomig ismert történet.
Kialakul egy világpolitikai status quo: a Nyugat annyit tehet, hogy szankciókat vezet be Putyin ellen. Egy rakoncátlankodó „nyugati” szövetséges különutas politikába kezd Moszkva irányába (Paks és a többiek).
Ezt meg néhány egzotikus diktátorral való bratyizást elnevezik keleti nyitásnak.
Közben zajlik egy másik folyamat is. A kettős állampolgárság szentté nyilvánítása után megkezdődött a határon túli szavazó bázis kiépítése. Az Orbán-kormány nem smucig, dől a lóvé nemcsak a külhoni stadionokba, hanem hasznosabb dolgokra is, de főleg a klientúraépítésre. Mára ez már olyan helyzetet teremtett, hogy a szlovákiai Híd párt kivételével
nincs külhoni magyar szervezet, amely ne állna vazallusi viszonyban az anyaország kormányával.
És itt jutunk el a magyarországi bal és liberális ellenzék, általánosságban véve helytálló álláspontjához, miszerint azt támogatjuk, amit az ottani (tehát: felvidéki, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai) magyar szervezetek jónak látnak. Ha az Ukrajnában élő magyarok azt mondják, károsan érinti őket az új ukrajnai oktatási reform, akkor mi utcára vonulunk.
És ezzel az ellenzék ismét tett egy jószolgálatot az Orbán-kormánynak:
kéretlen prókátorként bukott meg, akit a Fidesz csak lesajnált.
Pedig lehetett volna ez egy jó nemzetpolitikai húzás – gondolhatták ellenzéki berkekben.
Nem lehetett volna: a külhoni magyar központokból Budapestre irányuló üzenetek a magyar fővárosban születnek meg, tekintettel a már említett vazallusi viszonyra.
Eredetibb ötlettel kellene előállni a nemzetpolitikában is és nem szolgalelkűen követni a politikai ellenfél által gondosan megírt forgatókönyvet.
Így a demokratikus ellenzék semmi mást nem csinál, mint rettegve „a baloldal ráront a nemzetre” átkától, minden alkalmat kihasznál, hogy bizonyítsa magyarságát. Téves csatatéren.
Más lapra tartozik, hogy Ukrajnában születnek olyan törvények, amelyek tényleg hátrányosan érinthetik az ottani kisebbségeket. Mert elsősorban a több milliós orosz kisebbségről van szó. Meg arról, a szintén több millió ukránról, akik nem ukránul, hanem csakis oroszul beszélnek. Ilyen körülmények között egy háborúban levő ország nem mindig válogat az eszközökben.
Az azonban jól kivehető, hogy a már hetek óta tartó ukrán oktatási reform körüli nemzetközi vitában az ukránok már többször is jelezték: hajlandók tárgyalni.
Feltételezhetően nem a magyar ellenzék tüntije miatt.
Szerintem nincs könnyű helyzetben egy ellenzéki párt : Ha a kétségtelenül jogfosztó törvény ellen áll ki, kontráz a kormánynak, és megvádolják, hogy azért tiltakozik a jogfosztás ellen, mert bizonygatni akarja, hogy nem hazaáruló, amint a cikk szerzője is teszi. Az ukrán törvény mellé miért is állna?
Nincs rá semmi oka. Még akár hallgathatna is. Mindkét változat esetén erősítené a Fidesz narratíváját, hogy nem törődik a határon túliakkal. Egyet tehet: kiáll az emberi, így a kisebbségi jogok mellett következetesen, ugyanakkor megpróbál elkülönülni a kormány haszonelvű köpködésétől. Ez egy elég keskeny ösvény, de az egyetlen járható út..
Ugyanakkor nem osztom a cikk írójának Ukrajna iránti kíméletét. Ukrajna egy velejéig korrupt ország, demokrácia, sajtószabadság, az emberi jogok tekintetében semmivel sem jobb a helyzet náluk, mint Oroszországban. Mondhatnám azt is, egyik kutya, másik eb.
A háború nem lehet ürügy az emberi jogok korlátozására, ha a cikk írója így látja, ez Őt minősíti. Mi köze egy kárpátaljai kisdiáknak a Harkov körüli lövöldözéshez? Ne feledjük, minden, Ukrajnával szomszédos uniós ország, Románia, Lengyelország, melynek kisebbsége él ott, kiáll a törvény ellen. Nincs más lehetősége az ellenzéknek, mint kiállni a kisebbségi és emberi jogokért. Ha véletlenül a kormány is azt teszi, akkor is.
Teljesen abszurd kollaborálással vádolni azért az ellenzéket, mert látszólag ugyanúgy reagál egy, a kisebbségi jogokat csorbító törekvésre, mint a regnálók. Az efféle egalizálás visszautasításához viszont a különbséget a megvádoltaknak érthetően/egyértelműen szükséges artikulálniuk, különösképpen hangsúlyozva, hogy a tárgyalás felajánlott lehetőségével élniük kell, mind az érintettek ukrajnai képviseletének, mind a kisebbségek(!) nemzeti kormányainak, mert ez nem valami ‘magyarügy’!