Valótlan indokra hivatkozva tagadta meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), hogy a börtöntelefonálásra vonatkozó, közadatnak számító közbeszerzési dokumentációt és szerződéseket a Magyar Helsinki Bizottság megismerhesse. Bár szó sem volt titkosításról, és ez már az első bírósági tárgyaláson kiderült, mégis másodfokig jutott a per, s a civil jogvédők csak a jogerős ítélet után kaphatták meg a dokumentumokat.
Az ezeket most publikáló Magyar Helsinki Bizottság szerint mindezek visszaigazolják, hogy
a percdíjak és a készülékek javítási költségei aránytalanul nagy terhet rónak az elítéltekre.
Ezzel pedig korlátozzák a rabok kapcsolattartási jogait.
A börtönbe zárt számára rendkívüli jelentősége van a kapcsolattartásnak a külső világgal, írja közleményében a Helsinki Bizottság. Az nem csak reményt és erőt ad a nehézségek elviseléséhez, de lehetőséget biztosít arra is, hogy szabadulása után sikeres lehessen a visszailleszkedés a civil életbe – életben tartott családi, baráti, közösségi támogatás nélkül ugyanis az szinte lehetetlen.
A személyes találkozás havi egyszeri lehetősége mellett a levelezés és különösen a telefonálás biztosítja a kapcsolattartás folyamatosságát. A Magyar Helsinki Bizottság két évtizedes tapasztalatai szerint mindig is sok gond volt a telefonálással, de az utóbbi években megnövekedett a panaszok száma. A fogvatartottak különösen a kirívóan magas percdíjakra panaszkodtak. És valóban,
a legtöbb hívás percenként 93 forintjukba kerül.
Ez különösen azzal összevetve feltűnően drága, hogy a telefonszolgáltatók egymással versengve szállítják le a telefonhívások díjait a „börtöntelefon” percdíjainak töredékére. De jócskán akad probléma a készülékek javítási költségeivel, és azzal is, hogy csak hosszú idő után készülnek el.
A Magyar Helsinki Bizottság szerette volna megismerni a közbeszerzési dokumentációt és azt az adásvétellel vegyes vállalkozói szerződést, amely alapján ezeket a magas percdíjakat meghatározzák. A BVOP azonban titkosításra hivatkozva nem adta ki. A civil jogvédő szervezet kénytelen volt beperelni az országos parancsnokságot. És ugyan már az első fokú tárgyaláson kiderült, hogy nem minősített adat, hanem közadat a dokumentáció és szerződés, így mindenképpen ki kell adni, a BVOP mégis másodfokra is elvitte a pert, és csak a jogerős ítélet után adta ki a kért adatokat a Helsinki Bizottságnak. Ezek valóban elég érdekesek és bizonyosan magyarázatra szorulnak.
A papírokból kiderül, hogy egyetlen érvényes „versenyajánlat” futott be a BVOP-hez, a Magyar Telekom Nyrt. és leánycége, a Mobil Kapcsolat Kft. közös ajánlata. Ami azért is furcsa, mert itt egy
18 ezer fős, „bombabiztos”, évi több száz milliós piacról van szó,
és egy multicégnek különösebb fejlesztést, befektetést mindez nem jelent, a felmerülő költségeket az elítéltek kifizetik. Sőt, úgy tűnik, annál sokkal többet is.
A Helsinki Bizottság szerint felfoghatatlan, a fogvatartottnak miért kell kétszer, háromszor többet fizetnie a telefonálásért, mint a kinti életében. Miért kell a bekerülési ár hatszorosát kifizetni egy pótolható készülékért, kétszeresét a bevizsgálásért, valamint háromszorosát egy órányi javításért? Meghökkentő és a Helsinki Bizottság szerint magyarázatra szorul, hogy egy állami szervezet miért tesz lehetővé extraprofitot a hegemón helyzetű szolgáltatónak. Mindez szükségtelenül akadályozza a fogvatartottak kapcsolattartási jogait, és feszültséget szít a börtönökben.
