Magánvállakozók vagy alkalmazottak a pizzafutárok?

0
1110
Facebook

A jövőben legyenek alkalmazottak, és ne magánvállakozók a pizzafutárok! Ilyen törvényt fogadott el a spanyol parlament minden házhozszállításban dolgozó polgár védelmében. Mind a munkaadók mind a szakszervezetek elégedetlenek.

Mit jelent ez a törvény Európa számára? – teszi fel a kérdést a brüsszeli Politico.

A Lovas törvény, ahogy Spanyolországban nevezik hosszú utat járt be. A munkaügyi miniszter, Yolanda Diaz múlt ősszel kezdett hozzá méghozzá azért, mert a Legfelső Bíróság úgy döntött, hogy egy pizzafutár valójában alkalmazottja volt a cégnek nem pedig szerződéses munkavállalója.

Márciusban hosszas viták után megállapodásra jutottak a munkaadók és a szakszervezetek. Elfogadták, hogy a házhoz szállításban dolgozók éppúgy alkalmazottai a cégnek mint azok, akik a falakon belül dolgoznak.

„Ők most már éppen olyan fizetett alkalmazottak mint mások, és az ennek megfelelő jogok illetik meg őket”

– deklarálta akkor Yolanda Diaz munkaügyi miniszter.

Miért nem elégedettek a szakszervezetek?

Túlságosan puha a törvény – mondja a legnagyobb spanyol szakszervezet, az Union General de Trabajadores és a pizza futárok érdekvédelmi szervezete a Rider X Derechos. Mit kifogásolnak? Azt, hogy a törvény nem azonnal lép életbe hanem három hónap múlva. Ezalatt az idő alatt a cégek vígan leépíthetik a házhoz szállításban dolgozók jórészét.

A Rider X Derechos azt is nehezményezi, hogy a törvény csakis a házhoz szállitásra vonatkozik holott nagyon sokan más szektorokban is szenvednek attól, hogy szerződéssel alkalmazzák őket mint magánvállalkozókat.

Miért nem örülnek a törvénynek a munkaadók?

Arra hivatkoznak, hogy nekik rugalmasan kell alkalmazkodniuk a piachoz, amely a pandémia idején jóval inkább igényli a házhoz szállítást. Az Uber Eats szerint a törvény súlyos csapást jelenthet a pizzafutárok egy csoportjára. Szóvivőjük szerint „többezer olyan pizzafutár van, akik egy digitális alkalmazás keretében dolgoznak, és nem is akarnak alkalmazottak lenni.”

Az éttermek sem örülnek igazán a törvénynek – legalábbis ezt mondja az Uber Eats, mert szerintük egyre több pizzafutárt alkalmaznak, de szerződéses magánvállakozóként, mert csak így éri meg nekik.

A 30 ezer házhoz szállító 75%-a elveszítheti a megélhetését – figyelmeztet egy iparági felmérés. Az éttermek pedig 250 millió eurót veszíthetnek hiszen másképp kell fizetniük az alkalmazottakat mint a magánvállalkozó pizzafutárokat.

Mit jelent mindez az EU számára?

Brüsszelben árgus szemekkel figyelik a spanyol törvényt, mert valami hasonlóra gondolnak az egész unióban. A brüsszeli bizottság ezzel kapcsolatos javaslata még ebben az évben megvitatásra kerülhet.

Az európai szakszervezeti szövetség – European Trade Union Confederation – szerint mindenütt követni kellene a spanyol példát. Ugyanez a véleménye Leila Chaibi francia képviselő asszonynak az Európai Parlamentben, ahol gyakran felszólal a pizzafutárok érdekében.

Az Uber szerint nem a spanyol hanem a brit megoldás a célravezető. Nagy Britanniában worker-nek munkásnak minősítették a pizzafutárokat. Ez olyan munkavállalói kategória, amely nem azonos az alkalmazotti státusszal, de kötelezővé teszi a munkaadók számára, hogy évente szabadságot biztosítson a dolgozóknak és főként, hogy bejelentse őket a nyugdíj alapnak.

Margrethe Venstager, az EU digitális biztosa nem osztja a lelkesedést a brit megoldás iránt:

„a tapasztalataim szerint a viták igen komplexekké válnak akkor, ha egy új kategóriát akarunk bevezetni.”

Yolanda Diaz spanyol és Andrea Orlando olasz munkaügyi miniszter közös cikket írt a brüsszeli Politicoban, melyben támogatják az EU elképzeléseit e téren. Ugyanakkor kifejtették, hogy hiba lenne, „ha a pandémia utáni újrakezdés során a cégek előnyben részesítenék a magánvállakozói szerződéseket, és az ezzel járó rossz munkakörülményeket a pizzafutárok számára.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .