Lesz-e globális adó a multik ellen?

0
1295
Pinterest

Ezen elmélkedik a párizsi Le Monde annak kapcsán, hogy az amerikaiak minden különösebb magyarázat nélkül leállították az erről szóló tárgyalásokat noha ezt mindenkinek megígérték. Az OECD összes tagállama elfogadta, hogy legyen globális adója a nagy informatikai cégeknek, elsősorban a Google-nak, az Amazonnak, a Facebook-nak és az Apple-nek.

Trump kontra Macron

Ez francia – amerikai vitaként kezdődött meg amikor Macron elnök megunta az uniós vitákat és 3%-os adót vetett ki a négy nagy informatikai óriásra. Trump felháborodott, és rögtön megtorlással fenyegetőzött. Aztán jött a G20 csúcsértekezlet Biarritzban, ahol Trump pompás bor küldeményt kapott az idegeskedő francia szőlős gazdáktól. Talán ennek hatására született meg a kompromisszum: a következő G20-ra globális GAFA adó készül. Addig a franciák visszavonják a maguk 3%-os adóját, Trump pedig nem bünteti a francia gazdákat.

Az OECD mindenkivel elfogadtatta az ötletet

A Párizsban működő szervezet minden tagállama elfogadta a globális adózás ötletét. Annál is inkább, mert ebből minden tagállam profitálna. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a szóban forgó multik kimentik a maguk profitját adóparadicsomokba – legyen az Luxemburg vagy a Brit Virgin szigetek. Miközben a nemzetállamok alig kapnak valamit. Nem véletlen persze, hogy Macron elnök ásta ki a csatabárdot hiszen a francia költségvetés hiánya évek óta magasabb mint az eurozóna által megkövetelt három százalék. Vagyis Macronnak sürgősen pénzt kell szereznie.

Trump ismét megszegte az ígéretét

Az újrakezdett kereskedelmi háború Európa ellen jellegzetes fogása az USA elnökének. Trump az Egyesült Államok tíz legfontosabb kereskedelmi partnerei közül kilenccel összeveszett – állapította meg a CNN szakértője.

Az America First politika jegyében hadakozik az amerikai elnök, aki a hazai választási kampányban meg akarja mutatni: legény a gáton!

Az egyetlen kivétel a 10 fő partner közül Nagy Britannia, melyet viszont a Trump mögött álló befektetők lábon fel akarnak vásárolni – és ezt nem is nagyon titkolják. A legnagyobb tétel az NHS, a brit közegészségügyi rendszer lenne. Ezért követeli azt az ellenzék vezére, Jeremy Corbyn, hogy csak úgy folytassák a kereskedelmi tárgyalásokat, hogy az NHS -t kiveszik a csomagból! Jellemző a brit közhangulatra, hogy minden politikus igyekszik elkerülni Trump barátságát a nyilvánosság előtt holott az amerikai elnök gyakran hangsúlyozza: ő bizony Boris Johnson győzelmét várja, mert az teljes mértékben megnyitná a brit piacot az eddig védett terülteken is az amerikai tőke előtt.

Mivel magyarázható Trump legújabb pálfordulása?

A párizsi Le Monde szerint egyelőre nincsen magyarázat, de a Business Insider portál nemrég megírta: a Facebook ura, Mark Zuckerberg októberben Trump vendége volt a Fehér Házban!
A titkos ebédről egyik fél sem mondott semmit, de az kiderült: az amerikai választási kampány során a Facebook nem fogja kiszűrni a politikusok hazug hirdetéseit. Ezt Mark Zuckerberg a szólásszabadság védelmeként állítja be miközben tudja: az álhírek /fake news/ nagy szerepet játszottak Trump 2016-os választási sikerében.

Nem kétséges, hogy az elnök kampány csapata most sem fukarkodik majd a nem épp ortodox megoldásokkal.

Ezt kapta tehát Trump a titkos ebéden a Fehér Házban, de mit adott érte cserébe? Egyáltalán nem kizárt, hogy épp a globális GAFA adó lett az áldozata a titkos ebédnek a Fehér Házban. Mind Donald Trump mind Mark Zuckerberg kőkemény milliárdos üzletember, akiket nem a szavak hanem a pénz érdekel. Trumpnak mindennél fontosabb a jövő évi választási győzelem, melyhez szükséges a Facebook jóindulata. Ami pedig nincs ingyen…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .