Lassú kivéreztetés: a lakástakarékoknak lőttek

0
1276

Áder János máris jóváhagyta a lakástakarékok lassú kivéreztetését. Mintegy 800 milliárdos állomány, másfélmillió szerződés, a kispénzűekre és az öngondoskodásra mért újabb csapás. Az ok többesélyes.

Nem sokat gondolkodott Áder János: hat-hét órával a megszavazás után már meg is jelent a Magyar Közlönyben a lakástakarék-pénztárak (ltp) lassú kivéreztetésének törvénye. A javaslatot kedden délelőtt nyújtotta be Bánki Erik (Fidesz), szerdán délelőtt már meg is tárgyalta, majd ugyanazzal a lendülettel megszavazta a kormánytöbbség.

Az okot mindenki kutatja, abban nincs vita, hogy a felhozott érvek gyenge lábakon állnak. Amit Bánki írt a javaslatban, azt kevesen veszik komolyan: a szaunákra-úszómedencékre elköltött megtakarítások,

a költségvetésnek esetleg nem előnyös feltételek módosítással orvosolhatók lettek volna,

a 22 éve létező rendszert ezzel szemben egy szemvillanás alatt de facto eltörölték a színről.

Pontosabban fokozatosan fog megszűnni a négy pénztár, a törvény értelmében a fennálló szerződésekre még igénybe vehető a befizetések 30 százalékos, de évente maximum 72 ezer forint állami támogatása. Se új szerződés, se a legfeljebb tíz év futamidő meghosszabbítása nem lehetséges. Enélkül a ltp-rendszer lényege vész el.

- Hirdetés -

A terv bejelentésére pánikszerű sorok alakultak ki a fiókokban, az utolsó napon valószínűleg ezresével kötötték meg az új szerződéseket. Családtagok akár összefogva is igénybe vehették a ltp-szolgáltatást. A nagyjából másfélmillió szerződés mögött 800 milliárdos betét- és 385 milliárdos hitelállomány (utóbbi a KSH napokban kelt jelentése alapján a 3140 milliárdos lakáshitelösszeg 12 százaléka).

Azt is felrótta Bánki (?), hogy kevés új lakás épült a ltp-összegekből. Ez minden bizonnyal igaz, de a legfeljebb havi 20 ezres befizetésből nem is lehet akkora pénzt összehozni, ami számottevő tőkét eredményezne.

Ez a konstrukció a kispénzűek kedvenc megtakarításává vált,

elsősorban a lakásfelújítások révén (amellett, hogy vásárláskor az önrészbe is beforgathatóvá vált). A beszántás vezérgondolatával szembeni fontos érv, hogy ez a – folyamatosan kifutó pénz – felújítással

éppúgy növeli a bruttó hazai terméket,

mint az új lakások építése, amibe a kormány be akarja csatornázni a felszabaduló pénzt.

A bankszövetség arról ír, hogy a lakástakarék-pénztári rendszeren keresztül eddig több, mint 3,7 millió lakás előtakarékossági szerződést kötöttek, jelentősen hozzájárulva az új otthonok teremtéséhez, csakúgy, mint a hasonlóan alapvető szükségletet kielégítő lakásfelújításokhoz. A lakástakarékok által a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2 ezer milliárd forintra rúg. Ebből körülbelül 1 milló család valósíthatta meg lakáscéljait (2,5 fős átlagos háztartással számolva, és figyelembe véve, hogy egy családon belül 1,5 szerződés van).

A Portfolio hívta fel a figyelmet arra, hogy a ltp jelentősen segített az elmúlt években Magyarország azon kötelezettségének teljesítésében, hogy 2020-ra

csökkentse a végső energiafelhasználást,

így a rendszer támogatásának azonnali megvonása még nehezebbé teszi az ország céljának teljesítését.

A szegények eme pénztől megvonása csak ráerősít arra a kormányzati szándékra, hogy a tehetősek részesüljenek az otthonszerzéshez adott segítségből. Az ltp-k beszántásának egyik lehetséges magyarázata az, hogy

színtisztán ideológiai szándék áll a háttérben,

a CSOK-kal gyerekvállalással „gyarapodik a nemzet”, az ltp-kkel viszont nem. Ezért az előbbibe szívlapáttal önti a pénzt a kormány, ahogyan az a Magyar Nemzeti Bank augusztusi jelentéséből is kiderül: a CSOK keretében 2016 eleje óta összesen 195 milliárd forint értékben kötöttek támogatási szerződéseket – 62 ezer darabot –, amely volumen kétharmadát új lakás építése vagy vásárlása, egyharmadát pedig használt lakás vásárlása céljából vettek igénybe a háztartások.

A másik magyarázat a viharos kivégzésre az, hogy

ezzel akarják a „lakáslottó” felé terelni a kisebb pénzűeket.

A tavaly (a letelepedési kötvényhez hasonlóan) Rogán Antal ötleteként feljegyzett Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) keretében a tagok közösségekbe szerveződve, közösségi megelőlegezéssel a maximum 180 havi futamidő vége előtt vásárolhatnak új építésű lakást a 3 havonta sorra kerülő kiválasztás (sorsolás és licit) alapján. A szerződések szabadon választható értéke 10 és 40 millió forint között lehet; 15 millió forintos szerződéses konstrukció esetén legfeljebb 4,5 millió forintos állami támogatást vehető fel.

A NOK eddig nem egyáltalán nem tudott rést ütni a takarékpénztári módozat falán,

idáig alig kéttucat család részesült lakásban a Central NOK ZRT. 180 fős csoportján belül. (Ez a forma nagyon emlékeztet a fogyasztói csoportokra, amelyeket sorozatos visszaélései miatt végül 2014-ben ugyanez a parlamenti többség betiltott. Ennek oka az volt, hogy az áruhoz jutás idejét a szerencse határozza meg a sorsolás folytán, továbbá a többi tag előtörlesztése, mely szintén nem számítható ki előre. Így előfordulhat, hogy egy szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező tag csak a futamidő végén, akár 5-15 év alatt sem jut hozzá a kívánt termékhez.)

Az ltp-vel több kedvezményezett megjelölésével akár többször is igénybe vehető a támogatás, akár havi 100 ezer forintot is megéri megtakarítani 10 év alatt. A lakástakarék több, mint 3,2 millió forintot rávert a NOK-ra: 16,4, millióval szemben 13,1 millió az előnye a Portfolio számítása szerint.

A mostani döntés alighanem legsúlyosabb következménye, hogy

újabb csapás az öngondoskodásra,

amelyre az első ütést a magánnyugdíj-pénztárak 2010 végi, ugyancsak rapid beszántása mérte. Akkor közel 3 ezermilliárd forintot „védett meg” a kormány.

Erre a szempontra hívta fel a figyelmet bankszövetség állásfoglalása, amelyben azt írják, hogy „a felelős gazdálkodás fontos sarokköve a megtakarítás. Senki által nem vitatott tény, hogy ha sikeres gazdaságot és fenntartható fejlődést akarunk, akkor erősítenünk kell a megtakarítási hajlandóságot és képességet”.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .