Lars von Trier cégtársa ellen is zaklatás miatt indul eljárás

0
670

Segítséget kért a dán munkavédelmi hatóságtól a Zentropa filmvállalat egy hivatalos vizsgálathoz, miután kiderült, hogy a cég társalapítója több alkalmazottját is szexuálisan zaklatta. A céget a megvádolt Peter Aalbaek Jensen Lars von Trierrel közösen alapította.

Aalbaek Jensen tavaly mondott le vezető beosztásáról, jelenleg már csupán a cég alkalmazottja. A cég szerdán jelentette be, hogy miután „súlyos vádak merültek fel” Aalbaek Jensen ellen, belső vizsgálatot rendelt el, és a dán munkaügyi hatóság segítségét kérte, hogy adjon szakmai értékelést a vállalatnál tapasztalható munkakörülményekről.

Összesen 9 volt alkalmazott jelentkezett azzal, hogy a férfi molesztálta őket.

Többek között tapogatta a fiatal nőket, erotikus hangokat adott ki mögöttük állva, miközben telefonáltak, perverz játékokat játszatott velük, a vállalat gyakornokait pedig saját farmján dolgoztatta.

A Zentropa a partnereinek küldött levelében arról írt, hogy a belső vizsgálat előtt nem voltak tudatában annak, hogy a cégnél kialakult munkakörülmények jogsértőek lehettek. Szerintük most vált világossá, hogy nem volt megfelelő a kialakult munkahelyi kultúra, és ezen változtatni kell. A belső vizsgálat eredménye november 20-ra várható.

Peter Aalbaek Jensen
Forrás: Wikimedia Commons

Aalbaek Jensen a Politikennek azt mondta: nem emlékszik az esetekre, de „valószínűleg megtörténtek”. Szerinte senkit nem akart megalázni, egyszerűen csak „szereti feszegetni” a határokat.

„Mindannyian bűnösök vagyunk”

– mondta, és nem kér bocsánatot.

Lars von Trierrel kapcsolatban egyelőre nem merültek fel zaklatási vádak, legalábbis a cégnél – korábban ugyanakkor Björk azzal vádolta meg, hogy zaklatta a Táncos a sötétben című film forgatásán.

A filmiparban egyre nagyobb botránnyá dagadó szexuális zaklatási ügyekről többek között ebben, ebben és ebben a cikkünkben bővebben is olvashat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .