Lapszem – 2017. október 7.

0
115

Ma van Amália névnapja és ma ünnepli születésnapját Halász Judit, Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, illetve Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Magyar Nemzet

Az újság hétvégi számában Juhász Péterrel, az Együtt elnökével, A mutyikat bolygatja az Együtt címmel közöl interjút

– Mi az oka annak, hogy ezek az ügyek (korrupciós) nem mozgatják meg az embereket? A Fidesz magasan vezeti a népszerűségi listát, miközben az eseteket feltáró és bemutató Együtt vagy LMP néhány százalékon áll.

– Telítetté váltak az emberek. Rengeteg, a Fideszhez köthető korrupciós ügy van; amihez csak nyúlunk, ott találunk ilyen eseteket. A költségvetési források elköltése során nem nagyon tudnék olyan pénzt mondani, amiből ne nyúlnának le valamennyit. Sokan mondták már, hogy a Fidesz politikájának fő eleme a korrupció maga. Ez nyilván így van. Nem gondolom, hogy ez az embereket ne foglalkoztatná vagy ne lenne elegük belőle, hiszen valamiért mégiscsak többen vannak, akik kormányváltást akarnak. De nyilván a korrupció sok helyen áttételesen jelenik meg, például úgy, hogy nincs vécépapír a kórházban, nincs gyógyszer, vagy hónapokat kell várni egy vizsgálatra, mert ezekre már nem jut forrás. És ebből elegük van az embereknek. Ez mind csak egy-egy csepp a pohárban, de azt ma még nem tudjuk, melyik lesz az utolsó csepp. Az embereket ma a Fidesz úgy próbálja meg elterelni ettől, hogy gyűlöletet szít. De abban nincs perspektíva, hogy utáljunk még jobban másokat.

Népszava

Lendvai Ildikó írja Kampányvécé, kampánylevél című véleménycikkében:

Sajnálnám, ha túl hamar likvidálnának, és kimaradnék az eseménydúsnak ígérkező kampányból. Ennek szemlélése feléleszti kornyadozó ellenzéki önbizalmamat. Senki nem biztos annyira a gyengélkedő demokratikus ellenzék talpra állásában, mint a kormány. Különben miért fecsérelne ennyi pénzt, energiát, agyafúrt tervet a velük való harcra? Csak e héten két új akcióval is megörvendeztetett. Először megkaptam az említett kampánylevelet, aztán lelkesítő tudósítást olvastam a kampányvécékről. Pontosabban iskolai vécék kampány-avatásáról. Ugyan a kormánynak nem sok köze van a Domestos dicséretes kezdeményezéséhez, amelynek keretében más cégekkel összefogva újítanak fel egy-egy lekoszlott iskolai mosdót. Legutóbb mégis két államtitkár tisztelte meg jelenlétével az avatást, és biztosították a projektet a kormány szakmai támogatásáról. Látom a jövőt. Előbb-utóbb kineveznek egy klozetügyi államtitkárt a humántárcánál, általában így biztosítják a szakmaiságot. Sajnos, a kormánysajtó nem ismerte fel az idők szavát, és tavaly, amikor az ellenzéki vezetésű Zugló egy iskolája kapott új mosdókat, a 888 még holtra gúnyolódta magát „Karácsony Gergelyék budiavatóján”. Na de ez most egész más, itt államtitkárok vágták át a vécéajtóban a nemzeti színű szalagot, egy megilletődött kisiskolás tartotta a bársonypárnát az ollóval. Hiányoltam, hogy szemben egy korábbi avatással, itt nem volt torta. Pedig – láttam a képét – azon a tortán művészi marcipánszobrocskák voltak, az egyik sorban három marcipán piszoár, a másikban négy vécékagyló fedéllel, korszerű ismereteket nyújtva a tanuló ifjúságnak a női népesség nagyobb arányáról.

Magyar Idők

Soros hálójában vergődik Európa – az uniós bürokraták veszélybe sodorják Schengent

A kormányfő szerint a brüsszeli vezetés miatt megszűnhet a szabad utazást lehetővé tevő schengeni rendszer, mert az EU-bürokraták a külső határvédelem helyett a belső határok ellenőrzésének szigorítását támogatják. Az Európai Unió tervei szerint akár három éven keresztül is lehetővé tennék a tagállamoknak a szigorú ellenőrzést. Az Európai Tanács ajánlásait az Európai Bizottság elemzéseire alapozta, amely a migránsok beáramlását nevezi meg a szigorúbb beléptetést szükségessé tevő tényezők egyikeként.

A nyílt társadalmat, a szervezett bevándorlást propagáló és támogató Soros György egyébként gazdasági lehetőséget is lát a migrációban. Mint egy cikkben kifejtette, félmilliárd dollárt fordít a migránsokat kiszolgáló, őket alkalmazó vagy általuk alapított társaságok támogatására, a profi tot pedig a politikai befolyásolással is foglalkozó Nyílt Társadalom Alapítványokhálózatra akarja fordítani.

Közben kiderült a Soros által is támogatott Helsinki Bizottság egyik tagjáról, hogy a 2015-ös algyői fogolyzendülés kapcsán hozott ítélet szerint döntő szerepe volt a migránsok lázadásában.

Magyar Hírlap

„Ezek a fiúk még késsel-villával enni sem tudnak” – ezzel a címmel közöl interjút az újság Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével:

Kövér László: A demokrácia és a jólét, társulva a totalitárius liberalizmussal, aláástaa nyugati társadalmak természetes védekező mechanizmusát

Vona Gáborék gátlástalanok, a pénzért és a hatalomért bármire képesek, közben már abban a sok ostobaságban sem hisznek, amit korábban hirdettek.

Az ellenzék gyengeségének számos oka van, a megosztottságon és a hiteles személyiségek hiányán túl például az is, hogy a kormány alapvetően jól teszi a dolgát – erről is beszélt a lapunknak adott interjúban Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Elmondta, bár korántsem elégedetlen azzal, amit mostanáig el tudtak érni, azért „szükségünk lenne további egy, vagy akár még egy ciklusra, hogy a hazánk sorsát hosszú távon meghatározó, az ország morális és gazdasági rendbetételét követően elindított intézkedéseket, illetve programokat megerősítsük”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..