Lapszem – 2017. november 20.

0
1054

Ma a Jolánok ünneplik a névnapjukat. Ami az időjárást illeti: többnyire felhős lesz az ég, főleg estétől eső, a hegyekben havas eső, hó is lehet, délután 4 és 9 fok között várható a hőmérséklet, éjszaka jöhetnek a mínuszok.

 

Népszava: Akad egy kis gond Pakson

A szakmai érveket figyelmen kívül hagyja, és nem veszi komolyan az Orbán-kormány a bővítés során a reaktorok temperálásának kérdését – írja a Népszava.  Nyaranta, a Duna egyre gyakoribb tartósan alacsony vízállása idején a meglévő négy reaktorblokk teljesítményét is rendszeresen csökkenteni kell, ezért a régi és új blokkok együttes működtetése esetén a hűtést nem a Duna vizével, hanem úgynevezett hűtőtornyokkal kell megoldani. Az Orbán-kormány azonban a szakmai javaslatok ellenére elvetette azt a 400-500 milliárdba kerülő megoldást, és friss vizes hűtést akar, úgy, hogy kibővíti a Duna vizét az erőműbe szállító csatornát. Ez a megoldás azonban súlyos problémákat vet fel, még a környezeti hatástanulmány szerint is gondok lesznek a hűtéssel. Szükség lenne egy alternatív hűtésre, kiegészítő megoldásra a régi és az új blokkok együttes működésekor alacsony vízállás idején. Ilyen póthűtéssel azonban a beruházási terv nem számol.

Magyar Nemzet: Ingyen dolgoztatta a diákokat a fideszes polgármester

Saját éttermeiben ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe belépett polgármestere, aki húsz éven át az iskola igazgatója is volt – tudta meg a Magyar Nemzet. A tanulók hivatalosan szakmai gyakorlaton vettek részt, panaszaik szerint olykor a maximális 7-8 óránál is tovább tartott a munka, de előfordult, hogy a polgármester cégének rendezvényeire irányították őket gyakorlat címén. Az egyébként kiváló vendéglátós hírében álló Bóta József szerint viszont renitens tanulók bosszújáról, valótlan állításairól van szó. Ugyanakkor a lapnak név nélkül nyilatkozó tanárok, diákok és szakemberek, illetve dokumentumok szerint a tanulók valóban élesben sajátították el mesterségüket, munkájukból pedig a vendéglátós-iskolaigazgató-polgármester üzletei profitáltak.

Magyar Idők: Antiszemita bélyeg: Ez már rajta maradhat a Jobbikon

Ismét előkerült egy régi hangfelvétel, amelyen jobbikos politikusok zsidókon viccelődnek. A Mandiner.hu által megtalált felvételen Magvasi Ádám, az Alfahír főszerkesztője és Toroczkai László, a Jobbik alelnöke beszélget a Szent Korona Rádió adásában, ahol Toroczkai a közösségi oldalakra a zsidó Facebook kifejezést használja, Magvasi pedig azon élcelődik, hogy a nemzeti radikalizmusból csak „golyóval” lehet kilépni. A beszélgetés végén Balsai András, visszatérve Toroczkai szavaira, úgy fogalmazott: „Bocs, de hogyha Laci egy pillanatra említette ezt a zsidó Facebookot. Eszembe jutott, hogy hogy neveznék tényleg a zsidók. Ez a Nosebook lenne szerintem.” Az antiszemitizmus bélyegétől szabadulni képtelen Jobbik elnöke – írja a Magyar Idők – nem volt hajlandó kommentálni az újabb botrányt, a párt illetékesei pedig nem válaszoltak lapunk kérdésére: terveznek-e idén is hanukai üdvözletet küldeni a magyar zsidó szervezeteknek, illetve állítanak-e idén keresztet a közterületeken, ellenpontozandó a hanukai gyertyákat – írja a kormánypárti Magyar Idők.

Magyar Hírlap: Közös erővel a keleti nyitásért

Kínai szemmel Magyarország túl kicsi, Közép-Európa viszont túl széttagolt; ezért a visegrádi országoknak kell a mag szerepét betölteniük a térségben Tóth Gábor, a friss gondolatokkal előlépő Európa Kapuja V4–Kína Egyesület elnöke szerint. Ehhez meg kell jelennünk a kínaiak fejében, elsőként akár a jó minőségű élelmiszereket előállító térségként, hogy erre alapozva csábíthassuk ide a kínai tőkét, amely aztán soha nem látott sebességre pörgetheti térségünk gazdasági motorját – sorolta Tóth, akinek egyesülete, amely e tekintetben egyedülálló, éppen e vízió megvalósulásában segédkezne. A lap Tóth Gáborral készített interjúban a többi között azt mondja, hogy Kína pragmatikus, nem szól bele a vele üzletelő országok döntéseibe, értékrendjébe, mint ahogy az EU teszi. „Emellett ki kell mondanunk, hogy a klasszikus Európa, a keresztény nemzetállamok földje Nyugaton már nem létezik – és különben sem egyenlő az Európai Unióval, bár sokan szeretik összemosni a két fogalmat.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .