Lapszem – 2017. augusztus 28.

0
733

Ma az Ágostonok ünneplik a névnapjukat. Mi is gratulálunk nekik! Egyben átnyújtjuk ma reggeli lapszemlénket.

Népszava – Haverok, buli, hivatal

A kedélyeket az elmúlt napokban két ügy különösen is borzolta: az egyik az, hogy kiderült, a Fidesznek megvan a magyarországi nyugdíjasok elérhetőségének a listája, a másik pedig egy megyei kormányhivatal egyik korábbi, menetközben kiábrándult vezető munkatársának a nyilatkozata arról, hogyan működik az Orbán-kormány idején a közigazgatás. A kettő persze összeér, hiszen Varga Zsolt arról is beszélt, hogy volt olyan, amikor egy megyei kormányhivatalban valaki egyszerűen kinyomtatta a nyugdíjasok telefonszámait tartalmazó listákat és átadta a párt aktivistáinak. A Népszava e két ügy apropóján közöl cikket a helyzetről, megszólaltatva több szakértőt is, köztük Kajdi József közigazgatási szakértőt, a MoMa alelnökét. A kép még annál is lehangolóbb, mint az ember gondolná.

Magyar Nemzet: Imázsépítés dzsúdóval?

Vlagyimir Putyin orosz elnök mai magyarországi villámlátogatása előtt a Magyar Nemzet már a címben is sokatmondó cikket közöl. „Imázsépítés dzsúdóval? A küzdősport filozófiája Putyin gondolkodását is áthatja”. Ahogy ezt több nyilatkozatában, a cselgáncsról szóló könyvében és oktatófilmjein is megfogalmazta, a dzsúdó nemcsak a testet, hanem a gondolkodást is karbantartja. Megnöveli a belső erőt, fejleszti a reakcióképességet, segít kézben tartani önmagunk, látni az ellenfél gyengéit és erősségeit, megérezni a pillanatban rejlő lehetőséget, és a folyamatos önvizsgálat és a siker felé lök – idézi a Magyar Nemzet cikke, amely persze a politikai vetületre is kitér, mint írja: az orosz elnök 2008 óta a Nemzetközi Cselgáncsszövetségben (IJF) IJF tiszteletbeli elnöke – a tiszteletbeli alelnök pedig Csányi Sándor.

Putyin persze már megkapta azt a bizonyos, csak a sportág legnagyobb legendáinak kijáró nyolcadik dant.

Magyar Idők: Saját holdudvara sem kíváncsi Botkára

Ezzel a címmel jelent meg a kormányközeli napilap összefoglalója Botka László szombati szegedi értelmiségi találkozójáról. A cikkben részleteket közöl a Botka által meghirdetett programról is, de elsősorban azzal foglalkozik, hogy mennyien maradtak távol Botka hívása ellenére, illetve, hogy nem engedték be a kormányközeli sajtót magára – az egyébként zártnak is meghirdetett – eseményre. A legnagyobb teret annak szenteli a cikk, hogy Karácsony Gergely hogyan, miért sorakozott fel Botka mögé, a többi között azzal vádolva meg a Párbeszéd elnökét (igaz, ezt egy politológus szájába adva) Zugló polgármesterét, hogy „Karácsony Gergely oda fordult, ahol legalább listás mandátumot remélhet.”

Magyar Hírlap: interjú Szijjártó Péterrel

„Olyan külpolitikát folytatok, ami csak a magyar érdekeket tartja szem előtt” – címmel hozta le a külgazdasági és külügyminiszterrel készített interjút a lap. Beszélt arról is, hogy vannak bevándorláspárti kormányok, ezekkel a kibékíthetetlen ellentét a következő időszakban is meg fog maradni, mert Magyarország nem hátrál meg. Bukott baloldali politikusok példája igazolja, nem érdemes Magyarország vegzálásával kampányolni – emlékeztetett Szijjártó. Gajus Scheltema holland nagykövet nagy port kavaró nyilatkozatán túl arról is beszélt a lapnak, mire számíthatunk a washingtoni külpolitikától, és miért figyelmeztetés egész Közép-Európa számára a macedón helyzet.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .