Nem tudom, én biztosan nem ezt javasolnám annak, akinek ennyi szabadon felhasználható pénze van. ( A Kósa Lajosra bízott mintegy ezerháromszáz milliárd forintról van szó, amelyről a Független hírügynökség is írt.) És szerintem egy vagyonkezelésben is bizonyára járatos ügyvéd se ezt tenné. Kósa személyétől függetlenül.
Az egész – ha tényleg így történt – orbitális (adó-)csalásgyanús voltát ehelyütt nem részletezem, megteszik ezt a megnyilatkozó politikusok. Pusztán arra próbálom rávezetni a nagyérdeműt, mennyire életszerű a sztori. Különösen az a magyarázat, amivel mindenki Lalija megtoldotta a hvg.hu-nak és az atv.hu-nak.
Nevezetesen hogy – amellett persze, hogy „ez egy igazi szélhámosság, kamutörténet, soha senkinek nem vettem semmilyen állampapírt, és soha senkitől semmilyen ilyen pénzt nem fogadtam el” -, tessenek megkapaszkodni, „egy munkatársamnak az ismerőse jelentkezett, hogy van egy hölgy, aki hihetetlen összeget örökölt Németországból, és hogy mit csináljon vele, mondta, hogy tegye magyar állampapírba, meg hozza Magyarországra és fektesse be. De semmi közöm hozzá!”
„Ez a történet úgy néz ki, hogy sokkal korábban megkeresett ez a hölgy az ügyvédjével, hogy ő egy ilyen óriási örökségnek a birtokába jutott. Én mindig mondtam, ha valóban jut, akkor tegye ezt magyar állampapírba, és valósítson meg Magyarország számára jó beruházásokat, főleg Kelet-Magyarországon.”
Tehát van valaki, aki örököl (!) Némethonban 4,3 milliárd eurót, és az illető ezzel mindjárt egy magyar ügyvédhez, illetve egy politikus munkatársának ismerőséhez rohan, mert fogalma sincs, mit tegyen ekkora gigantikus összeggel.
Nem egy privátbankba sétál be, olyan pénzintézeti részlegbe, ahol ennek ezredrészéért személyi bankárt adnak neki, aki állandóan rendelkezésére áll, olyan befektetési portfóliót állít össze, amiből a legtöbb hozható ki (akár 15-20 százalékos éves hozam), olyan összetételben, ahogyan az ügyfélnek tetszik. És nincs egyetlen tanácsadó se a környéken, aki efelé terelné, a magyar ügyvéd se ezt ajánlja neki. Hanem hogy tegye magyar állampapírba, aminek hozama néhány százalék évente.
És ekkor abból indultunk ki, hogy az örökség (?) gazdájának semmi üzleti érzéke nincs, nem akar bajlódni akkora összeggel, amely még Németországban is fehér holló ritkaságú (t. i. nem gyárat, kereskedelmi láncot satöbbi, hanem kápét hagyott hátra az elhunyt).
Megpróbáltam röhögés nélkül leírni mindezt.
