Korrupció Ukrajnában: az új hadügyminiszternek miből van villája Mallorcán?

0
677
Telegram

Seymour Hersh Pulitzer díjas, jó CIA kapcsolatokkal rendelkező amerikai újságíró szerint Ukrajna új hadügyminisztere semmivel sem kevésbé korrupt mint az elődje volt. Olekszij Reznyikovot Zelenszkij elnök közvetlenül azelőtt váltotta le, hogy Kijevbe érkezett volna Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

Korábban a CIA igazgatója, William Burns egy 35 nevet tartalmazó listát adott át Ukrajna elnökének olyan politikusokról, államhivatalnokokról és oligarchákról, akik az elit tagjaként meghatározó szerepet játszanak a háborúban álló országban, és alaposan gyanúsíthatók korrupcióval, konkrétan az amerikai támogatás lenyúlásával. Köztük volt Ihor Kolomijszkij, Zelenszkij elnök egykori szponzora, akit már 2020-ban kitiltottak az Egyesült Államokból pénzmosás miatt. Ez az oligarcha pénzelte a Nép szolgája című televíziós sorozatot, amely népszerűvé tette a színész Volodimir Zelenszkijt Ukrajnában, ahol 2019-ben elnökké választották. Blinken érkezése előtt az ukrán titkosszolgálat őrizetbe vette Ihor Kolomijszkijt – Zelenszkij elnök utasítására.

Az államfő a titkosszolgálatra bízta a korrupcióellenes kampányt, mert szerinte a rendőrség és az ügyészség megvesztegethető.

A Transparency International szerint a háborúban álló Ukrajna az egyik legkorruptabb állam Európában. Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Zelenszkij elnök három emberével találkozott, és tudatta: csakis akkor számíthatnak további amerikai segítségre, ha határozottan fellépnek a korrupció ellen.

Ki az új hadügyminiszter?

Rusztem Umarov krími tatár, kinevezésével Zelenszkij elnök az egész világgal tudatni akarta: Ukrajna nem mond le a Krím félszigetről, melyet Nyikita Szergejevics Hruscsov ajándékozott az akkori szovjet tagállamnak. Hivatalosan azért, mert 300 éve egyesült Ukrajna Oroszországgal, a valóságban viszont Hruscsovnak a késhegyig menő belső harcokban szüksége volt Ukrajna kommunista pártjának támogatására. Ennek egyik vezetője volt akkoriban Leonyid Iljics Brezsnyev, aki részt vett Berijának, a rettegett titkosszolgálati főnöknek a letartóztatásában. Brezsnyev 1964-ben puccsot szervezett Hruscsov ellen. Megkérte a KGB akkori vezetőjét, Szemicsasztnijt, hogy mérgezze meg a Szovjetunió első emberét, de a titkosszolgálat akkori főnöke ezt megtagadta. Így Hruscsov életben maradt, de hatalmát elveszítette.

Hruscsov a Krímben nyaralt a puccs idején, onnan hívták vissza, hogy közöljék vele: az örököse az a Leonyid Brezsnyev, aki hol ukránnak hol pedig orosznak vallotta magát – ahogy épp az kedvezőbbnek tűnt a karrierje szempontjából.

  “Az új fiú a hadügyminisztériumban még korruptabb mint az elődje volt”

– mondta Seymour Hershnek egy magát megnevezni nemkívánó CIA vezető, aki jól ismeri Ukrajna helyzetét.

“Rusztem Umarov állt annak a hivatalnak az élén, amely az állami ingatlanok értékesítését irányította. Hatalmas pénzekről volt szó, és a főnök zsebébe is sok jutott. Ebből van egy óriási villája Mallorcán”

– mondta a magasrangú CIA tisztviselő, aki az is közölte: az új hadügyminiszter nem szerepelt azon a 35-ös korrupciós listán, melyet William Burns CIA igazgató átnyújtott Zelenszkij elnöknek.

Burns korábban az USA moszkvai nagykövete volt, jól ismeri ezt a világot.

Miért nem volt rajta az új hadügyminiszter a korrupciós listán? Mert arra csakis azokat a neveket írták fel, akik az amerikai támogatás ukrajnai felhasználását intézték. Umerovnak ehhez nem volt köze.

Az ukrán hírügynökség viszont közölte a kinevezés kapcsán, hogy a titkosszolgálat vizsgálja annak a hivatalnak az egész vezetését, melynek élén eddig Rusztem Umerov állt. Az ukrán sajtó arról írt, hogy Umerov elsikált jó pár megvesztegetési és sikkasztási ügyet, ráadásul a rezsicsökkentés esetében is elintézte néhány vállalkozónak  hogy a piaci árnál olcsóbban jussanak energiához. A vizsgálatot kezdetben a rendőrség végezte, de minthogy nem jutott eredményre, ezért átvette azt a titkosszolgálat, mely Zelenszkij elnök közvetlen irányítása alatt áll. Így nem valószínű, hogy a közeli jövőben újabb hadügyminiszterét kellene menesztenie Zelenszkij elnöknek korrupció miatt Ukrajnában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .