Konzervatív amerikaiak összeesküvése a pápa megbuktatására

0
1046
wikipedia

The Red Hat Report – a vörös kalapos jelentés – ez a címe annak a nagy dossziénak, melyet konzervatív katolikus milliomosok megbízásából állítanak össze az Egyesült Államokban. Ebben a jelentésben megvizsgálják azoknak a bíborosoknak az előéletét, akik a következő konklávén választók illetve választhatóak lesznek. Egykori FBI embereket állítottak rá a bíborosokra, hogy azok olyan pápát válasszanak Ferenc után, aki megfelel a konzervatív amerikai katolikusoknak.

Mindez abból a könyvből derül ki, melyet Nicolas Seneze adott ki Franciaországban. Eszerint Ferenc pápának elsősorban azt róják fel, hogy bírálja az egyenlőtlenséget a piacgazdaságban és állást foglal a szegényebb országokból érkező bevándorlók mellett. Ferenc pápa nemrég jelentette be, hogy 13 új bíborost nevez ki. A többségük kivándorló szegény országból érkezik: Afrikából, Ázsiából és Latin Amerikából.

Steve Bannon, Trump egykori főtanácsadója Európában munkálkodik Ferenc pápa ellen. E célból központot akart létrehozni egy kolostorban Itáliában. Arra biztatta Matteo Salvinit, Olaszország akkori erős emberét, hogy nyíltan álljon a pápa ellenfeleinek oldalára. A migráns politikai ügyében Salvini gyakran szembeszállt a pápával, aki a maga részéről támogatásáról biztosította azt az új olasz kormányt, mely a migráns kérdésben eltérő állásponton van mint a szélsőjobboldal vezére Olaszországban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .