Ki veri szét Budapestet ősszel? – 24. Békés és békétlen tüntetők

0
1381
Fotó: Független Hírügynökség.

Többezren voltak a Fidesz és a KDNP nagygyűlésén az Astoriánál. Néhány száz méternyire az ünnepi megemlékezéstől egy másik, erőszakos tüntetés is zajlott, és a Fidesz rendezvényének befejezése után a két csoport egy része összekeveredett. Sokan megsérültek, tüntetők és rendőrök is megsebesültek.

Cikksorozatunkban a 2006 őszén történt eseményeket idézzük föl, főként a Független hírügynökség egykori beszámolói alapján. A FüHü szövegeit szokás szerint ezúttal is dőlt betűkkel olvashatják.

Október 23, délután: Könnygáz, vízágyú, gumilövedékek

Néhány száz méter választja már csak el a rendőrökkel összecsapó tüntetőket az Astoriánál lévő Fidesz nagygyűlésre összegyűltekkel. A demonstrálók legnagyobb része azonban egyelőre még a Deák tér előtt néz szembe a Bajcsy-Zsilinszky úton felállt rendőrkordonnal.

Fotó: MTI

Közben a rendőröket provokáló – arcukat sállal eltakaró – tüntetőket továbbra is színezett vizű vízágyúval locsolják, illetve könnygázzal próbálják oszlatni. A rohamrendőrökhöz folyamatosan érkezik ehhez az erősítés a Nyugati pályaudvar felől.

A tüntetőknek az a csoportja, amelyik már a Deák tér után elérte a Városháza parkot, az ott felállított – Budapest a szabadság fővárosa – betűcsoportból a „szabadság” feliratot kirakta az út közepére. Ez elé pedig a parkban kiállított ’56-os harci járművek köré épített kordont állította fel.

A könnygáz és a vízágyú mellett már gumilövedékkel is lőnek a rendőrök a Deák téren – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A tüntetők megindulnak a rendőrök felé

A tüntetők a Károly körúton kirakott „szabadság” felirat betűivel és kordonokkal maguk előtt megindultak a rendőrök felé, válaszként azonban a rohamrendőrök ismét könnygázt és a vízágyúkat vettettek be. Több gumilövedéket is lőttek a tüntetők fölé, de nem célzottan közéjük.

A rendőri roham miatt a demonstrálók ismét hátrébb szorultak a Deák téren, egyre közelebb az Astoriánál lévő Fidesz nagygyűléshez.

Egy rendőr és négy-öt tüntető sérült meg eddig a fővárosi összecsapásokban – mondta el a Független Hírügynökségnek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Hozzátette: a rendőrnek a kezén volt szúrt sérülés, de csakúgy, mint a demonstrálóknak, az állapota nem súlyos.

Közben a tüntetők továbbra is a Deák téren néztek szembe a rendőrkordonnal, de egyre inkább az Astoria felé szorultak, ahol még tartott a Fidesz nagygyűlése. A demonstrálók időközben a Városháza parkban kiállított 1956-os harci járművek közül egyet kitoltak az út közepére és többen azon ülnek.

Október 23, este: rendőrök is megsérültek az összecsapásokban

A rendőrökkel összecsapó tüntetők elérték az Astoriát, ahol nem sokkal korábban véget ért a Fidesz nagygyűlése. A párt rendezvényére érkezett emberek többsége közben a Belvároson keresztül elindult a Kossuth tér felé.

Jármi Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: egyelőre nincs pontos információja arról, hány embert állítottak elő a rendőrök az összecsapások kapcsán. Azt azonban el tudta mondani, hogy több egyenruhás is megsérült. A szóvivő hozzátette: a rendőrök a törvény szerint járnak el a közrend védelmében.

A tüntetők előtt a Dohány utcánál sorakozott fel a rendőrsorfal és számtalan könnygázgránátot lőttek a tömeg közé. Így az emberek az Astoriáról a környező utcákba széledtek szét, majd visszatértek az Astoriához. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint több ezer demonstráló van jelenleg a csomópontnál.

A Fidesz nagygyűlésén résztvevő emberek a belvároson keresztül a rakpart felé próbáltak kijutni a helyszínről, és a Ferenciek tere és az Astoriát között lévő kis utcákon vágtak át a Kossuth tér irányában.

Orbán az Astoriánál: visszatértek az 50-es évek hazugságai

„Ügydöntő, reform népszavazást” sürgetett az Astoriánál Orbán Viktor, a Fidesz ünnepi megemlékezésén tartott beszédében hétfő délután. A párt elnöke a többtízezres tömeg előtt bejelentette: még kedden népszavazást kezdeményez a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és a demokratikus garanciák kérdésében.

Fotó: Független Hírügynökség

Orbán szerint az 50-es évek hazugságai most visszatértek az akkori hatalom utódpártja révén, és pénzügyi válságba sodorták az országot. Ez gazdasági válságot okozott, melynek eredményeként most a családok megélhetése került veszélybe, ezért sürgetik a reform népszavazás kiírását.

Orbán Viktor beszédében párhuzamot vont 1956 és a jelenlegi politikai helyzet között. Ma már nem pártok állnak szembe egymással, nem bal és jobboldal között feszülnek az ellentétek, hanem egy megcsalt, becsapott nemzet áll szemben illegitim kormányával – jelentette ki a politikus, aki szerint a megoldást az jelentheti, ha a felelősök félreállnak és az emberek garanciát kapnak arra, hogy ez még egyszer nem fordulhat elő.

Az 1956-os forradalmat a történelem egyik legnagyobb igazságtalanságának nevezte Orbán Viktor, mert mint mondta „a magyarok megmentették a világot a kommunizmustól, de magukat nem tudták.” Az 56-os magyarok üzenete nélkül még mindig lenne vasfüggöny, még mindig ketté lenne szakítva Európa – tette hozzá a Fidesz elnöke.

A legnagyobb ellenzéki párt nagygyűlésén felszólalt Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is, aki az 56-os események és a forradalom hőseinek méltatása után Orbán Viktor politikai jelentőségét emelte ki.

Orbán Viktor 1989-es beszédére – melyben az akkori rendszerrel szállt szembe – utalva úgy fogalmazott, hogy ez indította el a szabadságért és demokráciáért folytatott békés harcot, nemcsak Magyarországon, hanem Kelet Európában is.

Milován Sándor, a Kárpátalajai Magyar Kulturális Szövetség elnöke bebörtönzéséről, majd a határon túli magyarok helyzetéről beszélt. Milován szerint nincs magyarázat és mentség arra, ami 16 éve a határon túli magyarsággal történik.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Kárpáti György is szónokolt a párt nagygyűlésén, és megosztotta emlékeit a tömeggel az 1956-os melbourne-i olimpiáról, ahol a szovjetekkel mérkőztek meg a döntőben.

Utalt arra, hogy csalással és erőszakkal próbálta az ellenfél megszerezni az olimpiai győzelmet, majd párhuzamba állítva a Gyurcsány-kormány választások előtti magatartásával úgy fogalmazott: „Csalni és hazudni rossz dolog” és így nem lehet győzelmet szerezni.

A sorozat előző cikke itt olvasható.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .