Megérkeztek a történelminek nevezett találkozóra a Szingapúrhoz tartozó Sentosa szigetére főszereplői: az amerikai elnök és az észak-koreai vezető. A kimenetelt illetően egyetlen egy dolog biztos: bárhogyan is alakulhat ennek a két látszólag kiszámíthatatlan embernek a párbeszéde, mindketten fényes győzelmet hirdetnek.
Mindkettőjüknek ugyanis éppen a belső használat miatt fontos ez a légyott. Trump a kiszámíthatóbb: nála az oroszokkal való bratyizás miatti különleges ügyészi vizsgálat külpolitikai sikerrel való semlegesítése a cél. Kettejük közül ő a tényleg kiszámíthatatlan. Kim, minden látszat ellenére, racionálisabb lépésekre is képes.
Az amerikai elnök Szingapúr előtt útba ejtette Kanadát és a világ többi legfejlettebb demokráciáinak a vezetőit és jól össze is veszett velük.
Már távozásakor a repülőben bosszantotta fel magát azon, hogy Justin Trudeau, kanadai külügyminiszter gazdasági ellenlépéseket helyezett kilátásba Trumpnak az északi szomszédot is sújtó vámtarifa intézkedései miatt.
Emiatt utólag nem akarta a közös nyilatkozatot szentesíteni.
Mellékes szál, de európai szempontból fontos mozzanat, hogy a populista/szélsőjobboldalinak vélt olasz kormány új feje Putyin-ügyben visszakozott. Trump ugyanis még Washingtonban felvetette, hogy Oroszországot vissza kellene venni a G7-be, ahonnan 2014-ben tessékelték ki az Ukrajna elleni agressziója miatt. Giuseppe Conte volt az egyetlen, aki támogatta az ötletet, majd meggondolta magát és csatlakozott a többiekhez és Putyin meghívását már ő is attól tette függővé, hogy előbb tegyen eleget az ukrajnai békeegyezmény feltételeinek.
Donald Trump tehát ilyen Egymagam a világ ellen show után érkezett Szingapúrba.
Világpolitikai szempontból a kanadai találkozó összehasonlíthatatlanul fontosabb (lett volna) mint a távoli koreai válság, amelynek évtizedek óta megvannak a tragikus, de sok esetben komikusan naiv elemei is. És igazából ez Donald Trump igazi terepe: bármit meg lehet tenni, óriási tétje úgy sincs a dolognak.
Az amerikai cél az lenne, hogy Észak-Korea vessen véget nukleáris terveinek, számolja fel atombomba gyártó üzemeit. Egyikét Kim már látványosan megsemmisítette. Ha erre vonatkozó ígéretet Kim Dzsong Un kifacsar magából, Trump már lovon van, lebeghet szeme előtt a Nobel Békedíj, mint ahogyan azt már korábban megpendítette a keddi találkozó legfontosabb mellékszereplője, a dél-koreai elnök, Mun Dzsein. A neves volt emberjogi ügyvéd és pacifista taktikai érzéke és lépései kellettek ahhoz, hogy összehozza Kimet és Trumpot. Kétszer is találkozott Kim Dzsong Unnal. És ő hívta meg Kiméket a téli olimpiai játékokra, amikor a nagy olvadás a kezdetét vette.
Az észak-koreai elnök megkaparintotta a kedvező momentumot és úgy érezhette elérkezett az idő, hogy
a sokszor gúny tárgyává vált, hermetikusan zárt, kollektivista agyrém ország kegyetlen diktátorából tárgyalóképes nemzetközi szereplő legyen.
Aki már kétszer tárgyalt dél-koreai partnerével, fogadta az amerikai külügyminisztert és most miatta utazik az idős amerikai elnök több ezer kilométert. Mi ez, ha nem diplomáciai győzelem?
