Kultúra

Potozky László Égéstermék című regénye egy olyan forradalomról szól, amelyet elégedetlen fiatalok robbantanak ki a 2010-es években egy meg nem nevezett közép-kelet-európai ország fővárosában a miniszterelnök megbuktatására, és a régi alkotmány visszaállításáért. Habár az Y generáció krónikásaként emlegetett szerző sem a pontos helyszínt, sem az időpontot nem határozza meg, a regény olvasása közben lehetetlen nem a mai magyar állapotokra asszociálni. Potozky azonban nem a politikára, hanem a forradalomba így-úgy belecsöppenő fiatalokra koncentrál.

Az Égéstermékben a konfliktus kirobbanását az általánosnak tűnő elégedetlenség mellett egy, a West-Balkánéhoz vagy bukaresti diszkótűzhöz hasonló tragédia robbantja ki: fiatalok halnak meg egy olyan szórakozóhelyen, amellyel nem volt minden rendben.  Egy elszánt egyetemista csoport az utcára vonul, hogy tiltakozzon a kormány ellen, de természetesen az ellenzék is ráugrik a lehetőségre.

A mai magyar valóságtól eltérően azonban az események nem állnak meg a néhány napig tartó békés tiltakozásnál. A tüntetés erőszakba torkollik, nem kis részben a szélsőséges csoportok közbeavatkozása miatt. Az utcai harcok plasztikus leírásakor már a Majdan és a 2014-es ukrajnai forradalomról érkező híradások juthatnak eszünkbe a rohamrendőrökkel harcoló tüntetőkről, a ki tudja ki által pénzelt fegyveresekről, és a halálos áldozatokról.

A Potozky által bemutatott közhangulat viszont az általános kelet-európai kiábrándultságot mutatja.

Már régen megvolt a rendszerváltás, mindennek sokkal jobbnak kéne lennie, mégsem az.

A fiatalok nagy részének helyzete kilátástalan, amelyet Potozky nagyon érzékenyen ábrázol csakúgy, mint a generációs regénynek kikiáltott Élesben. Viszont egyáltalán nem idealizálja a huszonéves korosztályt.

Könyve főszereplőjét például sok más társához hasonlóan nem érdekli a politika vagy a közélet. Névtelen antihősünk nem törődik azzal, hogy kik a felelősök azért, hogy ennyire rossz a helyzet az országban, és magától nem is tenne semmit azért, hogy jobb legyen körülötte a világ. Nem tudja, hogy mit akar kezdeni az életével, a tüntetéshez is csak aktivista barátnője miatt csatlakozik, és leginkább csak túl szeretné élni az egészet. Semmije nincs, csak a lány, akihez úgy tűnik, hozzátartozik a forradalom, ezért ő is belekeveredik az egészbe, pedig ezzel azt kockáztatja, hogy szembe kerül saját családjával.

Persze lehet keresgélni a párhuzamokat és a különbségeket a történetben a magyar valósággal, és az ember akaratlanul is összehasonlítja a könyvben ábrázolt politikusokat a hazai közéleti szereplőkkel, például: „… 2007-ben Szlendermenék medencecsontot törettek és szemet lövettek ki, Mikiegérék nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy bárkinek komolyabb baja essen”,

„olyan országban szeretne élni, ahol a miniszterelnök nem építtet közpénzből libegőt százötven lelkes szülőfalujába”.

De nem ettől lesz igazán érdekes a regény. Hanem attól, ahogyan Potozky a „forradalmárokat” ábrázolja, akik mind más-más okból és előélettel kerültek a barikádokra.

Az eseményeket a főszereplő szemszögéből követjük, és a szerző nem a nagy emberekre koncentrál, vagy arra, hogy milyen döntések születnek a fejesek szintjén. Alulnézetből mutatja a történéseket, és mivel főhősünk korántsem hősies vagy elkötelezett az ügy érdekében, kívülállóként szemléli az eseményeket,

mintegy a forradalom hétköznapi, nem heroikus oldalát mutatva be.

Emellett itt is, mint Potozky más könyveiben, nagyon fontos a generációs tematika. Mivel a főszereplő a saját kortársait is mindegy idegenként nézi, mert nehezen találja a kapcsolatot a pörgős, önmagukért kiálló de közben folyamatos online visszaigazolást kereső egyetemistákkal, az ő világukról is érdekes látleletet ad a regény.

A főszereplő kívülállóssága és valahová tartozni akarása kifejezetten ismerős lehet azoknak, akik olvasták Potozky előző regényét, sőt, ennél direktebb kapcsolat is van a két könyv között: ismerős karakterek is felbukkannak egy kis időre az Égéstermékben. Abban is hasonló a két regény, hogy itt is fontos morális problémákat érint Potozky, de már sokkal tágabb és általánosabb kontextusban. Míg ugyanis az Éles esetében néhány kallódó karakterre koncentrált a szerző, a forradalmi téma kitágítja az Égéstermék világát.

A könyv egy csomó kellemetlen kérdést tesz fel arról, hogy kinek van joga és miért szétrombolni egy város főterét, hogy

meddig lehet elmenni annak érdekében, hogy elűzzünk egy nem kívánt vezetőt,

illetve, hogy kikkel lehet szövetkezni egy szebb és jobb új világ megteremtéséért. A szerző egyébként elég szkeptikusnak tűnik abban, hogy ez utóbbi mennyire lehetséges. Az Égéstermékben ugyanis nemcsak a regnáló kormány, hanem a megdöntésén munkálkodók sem kifejezetten szimpatikusak.

Potozky László 1988-ban született Csíkszeredában, jelenleg Budapesten él. Szépírással 2009 óta foglalkozik, írásai többek közt a Holmi, Jelenkor, Kalligram, Magyar Lettre Internationale, Élet és Irodalom, Műút, Hévíz folyóiratokban jelentek meg, továbbá különböző antológiákban. Eddig két novelláskötetet publikált (Áradás, Nappá lett lámpafény), Éles című első regénye pedig 2015-ben jelent meg a Magvetőnél.